Légiósok: újabb Szalai-pletykák - West Ham, Stuttgart

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
2013.05.16. 12:50
Több német internetes forrás is arról számol be a Kickerre hivatkozva, hogy a Mainz csatárát, Szalai Ádámot a West Ham és a Stuttgart is szerződtetné.

Szalai Ádám neve továbbra is kapós a még meg sem nyílt átigazolási piacon. Annak ellenére, hogy a csatár csigolyatörés miatt április 20. óta nem lépett pályára a Mainzban.

A Kicker ezúttal a Stuttgart és a West Ham érdeklődéséről számolt be, és a lap ismét megemlítette azt a korábbi információját, mely szerint a csatár kivásárlási ára nyolcmillió euró.

Christian Heidel, a Mainz klubmenedzsere korábban arról nyilatkozott, hogy megfelelő ajánlat esetén elgondolkodnak a csatár eladásán, vagyis van az a pénz, amiért távozhat. Kérdés, a nyolcmillió euró valóban a „megfelelő ajánlat” kategóriájába tartozik-e.

A Stuttgart érdeklődéséről szóló hír azért érdekes, mert Szalai 2004-ben Újpestről Stuttgartba szerződött, a svábok utánpótláscsapatában, illetve a Stuttgart II-ben is szerepelt, mielőtt 2007-ben továbbállt a Real Madrid Castillához.

Az angol élvonalban jelenleg 10. helyen álló West Ham viszont teljesen új név a lehetséges kérők listáján. Az elmúlt években Angliából elsősorban a Liverpoollal és az Arsenallal hozták kapcsolatba Szalait, míg az utóbbi hónapokban inkább német (Schalke, Dortmund) és olasz csapatokkal (Inter, Lazio, Fiorentina) boronálták össze a nemzetközi sajtóban.

Legfrissebb hírek

Máris szerződést bontott a Brazíliából hazatért támadóval az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.09.24. 21:55

Szerződésbontás az MTK-nál, két és fél év után távozik a bosnyák támadó

Labdarúgó NB I
2026.09.22. 13:33

Az ETO, a Nyíregyháza, az MTK és a ZTE is jelentett be új játékost a piaczárás után – körkép

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 11:28

Nyert Stuttgartban, és élre állt a Dortmund a Bundesligában

Német labdarúgás
2026.09.19. 20:27

Bundesliga: kétgólos hátrányból fordított a Werder

Német labdarúgás
2026.09.19. 17:44

NS-infó: a ZTE mégsem szerződteti a szerb balhátvédet

Labdarúgó NB I
2026.09.19. 16:34

Osztrák labdarúgó szerződtetését jelentette be a Nyíregyháza

Labdarúgó NB I
2026.09.18. 13:38

ZTE: elefántcsontparti, gambiai, nigériai és szenegáli légiós is jött a második csapatba

Labdarúgó NB I
2026.09.17. 16:07