Légiósok: Szalai büszke a sérülése utáni visszatérésére

2013.02.28. 14:07
Bár a német média előszeretettel pletykál Szalai Ádám következő csapatáról, a magyar csatár ismételten leszögezte, hogy egyelőre nem gondolkozik a váltáson, és remekül érzi magát a Mainzban.
„Nem gondolkozom a klubváltáson. A pletykák nem foglalkoztatnak. Érzelmileg nagyon kötődöm a klubhoz, hiszen ez az a hely, ahol igazán beindult a profi karrierem” – nyilatkozta a Sport Bildnek a támadó, akinek 2015-ig él a szerződése a német középcsapatnál.„Az egyértelmű, hogy egyszer szeretnék az Európa-ligában vagy a Bajnokok Ligájában szerepelni – beszélt céljairól Szalai, aki épp ezért nem zárja ki, hogy egyszer egy nagyobb klubhoz szerződik. – Ha itt az ideje, akkor eljön majd a következő lépés, de most egyáltalán nem azon gondolkozom, hogy mikor lesz ez.”„Huszonöt éves vagyok, már nem huszonkettő, ennek megfelelően már érettebb és nyugodtabb is. Ha nem kapok játékesélyt, akkor sem vagyok már olyan ideges. A sérülésem után egy évig tartott a felépülés. Büszke vagyok rá, hogy onnan visszatértem” – beszélt az elmúlt években tapasztalható fejlődéséről az idényben 14 gólnál járó 25 éves támadó.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Az U21-es percek két év alatt 200 százalékkal nőttek az NB I-ben – Szalai Ádám statisztikákat közölt a fiatalok helyzetéről

Labdarúgó NB I
2026.07.28. 18:14

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44