Mainz: Szalai örül, hogy hosszabbított, nem tervez váltást

Vágólapra másolva!
2013.01.02. 12:52
A német Kicker hosszabb interjút közöl Szalai Ádámmal, a Mainz magyar labdarúgójával. A válogatott csatár elmondta: egyáltalán nem bánta meg, hogy elfogadta klubja szerződéshosszabbítási ajánlatát 2012 nyarán.

„A mainziak azt mondták: bízunk benned, a képességeidben, szeretnénk veled már most hosszabbítani. Nem gondolkodtam sokat, és örülök, hogy hosszabbítottam. Boldog vagyok itt, alig várom már, hogy kezdjük a felkészülést – felőlem 2013 folytatódhat ott, ahol 2012 abbamaradt. Most az a célom, hogy a Mainzot minél több ponthoz segítsem. A kívánságom 2013-ra pedig csak annyi, hogy egészséges maradjak – minden másnak ez az alapja” – válaszolta Szalai a Kicker újságírójának kérdésére, aki azt tudakolta: szezonbeli remek teljesítménye fényében megbánta-e a hosszabbítást. A magyar csatár szerződése 2015 nyarán jár le.

Szalai a Mainz edzőjéhez, Thomas Tuchelhez fűződő munkakapcsolatáról is beszélt – a tréner bizalma nagyon fontos szerepet játszott a támadó karrierjében.

„Tuchellel a Stuttgartban már dolgoztam együtt, és nagyon örültem a lehetőségnek, amikor hívott, hogy – először kölcsönben – csatlakozzak a Mainzhoz. Tuchel számomra az egyik legfontosabb személy. Ő adott nekem esélyt, hogy a Bundesligában játszhassak és fejlődhessek. Mindenki láthatja, milyen munkát végzett a Mainzban. Képes kihozni a legtöbbet a játékosokból, mintaszerű, ahogy minden egyes meccsre felkészít minket” – vélekedett.

Szalai természetesen súlyos térdsérülése utóhatásairól is beszélt – a jelek szerint minden rendben, még rendkívüli terhelés esetén is.

„Münchenben tökéletesen sikerült a műtét, a Dr. Strobel végezte beavatkozás óta semmilyen problémám nincs – még akkor sem érzek fájdalmat, ha a sok meccs miatt extrém terhelést kapok.”

Legfrissebb hírek

Kinevezték a Werder Bremen új vezetőedzőjét

Német labdarúgás
14 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39

A Lipcse két feltétellel hosszabbítaná meg Gulácsi Péter szerződését – sajtóhír

Német labdarúgás
2026.02.03. 16:13

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
2026.02.02. 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Bundesliga: német középpályást és holland szélsőt igazolt a Lipcse

Német labdarúgás
2026.02.02. 11:52

A Dortmund megszenvedett a Heidenheimmel, de győzött

Német labdarúgás
2026.02.01. 19:37

Nem tudott nyerni Hamburgban a Bayern München

Német labdarúgás
2026.01.31. 20:37
Ezek is érdekelhetik