Dinamo: bíróság elé vinnék a Dzsudzsákékat fenyegető fanatikusokat

Vágólapra másolva!
2012.10.20. 11:15
A Dinamo Moszkva labdarúgócsapatának vezetősége mindent elkövet annak érdekében, hogy azonosítsa és bíróság elé állítsa azokat a szurkolókat, akik a pénteki edzésen festékpatronokkal lőttek a játékosokra és az edzői stáb tagjaira.

„Nagyon keményen fogunk válaszolni erre a kihívásra. Minden erőnkkel azon leszünk, hogy felfedjük és bíróság elé állítsuk a bűnösöket. Közölni fogjuk a nevüket” – olvasható a Dzsudzsák Balázst is foglalkoztató moszkvai klub honlapján.

A Ria Novosztyi állami hírügynökség még pénteken a fővárosi együttes 21 esztendős futballistáját, Alan Gatagovot szólaltatta meg, aki elmondta, a péntek esti tréning közben csuklyás szurkolók egy csoportja lőtt rájuk festékpatronokkal.

A rendőrség bejelentette, nyomozást indított az ügyben, az elkövetők akár öt év letöltendő börtönbüntetésre is számíthatnak huliganizmusért.

Mint ismeretes, néhány szimpatizáns szórólapokat dobott a pályára, amelyeken közvetlenül a gárda külföldi játékosainak címzett fenyegetés volt olvasható:

„Ha a klub és az edzők képtelenek motiválni titeket, higgyetek nekünk, mi megtesszük helyettük. Mi vagyunk a szurkolók, és a mi módszereink egy kicsit komolyabbak.”

A Dinamo története legrosszabb szezonkezdetét produkálta, 11 forduló után a 16 csapatos bajnokság – osztályozót jelentő – 13. helyén áll.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
9 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Bemutatták a Futbólia visszahódítása című könyvet

Magyar válogatott
2026.01.22. 15:56

IFFHS: 2025 legjobb futballcsapata a PSG, a Ferencváros 39. a világrangsorban

Minden más foci
2026.01.16. 12:35

Döntetlennel záruló meccsen debütált Varga Barnabás az AEK Athénban

Légiósok
2026.01.11. 20:47
Ezek is érdekelhetik