Stuttgart: Kuzmanovics még sérült, Hajnal kezdhet a Hoffenheim ellen is

Vágólapra másolva!
2011.10.14. 10:05
A német élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő VfB Stuttgart magyar válogatott középpályása, Hajnal Tamás a 4. fordulót követően a 8. fordulóban, a Kaiserslautern ellen 2–0-ra megnyert bajnokin volt ismét kezdő, és a hírek szerint a hétvégén, a Hoffenhiem elleni találkozón is a kezdőcsapatban kap helyet.

A szombati VfB Stuttgart–Hoffenheim mérkőzést beharangozó írások szerint Hajnal Tamás ismét a svábok kezdőcsapatában, a pálya közepén kap helyet. A magyar futballista játéka azért is vehető biztosra, mert a legutóbbi bajnokit is kihagyó, de az első hét meccsen mindig kezdő (egy kivételével végig is játszotta a mérkőzéseket) szerb válogatott középpályás, Zdravko Kuzmanovics továbbra is sérült.

A Stuttgartban Kuzmanovicson kívül Matthieu Delpierre, Johan Audel, Julian Schieber, Georg Niedermeier és Ermin Bicakcic is sérüléssel bajlódik.

Hajnal Tamás az első négy fordulóban kezdett a Stuttgartban, majd kétszer csereként lépett pályára, a 7. fordulót sérülés miatt kihagyta, az előző fordulóban, a Kaiserslautern ellen pedig visszakerült a kezdőcsapatba.

Legfrissebb hírek

Háromgólos győzelemmel jutott be a címvédő a Német Kupa elődöntőjébe

Német labdarúgás
2026.02.04. 22:46

Hajnal Tamás szerint hamarosan magyar állampolgárságot kaphat a Ferencváros új igazolása

Labdarúgó NB I
2026.01.27. 09:03

Sokba került a kihagyott büntető, simán nyert a Stuttgart a Gladbach otthonában

Német labdarúgás
2026.01.25. 17:27

Hajnal Tamás: Tóth Alex átigazolása sporttörténelmi pillanat

Labdarúgó NB I
2026.01.20. 16:03

Bundesliga: Schäfer András csapata pontot szerzett Stuttgartban

Német labdarúgás
2026.01.18. 17:28

Bundesliga: fordulatos meccsen győzött a VfB az Eintracht ellen

Német labdarúgás
2026.01.13. 22:34

Hajnal Tamás elmondta, Vargát négy és fél millió eurónál többért adták el

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 19:35

A második félidőben jött az olasz henger, a Bologna leiskolázta a Salzburgot

Európa-liga
2025.11.27. 23:08
Ezek is érdekelhetik