Még egy Simon Rotterdamban: András az Excelsiorhoz igazolt

Vágólapra másolva!
2011.02.14. 13:53
null
Simon az Excelsiorban folytatja (Fotó: sbvexcelsior.nl)
A holland élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Excelsior hivatalos honlapján jelentette be, hogy az idény végéig szerződtette a szabadon igazolható Simon Andrást.

Hosszú idő után ismét csapatot talált magának Simon András. Decemberben a Nemzeti Sport Online számolt be arról, hogy a 20 éves csatár közös megegyezéssel szerződést bontott a Premier League-ben szereplő Liverpoollal.

Simon januárban a német másodosztályú Alemannia Aachennél járt próbajátékon, de nem győzte meg a szakmai stábot, majd a Győri ETO-val tárgyalt, de végül nem fogadta el az NB I-es csapat ajánlatát.

Most azonban eldőlt, hogy a holland bajnokság 16. helyén álló Excelsiornál folytatja: az Eredivisie-ben szereplő klub hivatalos honlapján jelentette be, hogy az idény végéig megszerezte az U20-as vb-bronzérmes támadót.

A három profi rotterdami klub közül (Feyenoord, Sparta, Excelsior) a legkisebbet, az Excelsiort 1902-ben alapították meg. A vörös-feketéknek jó a kapcsolata a Feyenoorddal (most is fiókcsapatként működnek), sokkal kevésbé a Sparta Rotterdammal, amellyel hosszú ideje rivalizálnak.

A klub először az 1945–1946-os szezonban jutott fel az élvonalba, a hollandiai profizmus bevezetése óta pedig az egyik „ingázó” csapatnak számít az első és a másodosztály között. A kétezres években három idényt töltött az Eredivisie-ben, kétszer viszont kiesett. Az Excelsior az 1929–1930-as idényben döntőt vívhatott a Holland Kupában, de a finálét 1:0-ra elvesztette a Feyenoord ellen.

A kis rotterdami klub az aprócska (3531 befogadóképességű) Stadion Woudesteinben játssza hazai mérkőzéseit – érdekesség, hogy műfüves pályán.

Az Excelsior keretében igazán neves játékos nem található, a „legjobb nevű” labdarúgó Roland Bergkamp, Dennis Bergkamp unokaöccse. A keretben most is nagy a Feyenoord-játékosok száma: a rotterdami nagyklubnak hat labdarúgója van kölcsönben az Excelsiornál, és további három Feyenoord-nevelésű futballista is a csapat tagja.

Legfrissebb hírek

A spanyol harmadosztályba igazolhat Mario Balotelli – csütörtöki transzferhíradó

Minden más foci
13 órája

Újabb világbajnok labdarúgó távozott Madridból – hivatalos

Spanyol labdarúgás
Tegnap, 10:05

Kl-selejtező: a fájó vereség után is optimisták a kassaiak, jön a visszavágó!

Európa-konferencialiga
Tegnap, 8:33

A Chelsea az Ajaxszal, Alexander Isak a Liverpoollal egyezett meg – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.30. 23:15

A Leverkusen kulcsemberével erősített a Premier League újonca – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.07.30. 11:50

Megoszlott olvasóink véleménye a Dominik-névadásról

Magyar válogatott
2025.07.30. 11:19

Thomas Müller Kanadába szerződik; Neymar európai klubbal tárgyal – keddi transzferhíradó

Minden más foci
2025.07.29. 23:10

Szoboszlai-hatás? Évek óta a Dominik a legnépszerűbb fiúnév Magyarországon

Magyar válogatott
2025.07.29. 15:12
Ezek is érdekelhetik