A televízióban látta Szalai Ádám sérülését Egervári Sándor szövetségi kapitány. A légiós a legutóbbi négy meccsen pályára lépett a válogatottban, s úgy tűnt, hogy hosszú időre megoldja a csatárkérdést.
„Már a sérülése után, a mérkőzés közben váltottunk üzenetet – mondta Egervári Sándor. – Az sem zárható ki, hogy hosszú hónapokra kidőlt szegény. Remélem, hogy ez nem veti vissza a karrierjét, még akkor sem, ha az egész tavasz rámegy a felépülésére. Az eset kapcsán azonnal eszembe jutott, hogy a tavasszal kik jöhetnek szóba a pótlására. Sajnos az elmúlt években azt láthattuk, hogy nem könnyű olyan csatárt nevezni a mérkőzésekre, aki nemzetközi szinten is eredményes lehet." |
„Mindennek megvan a maga oka” – mondja a szombat este súlyos térdsérülést szenvedő Szalai Ádám, ugyanakkor nehezen megfejthető, miért űzött a sors ilyen kegyetlen tréfát a magyar válogatott támadóval. A mainzi center Kaiserslauternben, mindjárt az összecsapás elején egy kiugratás után igyekezett elpöckölni a labdát a hazaiak kapusa mellett, pechjére a kimozduló Tobias Sippellel olyan szerencsétlenül ütközött, hogy aláfordult a térde. De hogy még erőteljesebben verhessük a fejünket a falba, Szalai lesről indult, amit az asszisztens is jelzett. A legfontosabb kérdés, röviden:
– Hány hónap?
– Nem tudom pontosan, attól is függ, a külsőtérdszalag-szakadás mellett a keresztszalag ép maradt-e – felelte fáradt hangon Szalai Ádám a Nemzeti Sportnak. – Ha igen, akkor is legalább három hónap a kihagyás.
– Egyelőre nincs is pontos diagnózis?
– Nincs. Csak azután lesz, hogy felnyitották a lábam. Remélem, mielőbb megejtik a műtétet, szeretnék a hét elején túlesni rajta. Sajnos nem mernék megesküdni rá, hogy a keresztszalagom sértetlen. Ha nem az, úgy csak fél év múlva épülhetek fel.
– A sors kegyetlen játéka? A szerencsétlen sérülésnek ugyanis abszurd köntöst kölcsönöz, hogy lesről indulva igyekezett gólhoz segíteni csapatát.
– Most még eléggé megviselt vagyok ahhoz, hogy a történtek miértjén filozofálgassak, próbálok pozitív maradni, arra gondolni, hogy legalább a következő idény kezdetére felépülök. De nem könnyű, elvégre még mindig a kórházi ágyon fekszem, ráadásul a találkozó éjjelén olyannyira bevérzett a combom, hogy fel akarták vágni, hogy a vér kifolyhasson. Szerencsére, nem volt rá szükség. A lelkemet ugyanakkor egyfelől az is fájdítja, hogy a partjelző lest jelzett, vagyis hiábavalóan küzdöttem a gólért, másfelől, hogy már sikerült elpöckölnöm a labdát, amikor találkoztam a kapussal.
– A kapusra vagy az asszisztensre haragszik jobban?
– Egyikükre sem. Valamiért így kellett történnie.
– Lehet ez magyarázat ekkora balszerencsére?
– Úgy tartom, mindennek megvan a maga oka, persze nem biztos, hogy meg is tudom fejteni, a mostani esetemnek mi volt.
– Mi történt azután, hogy odaért önhöz az orvosi stáb?
– Nem igazán tudom, sokkos állapotba kerültem. Amikor bevittek az öltözőbe, hányinger kerülgetett, szédültem, akkor nem is éreztem fájdalmat. Aztán néhány perc eltelte után elszállt a rosszullét, felváltotta a fájdalom. Azt persze nem tudtam, hogy elszakadtak-e a szalagok, de azt éreztem, nagy gáz van.
– Ehhez képest a második félidőt a kispadon nézte végig…
– Ültem volna inkább az öltözőben, a plafont bámulva? Azért drukkoltam, hogy hozzuk el a három pontot.
| A Kaiserslautern kapusa, Tobias Sippel bocsánatot kért Szalai Ádámtól a két csapat szombati bajnokija után, amelyen a mainziak támadója súlyos térdsérülést szenvedett. |
– Ez járt a fejében az elszakadt szalagjaival?
– Azon már kár lett volna keseregni, hogy mi történt. Nem akartam azon sem nyavalyogni, hogy úristen, most mi lesz velem, a csapat sikere foglalkoztatott. Szerintem a többiek is ugyanígy cselekedtek volna.
– Szalai Ádámért is küzdöttek?
– Igen, ami jólesett, de ugyanígy lett volna, ha bárki más van a he helyemben. A mérkőzés után is biztattak a srácok, nem győzték mondogatni, hogy velem vannak. Miután megérkeztünk Mainzba, a menedzseremmel mentem be a kórházba, szombat este már tudni lehetett, az oldalsó szalag tropára ment.
