Sampdoria: Laczkó Zsolt 3.5 évre írt alá, a Juve ellen bevethető lehet

Vágólapra másolva!
2011.01.20. 19:44
null
Laczkót bemutatták a Sampnál
Az olasz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Sampdoria hivatalos honlapján bejelentette, hogy a DVSC-től igazolt Laczkó Zsolt ma aláírta szerződését, és a 18-as mezben játszik majd.

Filipovics Vladan, a magyar válogatott futballista menedzsere arról tájékoztatta a Nemzeti Sport Online-t, hogy Laczkó az orvosi vizsgálatok után három és fél évre szóló megállapodást kötött az olasz klubbal, és már nem is utazik haza, hanem holnap edzésre jelentkezik új együttesénél.

A Sampdoria már csak Laczkó játékengedélyére vár, és ha idejében rendeződnek a papírok, akkor a futballista akár már pályára léphet a Juventus elleni vasárnapi bajnokin.

Filipovics szerint erre azért nincs sok esély, mert Laczkó az utóbbi hetekben nem játszott tétmérkőzést. A játékosügynök – aki azt is elmondta, az olaszok elsősorban balhátvédként számítanak védencére, de tudják, hogy középpályásként is bevethető – hozzátette, az olasz klub vezetői arról tájékoztatták, Laczkó átigazolásának nincs köze a Milannal hírbe hozott Reto Ziegler esetleges eladásához.

Laczkó Zsolt nagyon elégedett volt, hogy aláírhatta szerződését új csapatánál, és ígéri, keményen fog dolgozni, hogy helyt tudjon állni a Koman Vladimirt is foglalkoztató klubnál.

„Nehéz elhinni, hogy itt vagyok, hogy az álmaim bajnokságában, a Serie A-ban folytathatom pályafutásomat. Mindig is arról ábrándoztam, hogy egyszer Olaszországban futballozhatok, az pedig már csak hab a tortán, hogy egy ilyen neves klubhoz kerültem. Jobb helyet el sem tudok képzelni magamnak, de ez nem is meglepő, hiszen a menedzserem, Filipovics Vladan mindig a legjobbat akarta nekem, majd a legjobb lehetőséget is választotta ki számomra" – mondta Laczkó Zsolt az F-Group menedzseriroda közleménye szerint.

„Noha az első külföldi kalandom nem sikerült úgy, ahogy terveztem, nincs bennem félsz, tapasztaltabb lettem, és tudom, mi kell ahhoz, hogy ilyen közegben érvényesülni tudjak. Nem dőlhetek hátra, mondván: megvettek, most már célegyenesben vagyok. Nem, itt folyamatosan kockáztatni kell, mindig arra törekedni, hogy felhívjam magamra a figyelmet. Nagy segítség, hogy Koman Vladimir is a csapattársam lesz, hiszen egy társ, egy barát sokat jelent – így volt ez Angliában is, ahol Bori Gáborral szerepeltünk egy klubnál. A csütörtök a hivatalos dolgokról szólt, pénteken azonban már élesben is elkezdődik az olaszországi karrierem: részt veszek új csapatom edzésén" – tette hozzá a játékos.

Mint beszámoltunk róla, a DVSC tegnap jelentette be, hogy 830 ezer euróért eladta Laczkót a Sampdoriának.

Legfrissebb hírek

„Teljes tiszteletlenség!” – Donnarumma ügynöke jogi lépéseket fontolgat

Francia labdarúgás
49 perce

Donnarumma egyezségre jutott; új kiszemelt a Liverpoolnál – szerdai transzferhíradó

Minden más foci
2 órája

Labdarúgás:az U17-esek Izland elleni iksszel kezdtek a Telki-kupán

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: az Újpestnek több piros lapja van, mint fiatalperce

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Európa-bajnok támadóval erősített az Atlético Madrid – hivatalos

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 16:59

„A kluboknak erőt kell mutatniuk!” – Rummenigge szerint a játékosok túl nagy hatalmat kapnak

Német labdarúgás
2025.08.11. 14:30

Döntött a CAS: nem indulhat az Európa-ligában a Crystal Palace!

Angol labdarúgás
2025.08.11. 12:47

Egy lépésre a Barcelona attól, hogy az Egyesült Államokban játsszon La Liga-meccset

Spanyol labdarúgás
2025.08.11. 10:24
Ezek is érdekelhetik