Huszti Pintér csapattársa lehet a Zaragozánál

Vágólapra másolva!
2011.01.11. 09:28
null
Huszti Spanyolországba kerülhet (Fotó: Action Images – archív)
A spanyol Periódico de Aragón értesülései szerint a Real Zaragoza kölcsön kívánja venni Huszti Szabolcsot a Zenittől. Az újság úgy tudja, az aragóniai klub a magyar légiós mellett Fernando Meirát is szeretné megszerezni, aki mellett Pintér Ádámnak kevés esélye lehet a csapatba kerülésre.

Elképzelhető, hogy Huszti Szabolcs Spanyolországban folytatja a pályafutását, legalábbis a hírek szerint a Real Zaragoza szeretné kölcsönvenni az orosz élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Zenitnél az utóbbi időben kevés játéklehetőséget kapó magyar légióst.

A Periódico de Aragón úgy tudja, hogy a spanyol klub Huszti mellett Fernando Meirát is szeretné megszerezni, aki középső védőként és védekező középpályásként is bevethető, és állítólag Edmílson, illetve Pintér Ádám helyén játszana. A portugál futballista – akit már egy éve szívesen a soraiban látna a Zaragoza – kölcsönvétele azért lehet nehézkes, mert a spanyol klub nem biztos, hogy fedezni tudja a 3 millió eurós éves fizetését, valamint a Zenit is megakadályozhatja az átigazolást.

Az újság szerint Huszti szerződtetése valószínűbb, őt ugyanis könnyebben elengedné Luciano Spalletti Szentpétervárról.

Huszti Spanyolországba igazolására azért is lehet esély, mivel az ő ügyeit is Filipovics Vladan játékosügynök intézi, aki 2010 nyarán Pintér Zaragozához igazolásában is közreműködött.

PINTÉRT TÖBB KLUBNAK IS FELAJÁNLOTTÁK?

A Periódico de Aragón értesülései szerint a Real Zaragoza több játékosától is meg szeretne válni a téli átigazolási időszakban, és köztük van Pintér Ádám is.

 

A lap úgy tudja, hogy a spanyol klub el kívánja adni a magyar futballistát, Ivan Obradovicsot, illetve a brazil világbajnok Edmílsont, és Pintért, valamint a szerb játékost már több klubnak fel is ajánlotta.

 

A lehetséges távozók között említették még a kolumbiai támadót, Marco Pérezt, aki Argentínába igazolhat, és valószínűleg azért kellene mennie, mert két új csatár is érkezik a klubhoz.

 

A változások mögött az állhat a spanyol bajnokság utolsó helyén álló Zaragozánál, hogy november közepén Javier Aguirrét nevezték ki vezetőedzőnek, aki bent szeretné tartani a csapatot.

FILIPOVICS: PINTÉRREL ELÉGEDETTEK,
HUSZTIT MÁSIK SPANYOL KLUB VINNÉ

Huszti Szabolcs és Pintér Ádám menedzsere, Filipovics Vladan a Nemzeti Sport Online megkeresésére elmondta, Husztival kapcsolatban a Zaragoza érdeklődése még nem jutott el hozzá, és arról sem tud, hogy Pintértől megválna a klub.

 

„Husztival kapcsolatban valóban felvetődött több spanyol csapat is, de a Zaragoza érdeklődéséről nem tudok. Szabolcs holnap tér vissza Oroszországba, 15-én pedig Dubaiba utazhat a Zenittel edzőtáborba. Úgy érzem, a klub most hajlana Huszti kölcsönadására, de ez attól is függ, hogyan sikerülnek a szentpéterváriak erősítési tervei" – fogalmazott Filipovics Vladan a középpályást illetően.

 

„Pintér Ádámmal kapcsolatban engem úgy tájékoztatott a Zaragoza, hogy elégedettek a teljesítményével, nem tudok arról, hogy felvetődött volna a távozása. Szerintem ez csak egy »szokásos« pletyka, ami nagyon gyakori ilyenkor, átigazolási időszakban. Főleg, hogy Ádám ebben az idényben már két különböző csapatban lépett pályára, így őszi-tavaszi rendszerű bajnokságban nem játszhatna más klubnál" – mondta a játékosügynök.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

Válogatott: jöhet a Rossi-éra 100. gólja és a 24. legyőzött ellenfél

Magyar válogatott
2025.06.06. 12:19

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I utolsó fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.26. 19:44

Girsik Attila: Jövőre talán még nehezebb lesz feljutni, mint az idén

Labdarúgó NB II
2025.05.26. 08:50

Labdarúgás: az idén is topklubok szerepelnek a Budapest Youth Cupon

Utánpótlássport
2025.05.23. 10:34

FIFA: rendkívüli átigazolási időszakot nyitnak a klub-vb-n érintett csapatok országaiban

Klub-vb
2025.05.21. 22:19

Labdarúgás: már két korosztályban bajnok az MTK Budapest utánpótlása

Utánpótlássport
2025.05.21. 09:03

Labdarúgás: több mint 1600 fiatalperc az NB I 32. fordulójában

Utánpótlássport
2025.05.20. 09:05
Ezek is érdekelhetik