Koman távozni akar a Sampdoriától

2010.08.26. 08:23
null
Koman játszani akar, és váltana (Fotó: Imago)
A Sampdoria labdarúgócsapata rendkívül izgalmas, hosszabbításos csatában mondhatott le BL-reményeiről – Koman Vladimir nem kapott szerepet a Werder Bremen ellen elbukott kvalifikációs mérkőzésen. A magyar válogatott középpályás nem érzi a genovaiaknál a bizalmat és távozni akar – még ebben az átigazolási időszakban.

„Nem változott a véleményem, ahogy korábban is mondtam, távozni szeretnék a klubtól – fogalmazott Koman a Nemzeti Sportnak. – Korábban azt mondták, hogy számítanak rám, de egyre kevésbé érzem a bizalmat. Nem akarok itt maradni. Ezenkívül persze még csak azt tudom, hogy nem szeretnék visszamenni Bariba. Van érdeklődő, élvonalbeli is akad közöttük. Nincs már sok időm, de remélem, hogy megoldódik az ügyem még az átigazolási időszakból hátralévő néhány napban."

A Bajnokok Ligája-kiesést sem volt könnyű megemésztenie a középpályásnak, főleg, hogy a Samp 3–0-s előnyről bukott el a visszavágón.

„Ezt még a padról is borzalmas volt megélni – mondta Koman. – Ha az okokat keressük, csak arra tudok utalni, hogy a hosszabbításra már mindenki borzalmasan elfáradt. A ráadás előtti szünetben sem hangzottak már el különösebben nagy okosságok. Kezünkben volt a továbbjutás, ám elúszott. A stadionban mindenki döbbenten ült a meccs végén, de azért megtapsolták a csapatot."

A harmadik gól után még nagyjából tíz percet kellett volna kihúznia a Sampdoriának, hogy most a Bajnokok Ligájára készülhessen. Az együttes közel állt a bravúrhoz, hiszen ledolgozta hátrányát, de nem tudta kibekkelni az utolsó pillanatokat.

„A harmadik gól után egy kicsit leeresztettünk – ismerte el a középpályás. – Nekem úgy tűnt, hogy mindenki a védekezésre koncentrál, de közben meg igazában senki sem látta el a feladatát. A helyzetet nehezíti, hogy gyorsan túl kell tennünk magunkat a kudarcon, mert nyakunkon a bajnoki rajt. Addigra feledni kell a kiesést, az élet megy tovább."

Legfrissebb hírek

Nagyváradról igazolt a Csíkszereda, Diósgyőrből a Sepsi

Minden más foci
2026.06.22. 18:01

Szerződést hosszabbított osztrák védőjével a Debrecen

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 10:32

A hosszabbítások után körvonalazódik a Nyíregyháza kerete

Labdarúgó NB I
2026.06.22. 09:55

Búcsú Budafoktól: a sok csatát megélt kapitány, Kovács Dávid úgy döntött, befejezi a profi futballt

Labdarúgó NB II
2026.06.22. 09:21

Labdarúgás: az FTC nyerte az U16-os és az U19-es Magyar-kupát is

Utánpótlássport
2026.06.13. 20:30

Labdarúgás: a Vasas Kubala Akadémia nyerte meg az U17-es Magyar-kupát

Utánpótlássport
2026.06.12. 20:40

Tóth Balázs: A második félidő sokkal jobban nézett ki, az első nem volt jó

Magyar válogatott
2026.06.10. 10:24

Szűcs Tamás a Szoboszlai Dominiknek adott gólpasszáról: Tudtam, hogy ott lesz

Magyar válogatott
2026.06.10. 09:25
Ezek is érdekelhetik