Augsburg: elbúcsúztatták Szabics Imrét és Torghelle Sándort

2010.05.19. 11:34
A német másodosztályú bajnokságban (Bundesliga 2.) szereplő Augsburgnál elbúcsúztak attól a nyolc labdarúgótól, aki a nyáron távozik az együttestől, köztük a két magyartól, Szabics Imrétől és Torghelle Sándortól.

Jos Luhukay, az Augsburg vezetőedzője pozitívan értékelte az idényt, annak ellenére, hogy a bajor együttes a Nürnberg elleni osztályozón nem tudta kiharcolni a feljutást az élvonalba: „Számomra az a döntő, hogy támadó szellemben, látványosan futballoztunk. A tavaszi szezonban mi voltunk a legeredményesebb együttes, és az összes profi csapatot tekintve a Bayern München után mi rúgtuk a legtöbb gólt hazai pályán."

„Vasárnap egy kis ünnepség keretében búcsúztattuk el azokat a játékosokat, akik a nyáron biztosan távoznak a klubtól: Lukas Krusét, Vaszilij Kamutuszkijt, Otar Kizaneisvilit, Elton da Costát, Michael Schicket, Torghelle Sándort, Szabics Imrét és Jens Hegelert" – mondta el Luhukay.

A két távozó magyar közül Torghelle Sándor a szintén Bundesliga 2-ben szereplő Fortuna Düsseldorfban folytatja pályafutását, míg Szabics Imre sorsa egyelőre bizonytalan, de már hírbe hozták korábbi csapatával, a Sturm Grazcal.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Labdarúgás: megvalósult Farkas Timót gyerekkori álma

Utánpótlássport
2026.07.08. 09:00

Tóth Rajmund: Nagyon csalódott lennék, ha nem jutnánk be a csoportkörbe

Labdarúgó NB I
2026.07.04. 11:12

Megműtötték a paksi védőt – tavasszal futballozhat

Labdarúgó NB I
2026.07.03. 12:51

Fiatal magyar kapus készülhet a Premier League-csapatnál

Spanyol labdarúgás
2026.07.03. 09:44

A Premier League kommentátora bízik egy brazil–angol negyeddöntőben, és Argentína címvédését sem zárja ki

Foci vb 2026
2026.06.30. 17:21