NB III: újabb volt válogatott játékos igazolt a BLSZ I listavezetőjéhez

R. B.R. B.
2020.01.22. 08:06
null
Hrepka Ádám 2018-ban MTK-mezben (Fotó: Dömötör Csaba)
A korábban Hollandiában és Izraelben is futballozó Hrepka Ádám a budapesti első osztályban éllovas BVSC-Zuglóban folytatja pályafutását – számolt be róla a pestifoci.hu.

 

A 32 esztendős, háromszoros válogatott csatár az ősszel az NB III-as Monor játékosa volt, nyolc bajnoki mérkőzésen összesen háromszor volt eredményes.

A zuglói gárda lesz Hrepka ötödik budapesti csapata. A szegedi származású játékos szerepelt az Újpestben, az MTK-ban, a Honvédban és a Vasasban is.

A feljutásért küzdő BVSC keretében immár két korábbi válogatott labdarúgó található: a nyáron az MTK-t elhagyó Balogh Béla is a zuglóiakat választotta.

Érdekesség, Hrepka hamarosan volt csapata ellen bizonyíthat. A monoriak hivatalos honlapja alapján a január 30-i felkészülési ellenfél épp a BVSC lesz.

A BLSZ I-be tavaly feljutó vasutasok egyedüli veretlen csapatként vezetik a tabellát fél távnál, de az NB III-ból kiesett Csepel FC lemaradása csupán egy pont.

Legfrissebb hírek

A Sky Sports is tényként kezeli Robbie Keane távozását

Labdarúgó NB I
25 perce

A középpályára érkezett a Videoton első igazolása

Labdarúgó NB II
1 órája

NB III: győri vereséggel zárta az idényt a Sopron

Labdarúgó NB II
17 órája

Alekszandar Pesics távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
22 órája

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
22 órája

Öt éven belül visszajutna az NB I-be a Haladás

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 21:20

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48

Az MTK szerződtette a Kecskemét csapatkapitányát – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.05.20. 09:51
Ezek is érdekelhetik