F. B. 2020.10.30 08:29 Frissítve: 2020.10.30 09:48

NB III: nem volt meg az összhang – edzőváltás Szekszárdon

A labdarúgó NB III Közép-csoportjában szereplő Szekszárdi UFC vezetősége megköszönte Dienes Pál vezetőedző munkáját, helyét ideiglenesen a 2015-ben a csapatnál egyszer már beugróként dolgozó Vizdár Zsolt veszi át – számolt be róla a klub honlapja.


A Szekszárdi UFC 15 forduló után 12 ponttal csak a bajnokság 18. helyén áll, legutóbb 6–1-re kikapott a Paks II-től, így egyáltalán nem váratlan az edzőváltás. A klubhonlap szerint Dienes Pálnak nem sikerült megtalálnia az összhangot a játékosokkal – a csapat a gyenge harmadosztályú szereplés mellett a Magyar Kupától már szeptemberben elbúcsúzott, mivel a Zala megyei I. osztályú Csácsbozsok-Nemesapáti kiverte a szekszárdiakat.

A megbízott edző Vizdár Zsolt lett, aki 2015 augusztusában három NB III-as bajnokin már irányította a gárdát.

„A héten Juhász Mátéval ketten irányítjuk a csapatot – ecsetelte Vizdár Zsolt. – A klub vezetősége több edzővel is tárgyal, a megbízatásunk az új szakvezető érkezéséig szól. Amennyiben az elkövetkező napokban, hetekben egyik szakemberrel sem jönne létre egyezség, akkor is csak az őszi szezonból hátralévő hat találkozóra vállalnám a munkát. Edzői hitvallásom: aki nem velem, az ellenem, aki ellenem, az a Szekszárdi UFC ellen…”

A Szekszárd az NB III 16. fordulójában november 1-jén, 13.30-tól az Újpest FC II-t fogadja.

AZ NB III KÖZÉP-CSOPORTJÁNAK ÁLLÁSA
  1. FTC II 15 10 4 1 30–10 +20 34
  2. Kecskeméti TE 15 10 2 3 40–13 +27 32
  3. Iváncsa 14 9 5 31–12 +19 32
  4. FC Dabas 15 8 6 1 28–11 +17 30
  5. Kozármisleny 15 7 5 3 27–19   +8 26
  6. ESMTK 15 7 5 3 23–16   +7 26
  7. Taksony 15 6 5 4 26–19   +7 23
  8. Honvéd II 14 6 4 4 23–20   +3 22
  9. Monor 14 6 4 4 22–21   +1 22
10. Körösladány 15 5 5 5 26–20   +6 20
11. Paks II 15 5 5 5 20–20     0 20
12. Dunaújváros 15 6 1 8 26–23   +3 19
13. Újpest II 14 5 4 5 23–22   +1 19
14. Dabas-Gyón 15 5 2 8 14–18   –4 17
15. Vác 15 4 4 7 23–26   –3 16
16. Rákosmente 15 4 3 8 18–25   –7 15
17. Hódmezővásárhely 15 4 11 20–36 –16 12
18. Szekszárdi UFC 15 3 3 9 13–27 –14 12
19. Szegedi VSE 15 2 2 11 13–42 –29   8
20. Majos 15 3 12 10–56 –46   3
2020.11.24 20:25:50

Labdarúgó NB II KVANDUK BENCE

Megnehezítette a DEAC a jóval jobb pozícióban lévő PMFC dolgát, de végül a hazaiak örülhettek.

2020.11.24 23:52:07

Labdarúgó NB II GELEI JÓZSEF

A támadó második félidő elején szerzett gólja döntötte el a pontok sorsát a Fáy utcában.

2020.11.25 00:07:35

Labdarúgó NB II BÁBICS NORBERT

Gyors gyirmóti gól után még tudtak büntetőből egyenlíteni a kazincbarcikaiak, Hudák második félidei góljára már nem tudtak válaszolni a vendégek.

2020.11.24 16:47:18

Labdarúgó NB II VÖRÖS SÁNDOR

A Balaton-partiak öt év és tizennyolc nap után fektették ismét két vállra a csákvári együttest.

2020.11.24 17:08:48

Labdarúgó NB II FERENCZ NORBERT

Lovrencsics Balázs háromszor is betalált a tartalékosan felálló Rákóczinak.