NB III: játékosai imádják ifj. Albert Flóriánt – érkezése óta 7/7

Vágólapra másolva!
2021.09.22. 14:18
null
Ifjabb Albert Flóriánt júliusban nevezték ki a BKV Előre élére, amely hét meccs után veretlenül vezeti a Keleti csoportot (Fotó: Szabó Miklós)
Az előző idényben majdnem kiesett a labdarúgó NB III-ból a BKV Előre, ám ifj. Albert Flórián 2021. júliusi kinevezése óta szárnyal a klub – hétből hét meccset nyerve vezeti a harmadosztály Keleti csoportjának tabelláját.

 

A BKV Előre az 2020–2021-es kiírásban a kiesést jelentő 17. helyen végzett a harmadosztály Nyugati csoportjában, ugyanakkor az MLSZ 54-ről 60-ra emelte a tervezett létszámot, így a legjobb kiesők – köztük a BKV is – az NB III-ban maradtak.

Talán az 1912-ben alapított fővárosi klub legoptimistább szurkolói sem gondolták volna, hogy a júliusban kinevezett ifjabb Albert Flórián érkezése után a csapat a 7. fordulót követően veretlenül vezeti a Keleti csoportot.

„Játékoskoromban fordultak elő hasonló emlékezetes győzelmi szériáim, szakvezetőként még sohasem– mondtaa Metropolnak Albert Flórián, aki az 1999–2000-es idényben játékosként is szerepelt a BKV Előrében. –Az elvégzett munkában hiszek, természetesen további kemény csatákra számítok.”

Az 53 éves szakember, akinek édesapja, a „Császár” 1967-ben Aranylabdát kapott, dolgozott a Ferencváros utánpótlásában, Dunaújvárosban, Tökölön, Budaörsön és Soroksáron is.

Az Előre egyik legjobbja,a 2012-től 2017-ig a Ferencváros kötelékébe tartozó Busai Attila, aki nyolc góllal vezeti a góllövőlistát. A 32 éves labdarúgó elárulta, a játékosok nagyon kedvelik a vezetőedzőt.

„Albert Flóri változtatott a játékfilozófiánkon, a labdabirtokláson alapuló futballt sajátíttatta el velünk– mondta a siker titkáról Busai, aki krónikus gerincfájdalmai miatt gyakran beinjekciózva vállalja a meccseket. –Amióta ő vezeti az edzéseket, igazán kedvező a hangulat a Sport utcában. Meglehet, később lesznek holtpontok, de jelenleg tényleg öröm a futball. Sokat számít, ha a futballista is élvezi a játékot, márpedig mi élvezzük.”

A BKV Előre szerdán 16 órától a Füzesgyarmati SK-t fogadja az NB III 8. fordulójában.

NB III, KELETI CSOPORT
8. FORDULÓ
Szeptember 22.
14.00:Diósgyőri VTK II–Békéscsaba II
16.00: BKV Előre–Füzesgyarmat
16.00: Debreceni EAC–Kisvárda II
16.00: Jászberény–Eger
16.00: Putnok–Tiszaújváros
16.00: Hidasnémeti–Hajdúszoboszló
16.00: Törökszentmiklós–Kazincbarcika
16.00: Salgótarjáni BTC–Tiszafüred
16.00: Sényő–Debreceni VSC II
16.00: Tállya–Újpest FC II

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. BKV Előre 7 7 22– 4 +18 21
2. Kazincbarcika 7 6 1 22– 4 +18 19
3. Tiszaújváros 7 5 2 17– 5 +12 17
4. Hajdúszoboszló 7 5 2 11– 5 +6 17
5. Debreceni EAC 7 5 1 1 19– 5 +14 16
6. Kisvárda II 7 5 1 1 17– 7 +10 16
7. Békéscsaba II 7 3 2 2 22–14 +8 11
8. Jászberény 7 3 1 3 12–11 +1 10
9. Eger 7 3 4 11–12 –1 9
10. Füzesgyarmat 7 2 3 2 9– 7 +2 9
11. Putnok 7 2 2 3 8– 6 +2 8
12. Sényő 7 2 2 3 11–15 –4 8
13. Újpest FC II 7 2 1 4 8–13 –5 7
14. Hidasnémeti 7 2 1 4 9–22 –13 7
15. Debreceni VSC II 7 1 3 3 11–15 –4 6
16. Tiszafüred 7 1 2 4 8–12 –4 5
17. Tállya 7 1 2 4 4–16 –12 5
18. Diósgyőri VTK II 7 1 1 5 7–20 –13 4
19. Salgótarjáni BTC 7 1 6 3–19 –16 1
20. Törökszentmiklós 7 7 3–22 –19 0
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik