NB III: Détári remek belépője; Lisztesék nem ismernek tréfát

Vágólapra másolva!
2013.11.02. 16:40
A keleti listavezető Létavértes és a Középcsoportban élen álló Soroksár egyaránt nyert a labdarúgó NB III 12. fordulójának szombati játéknapján. A Nyugati csoportban váltás történt az első helyen: a nagyszerűen menetelő Csepel 4–0-ra elintézte a Körmendet, és átvette a vezetést a vasárnap pályára lépő Budaörstől. Détári Lajos győzelemmel mutatkozott be a Felsőtárkány kispadján.

KELETI CSOPORT. Kiválóan sikerült Détári Lajos bemutatkozása a Felsőtárkány kispadján: a négy forduló óta nyeretlen Fortress hatgólos meccsen 4–2-re legyőzte az élcsoportban haladó Hatvant. Laurinyecz Ákos a 10. percben szerezte meg a vezetést, majd Franyó Róbert egyenlítése után Montvai Tibor a 44. percben büntetőből újra előnyhöz juttatta a hazaiakat – akik az esetnél emberelőnybe is kerültek, „a hazai pálya lejtését″ érzékelni vélő hatvaniak nem kis bosszúságára. A második félidőben Béres Ferenc és Montvai második gólja tette biztossá a hazai sikert. A múlt heti botlás után az éllovas Létavértes a masszív Hajdúböszörményt fogadta, és a 0–0-s első félidő után a gólzsák Kertész Tamás közeli lövésével, valamint Hokk Ádám öngóljával otthon tartotta a három pontot. Bár a hazaiak megérdemelten győztek, az onlajnok.com beszámolója szerint fontos szerep jutott kapusuknak, Szécsi Gergőnek is, aki Igor Bogdanovics ziccerét és büntetőjét is hárította. A játéknap legnagyobb fordítását a Putnok mutatta be: a borsodiak a 63. és a 84. perc között szerzett négy góljukkal fordítottak, és nyertek 4–2-re a Nyírbátor ellen, sikerükkel fel is jöttek a második helyre. Emelkedik a zsinórban negyedszer nyerő Cigánd, viszont az Eger hatfordulónyi veretlenség után kikapott, noha – a 62. perctől emberhátrányban játszva – a 88. percig vezetett Jászapátiban...KELETI CSOPORT. Kiválóan sikerült Détári Lajos bemutatkozása a Felsőtárkány kispadján: a négy forduló óta nyeretlen Fortress hatgólos meccsen 4–2-re legyőzte az élcsoportban haladó Hatvant. Laurinyecz Ákos a 10. percben szerezte meg a vezetést, majd Franyó Róbert egyenlítése után Montvai Tibor a 44. percben büntetőből újra előnyhöz juttatta a hazaiakat – akik az esetnél emberelőnybe is kerültek, „a hazai pálya lejtését″ érzékelni vélő hatvaniak nem kis bosszúságára. A második félidőben Béres Ferenc és Montvai második gólja tette biztossá a hazai sikert. A múlt heti botlás után az éllovas Létavértes a masszív Hajdúböszörményt fogadta, és a 0–0-s első félidő után a gólzsák Kertész Tamás közeli lövésével, valamint Hokk Ádám öngóljával otthon tartotta a három pontot. Bár a hazaiak megérdemelten győztek, az onlajnok.com beszámolója szerint fontos szerep jutott kapusuknak, Szécsi Gergőnek is, aki Igor Bogdanovics ziccerét és büntetőjét is hárította. A játéknap legnagyobb fordítását a Putnok mutatta be: a borsodiak a 63. és a 84. perc között szerzett négy góljukkal fordítottak, és nyertek 4–2-re a Nyírbátor ellen, sikerükkel fel is jöttek a második helyre. Emelkedik a zsinórban negyedszer nyerő Cigánd, viszont az Eger hatfordulónyi veretlenség után kikapott, noha – a 62. perctől emberhátrányban játszva – a 88. percig vezetett Jászapátiban...

KÖZÉPCSOPORT. Pandur Péter már az 1. percben megszerezte a vezetést az éllovas Soroksárnak, amely később ifjabb Nyilas Elek és Lovrencsics Balázs találatával tette biztossá bajai győzelmét. Lisztes Krisztiánék ezzel sorozatban harmadszor nyertek kapott gól nélkül, és a teljes NB III-as mezőny legjobb mérlegével büszkélkedhetnek. A Honvéd akadémistái a 32. percben emberhátrányba kerültek Gyulán, de Bobál Gergely, majd Prosser Dániel révén kétszer is egyenlíteni tudtak, s ezzel pontot vittek haza a rangadóról. A Rákosmente az első félidőben háromgólos előnyt szerzett a Monor ellen, ebből egygólnyit a végére is megtartott, így továbbra is kéz a kézben nyomul a második helyen a Szegeddel, amely Gadó Gábor utolsó percbeli találatával győzött Orosházán. Nem ez volt az orosházi meccs hajrájának egyetlen drámai eleme: a hazaiak 77. percbeli egyenlítő gólja után Nyilas Eleket, a szegediek reklamáló edzőjét elküldték a kispadról, míg a 88. percben az Orosháza büntetőt hibázott – a tizenegyest összehozó Molnár F. Tamás kivédte Tóth Imre lövését!

NYUGATI CSOPORT. A Csepel kihasználta, hogy a botladozó eddigi éllovas, a Budaörs csak vasárnap lép pályára, és a sereghajtó Körmend magabiztos legyőzésével átvette a vezetést a csoportban. A teljes NB III-as mezőny egyetlen veretlen csapatát alkotó csepeliek Szluka János és Szemán Lajos révén már az első félidőben megnyugtató előnyt szereztek, majd a hajrában a házi góllövőlistát vezető Juhász László duplájával kerekítették ki az eredményt. Nyert a Balatonfüred és a szezonban először hármas veretlenségi szériát építő Veszprém, míg az egy hete Budaörsön bravúrgyőzelmet arató Nagyatád már a negyedik gól nélküli hazai meccsét játszotta.

LABDARÚGÓ NB III, 12. FORDULÓ
SZOMBATI MÉRKŐZÉSEK

KELETI CSOPORT
Ebes–Cigánd 1–2
Létavértes–Hajdúböszörmény 2–1
Putnok–Nyírbátor 4–2
Felsőtárkány–Hatvan 4–2
Jászapáti–Eger 2–1
TABELLA ITT!

KÖZÉPCSOPORT
Rákosmente–Monor 3–2
Orosháza–Szeged 1–2
Gyula–Honvéd-MFA 2–2
Baja–Soroksár 0–3
TABELLA ITT!

NYUGATI CSOPORT
Balatonfüred–Újbuda 3–2
Nagyatád–Diósd 0–0
Csepel–Körmend 4–0
Veszprém–Mosonmagyaróvár 2–1
TABELLA ITT!

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik