NB III: Bozsik Pétert három mérkőzésre eltiltották a kispadtól

Vágólapra másolva!
2021.05.04. 20:57
null
Bozsik Péter három mérkőzésre szóló eltiltást kapott az MLSZ-től (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A Magyar Labdarúgó-szövetség (MLSZ) fegyelmi bizottságának keddi ülésén Bozsik Péter, az NB III Nyugati csoportjában szereplő Komárom vezetőedzője három mérkőzésre szóló eltiltást kapott – írja az mlsz.hu.

 

Mint beszámoltunk róla, a Komárom hiába szerezte meg a vezetést a listavezető III. Kerületi TVE elleni mérkőzés 57. percében, a következő tíz percben kettős emberhátrányba került, és aztán 2–1-re kikapott. A második komáromi piros lap után Bozsik Pétert elküldte a játékvezető a kispadtól, a fegyelmi bizottság pedig további három mérkőzésre el is tiltotta a szakembert.

A komáromi mérkőzésen még egy piros lap villant, a 90. percben a fővárosi csapatból Nagy Tibort állították ki – neki szintén három meccset kell kihagynia.

Három mérkőzésre szóló eltiltást kapott az NB III-as Dunaújváros játékosa, Szepessy Róbert, valamint az NB II-es Kazincbarcika segédedzője, Dzurják József is.

LABDARÚGÓ NB III
NYUGATI CSOPORT

Komárom–III. Kerületi TVE1–2

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE33245474–19+5577
2. Mosonmagyaróvár32216569–24+4569
3. Veszprém33188756–37+1962
4. Nagykanizsa33187874–46+2861
5. Lipót331671064–53+1155
6. Tatabánya331561246–33+1351
7. Puskás Akadémia II331551357–45+1250
8. Sopron331481147–46+150
9. Komárom331541444–52–849
10. Érd331471244–43+149
11. Bicske331371340–43–346
12. Fehérvár II331361449–49045
13. Balatonfüred331261557–54+342
14. Pápa331171542–51–940
15. ZTE II339131140–52–1240
16. BKV Előre339121242–50–839
17. Gárdony331081553–74–2138
18. THSE-Szabadkikötő32752052–74–2226
19. Ménfőcsanak33562231–67–3621
20. Nagyatád33232828–97–699
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik