NB III: a hajrában fordított a III. Kerület; simán nyert az Iváncsa

CS. M.CS. M.
Vágólapra másolva!
2021.05.02. 21:32
null
Nem bírt egymással a Dunaújváros és a Szegedi VSE a Közép-csoportban (Fotó: Szabóné Zsedrovits Enikő/Dunaújvárosi Hírlap)
Vasárnap rendezték meg a labdarúgó NB III 33. fordulóját mind a három csoportban. A három listavezető közül az Iváncsa könnyedén nyert 3–0-ra a Monor ellen, a III. Kerületi TVE a hajrában fordítva győzte le a Komáromot, míg a Tiszakécske 1–1-es döntetlent játszott a Tiszafüred ellen.

 

KELETI CSOPORT
A listavezető Tiszakécske nem tudott nyerni a Tiszafüred otthonában, míg a második helyen álló BVSC kétgólos sikert aratott a Sajóbábonyi VSE ellen (3–1) – ezzel már csak nyolc pont a zuglóiak hátránya. A kiesés ellen küzdő csapatok közül a Putnok és a Hatvan is pontot szerzett.

KÖZÉP-CSOPORT
Az első helyen álló Iváncsa 3–0-ra nyert idegenben a Monor ellen, míg a második helyezett Kecskemétnek csak 2–2-es döntetlenre futotta otthon a Körösladány ellen.

NYUGATI CSOPORT
Az éllovas III. Kerületi TVE egygólos hátrányban volt a hajrára fordulva a Komárom ellen, de a 84. és a 86. percben is betalált, így fordítani tudott. A második helyen álló, üldöző Mosonmagyaróvár 4–0-ra kiütötte a Lipótot.

LABDARÚGÓ NB III
33. FORDULÓ
KELETI CSOPORT
Putnok–DVSC II 3–3
Tállya–DVTK II 0–2
Eger–Balassagyarmat 0–1
Tiszafüred–Tiszakécske 1–1
Salgótarján–Cegléd 2–2
Mezőkövesd II–Kisvárda II 2–4
BVSC–Sajóbábony 3–1
Sényő–Tiszaújváros 0–0
Hatvan–Jászberény 0–0
Füzesgyarmat–Gyöngyös 3–2

A KELETI CSOPORT ÁLLÁSA
1. Tiszakécske 33 25 4 4 78–23 +55 79
2. BVSC 33 22 5 6 71–36 +35 71
3. Jászberény 33 19 8 6 67–33 +34 65
4. Füzesgyarmat 33 19 3 11 59–37 +22 60
5. Balassagyarmat 33 17 7 9 39–27 +12 58
6. Kisvárda II 33 15 10 8 49–42 +7 55
7. Eger 33 15 9 9 54–32 +22 54
8. Sényő 33 14 9 10 58–49 +9 51
9. DVTK II 33 14 8 11 60–48 +12 50
10. Cegléd 33 13 7 13 40–39 +1 46
11. Tiszaújváros 33 13 6 14 44–52 –8 45
12. Tiszafüred 33 12 6 15 54–60 –6 42
13. DVSC II 33 10 8 15 48–50 –2 38
14. Salgótarján 33 10 7 16 47–63 –16 37
15. Tállya 33 9 8 16 46–52 –6 35
16. Gyöngyös 33 9 7 17 44–69 –25 34
17. Putnok 33 8 9 16 46–66 –20 33
18. Hatvan 33 9 4 20 39–58 –19 31
19. Sajóbábony 33 7 3 23 40–89 –49 24
20. Mezőkövesd II 33 4 4 25 36–94 –58 16

 

KÖZÉP-CSOPORT
FTC II–Szekszárd 1–1
Paks II–Hódmezővásárhely 1–3
Újpest II–Vác 3–2
Kozármisleny–ESMTK 5–0
Majos–Honvéd II 0–2
Monor–Iváncsa 0–3
FC Dabas–Rákosmente 1–1
Dunaújváros–Szegedi VSE 1–1
Kecskemét–Körösladány 2–2
Taksony–Dabas-Gyón 0–3(a Taksony lemondta a mérkőzést, a három pontot a Dabas-Gyón kapta meg)

A KÖZÉP-CSOPORT ÁLLÁSA
1. Iváncsa 33 23 7 3 66–23 +43 76
2. Kecskemét 33 22 7 4 78–26 +52 73
3. FC Dabas 33 20 10 3 63–24 +39 70
4. FTC II 33 18 9 6 63–29 +34 63
5. Honvéd II 33 19 5 9 69–46 +23 62
6. Kozármisleny 33 15 6 12 58–48 +10 51
7. Monor 33 13 10 10 54–49 +5 49
8. ESMTK 33 12 11 10 51–47 +4 47
9. Dabas-Gyón 33 14 4 15 41–38 +3 46
10. Rákosmente 33 12 7 14 34–40 –6 43
11. Hódmezővásárhely 33 13 3 17 46–60 –14 42
12. Paks II 33 11 9 13 48–52 –4 42
13. Újpest II 33 10 12 11 49–45 +4 42
14. Vác 32 10 9 13 46–48 –2 39
15. Dunaújváros 33 11 5 17 46–49 –3 38
16. Szekszárd 33 10 7 16 32–49 –17 37
17. Taksony 33 8 8 17 48–62 –14 32
18. Körösladány 32 7 9 16 44–59 –15 30
19. Szegedi VSE 33 5 8 20 28–78 –50 23
20. Majos 33 1 4 28 19–111 –92 7

 

NYUGATI CSOPORT
ZTE II–Sopron 2–1
Tatabánya–Érd 1–1
Fehérvár II–THSE-Szabadkikötő 2–2
Balatonfüred
–Veszprém 3–0
BKV Előre–Nagyatád 4–1
Gárdony–Puskás Akadémia II 0–4
Komárom–III. Kerületi TVE 1–2
Mosonmagyaróvár–Lipót 4–0
Nagykanizsa–Pápa 3–2
Bicske–Ménfőcsanak 1–0

A NYUGATI CSOPORT ÁLLÁSA
1. III. Kerületi TVE 33 24 5 4 74–19 +55 77
2. Mosonmagyaróvár 32 21 6 5 69–24 +45 69
3. Veszprém 33 18 8 7 56–37 +19 62
4. Nagykanizsa 33 18 7 8 74–46 +28 61
5. Lipót 33 16 7 10 64–53 +11 55
6. Tatabánya 33 15 6 12 46–33 +13 51
7. Puskás Akadémia II 33 15 5 13 57–45 +12 50
8. Sopron 33 14 8 11 47–46 +1 50
9. Komárom 33 15 4 14 44–52 –8 49
10. Érd 33 14 7 12 44–43 +1 49
11. Bicske 33 13 7 13 40–43 –3 46
12. Fehérvár II 33 13 6 14 49–49 0 45
13. Balatonfüred 33 12 6 15 57–54 +3 42
14. Pápa 33 11 7 15 42–51 –9 40
15. ZTE II 33 9 13 11 40–52 –12 40
16. BKV Előre 33 9 12 12 42–50 –8 39
17. Gárdony 33 10 8 15 53–74 –21 38
18. THSE-Szabadkikötő 32 7 5 20 52–74 –22 26
19. Ménfőcsanak 33 5 6 22 31–67 –36 21
20. Nagyatád 33 2 3 28 28–97 –69 9
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik