NB III: a Szpari két edzőtáborral készül a szezonra

Vágólapra másolva!
2015.06.17. 13:00
Több mint egy hónapig készül majd az élvonalból kizárt, a következő idényben az NB III-ban induló Nyíregyháza Spartacus labdarúgócsapata a bajnoki rajt előtt. Az együttes kétszer is Abaújszántóra utazik edzőtáborba – adta hírül a klub hivatalos honlapja.

Alakul a keret és a felkészülés menetrendje is. Június 24-én érkeznek a játékosok Nyíregyházára, ekkor kezdődik a felkészülés – írja a nyiregyhazaspartacus.hu.

A következő hetekben kétszer is öt napot Abaújszántón tölt a csapat edzőtáborban, közben több felkészülési mérkőzést is játszik. Többek között a Kassa, a Kisvárda, a Nyírbátor, a Balmazújváros és a Szolnok is a leendő ellenfelek között van.

Az is eldőlt, hogy augusztus 1-én rajtol az NB III. Az ősszel 19 fordulót rendeznek, és december 7-ig tart a szezon. A tavasz február 13-án indul, a bajnokság június 5-én ér véget – teszi hozzá a hivatalos honlap.

Legfrissebb hírek

Szerződést bontott a Vasas játékosa, az NB III-ban folytatja

Labdarúgó NB II
2025.07.29. 15:41

Az NB III-ban 5–0-ra nyert a Fradi az MTK ellen, Tischler-gól Dorogon

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:50

NB II: megváltozott a Budafoki MTE és Szentlőrinc meccsének kezdési időpontja

Labdarúgó NB II
2025.07.25. 16:25

NB III, DÉLNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, DÉLKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKNYUGATI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB III, ÉSZAKKELETI CSOPORT, 2025–2026

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 18:19

NB I-es gólkirállyal pótolja Remili Mohamedet az NB III-as csapat

Labdarúgó NB II
2025.07.23. 14:36
Ezek is érdekelhetik