NB II: újpesti tinédzserrel erősített a Budafoki MTE

2022.06.22. 15:02
null
Bíró Márk immáron új állomáshelyén (Fotó: budafokimte.hu)
Az Újpest tartalékcsapatának 18 éves jobbhátvédje, Bíró Márk a Budafok harmadik nyári igazolása – számolt be róla a klub honlapja.

Horváth Olivér és Tischler Patrik után Bíró Márk lett a Budafok harmadik nyári szerzeménye. A 18 éves jobbhátvéd az Ikarus BSE, a Goldball, a Vasas Akadémia és az MTK utánpótlás csapataiban is megfordult mielőtt 2020-ban az Újpest játékosa lett. Bíró kizárólag a lila-fehérek NB III-as és utánpótlás csapataiban lépett pályára.

„Az első napok tapasztalatai rendkívül pozitívak, túl vagyok már néhány edzésen is, hajtós tréningek voltak, de élveztem őket. – kezdte új csapata honlapjának adott nyilatkozatát a fiatal hátvéd.Örülök, hogy Budafokra kerültem, várom a bajnoki rajtot és a közös harcot a csapattal. Bízom benne, hogy eredményesek leszünk és sikeres szezon vár ránk!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BUDAFOKNÁL
Érkezők: Bíró Márk (Újpest II),Horváth Olivér(III. Kerületi TVE),Mervó Bence(Szentlőrinc – kölcsönből vissza),Tischler Patrik(DVSC)

Távozók:Bese Balázs(MTK – kölcsönből vissza),Csonka András(FTC – kölcsönből vissza),Horváth András(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza),Kotula Máté(Mezőkövesd – kölcsönből vissza),Kulcsár Kornél(?),László Dávid(Bp. Honvéd – kölcsönből vissza),Micsinai Miklós(?),Nándori Botond(PAFC – kölcsönből vissza),Oroszi István(FTC II – kölcsönből vissza),Szabó Levente(MOL Fehérvár FC – kölcsönből vissza),Szalai Dániel(?),Zuigeber Ákos(MTK – kölcsönből vissza)

Legfrissebb hírek

NB II: a Vasas és a Videoton távozója is Soroksáron folytatja

Labdarúgó NB II
Tegnap, 10:32

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:31

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 22:31

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 16:47

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
2026.02.25. 12:49

Az élvonal felé menetel a Honvéd

Labdarúgó NB II
2026.02.25. 11:02

Az ETO kölcsönadta fiatal középhátvédjét a somorjai csapatnak

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:51

Története során először igazolt paraguayi labdarúgót a ZTE

Labdarúgó NB I
2026.02.23. 11:23
Ezek is érdekelhetik