NB II: Tischler visszatér, Heffler Tibor is a PAFC-nál

Vágólapra másolva!
2016.06.26. 11:18
A Nemzeti Sport információi szerint az NB I-ből kieső Puskás Akadémia kétéves szerződést kötött a Videotontól távozó Heffler Tiborral.

A 2014-ben Paksról Székesfehérvárra szerződő középpályás szerződtetését még nem jelentette be a felcsúti klub.

Úgy tudjuk, az is eldőlt, hogy Tischler Patrik kölcsönből visszatér a Videotontól a Puskás Akadémiához, de még ez sem hivatalos.

 

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A PUSKÁS AKADÉMIÁNÁL
Érkezők:
Gajdos Zsolt (szabadon igazolható, legutóbb Szolnok), Gőcze Gergő (szabadon igazolható, legutóbb Ajka) Molnár Csaba (Csákvár)
Sándor György
(Perth Glory – Ausztrália)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Braniszlav Danilovics
(szerb, Videoton), Fényes Szabolcs (Csákvár), Hudák Martin (Békéscsaba), Lencse László (Újpest), Lorentz Márton (Dunaújváros), Makrai Gábor (Csákvár), Molnár Tibor (Csákvár), Spandler Csaba (Csákvár), Tischler Patrik (Videoton, ?), Tóth László (Mezőkövesd), Zima Ádám (Újbuda)
Az utánpótlásból felkerültek/ profi szerződést kötöttek: Lipcsei Ádám, Óvári Zsolt, Péter Bence, Szabó Bence, Tóth Balázs, Tóth Bence

Kiszemeltek: Heffler Tibor (Videoton)
Távozók: Kocsis Gergő (DAC)
Kölcsönbe távozók:

Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Geoffrey Castillion (holland, DVSC), Vjacseszlav Csurkó (ukrán, Sahtar Doneck - Ukrajna), Filip Pajovics (szerb, Videoton), Zsótér Donát (Videoton)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk: Braniszlav Danilovics (szerb, ?), Lencse László (Mezőkövesd?), Tischler Patrik (Vasas?)


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A VIDEOTON FC-NÉL
Érkezők: Bódi Ádám
(DVSC), Barczi Dávid (DVTK)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Gábor Péter (Siófok, ?), Horváth Tamás (Mezőkövesd), Lorentz Márton (Dunaújváros), Tomás Tujvel (szlovák, DAC 1904 – Szlovákia, ?), Zsótér Donát (Puskás Akadémia, ?)
Az utánpótlásból felkerültek:
Varga Bence
Kiszemeltek: Futács Márkó (Mersin Idman Yurdu – Törökország), Theodorosz Kolokudiasz (legutóbb Enoszisz Neon Paralimni – Ciprus), Moussa Sissoko (mali, Onze Créateurs – Mali), Varga József (DVSC)
Távozók: Haraszti Zsolt (Paks), Koltai Tamás (Paks, kölcsön után végleg), Filip Pajovics (szabadon igazolható), Rudolf Gergely (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Braniszlav Danilovics (szerb, Puskás Akadémia), Alhassane Soumah (guineai, Juventus – Olaszország), Tischler Patrik (Puskás Akadémia, ?)
Távozhatnak/ érdeklődnek irántuk:
Heffler Tibor (Puskás Akadémia), Dinko Trebotic (horvát)

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik