Fordulatos mérkőzésen szerzett három pontot a KTE

Vágólapra másolva!
2022.01.30. 12:50
null
Érthető a kecskeméti öröm, tovább folytatódott a lila-fehérek jó szériája (Fotó: Szabó Miklós)
A labdarúgó NB II 21. fordulójában a játéknap előtt 14. helyezett Soroksár a dobogó harmadik fokán álló Kecskeméti TE-t látta vendégül. Az első félidő hajrájában már kettővel is vezetett a Kecskemét, de a Soroksár Redzic duplájával három perc alatt egyenlíteni tudott. A második félidő elején a Kecskemét ismét vezetést szerzett, amelyet meg is őrzött a lefújásig, mivel a Soroksár a 91. percben büntetőt hibázott. Így 3–2-es kecskeméti siker született.

 

A tavaszi idény előtti NB II-es beharangozónkat itt olvashatja.

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ

SOROKSÁR SC–KECSKEMÉTI TE 2–3 (2–2)
Budapest,
Szamosi Mihály Sporttelep, 200 néző. Vezette: Görög Márió (Bede Tamás, Bertalan Dávid)
SOROKSÁR: Varga Á. – Nagy O. (Ternován P., 69.), Valencsik, Csontos D., Pászka – Haris, Hudák (Csernik, 76.) – Redzic (Szerető, 76.), Lőrinczy, Magyari (Korozmán, a szünetben) – Lovrencsics B. Vezetőedző: Lipcsei Péter
KECSKEMÉT: Varga B. – Buna (Tóth Dávid, 88.), Szabó A., Belényesi, Rjasko M. (Szalai G., a szünetben), Grünwald – Nagy K. (Katona B., 86.), Vágó L., Bartha (Szuhodovszki, a szünetben) – Lukács D., Tóth B. (Tóth Dániel, 77.)Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző: Redzic (42., 44.), ill. Lukács D. (30.), Nagy K. (37.), Belényesi (52.)
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter
: – A tizenegyest én nem tudom berúgni. Az első húsz percben rossz felfogásban futballoztunk, kaptunk is két elkerülhető gólt, aztán a félidő utolsó öt percében, ha szerencsével is, egyenlítettünk.
Szabó István: – Négy hete erre a mérkőzésre készültünk, és akár el is veszíthettük volna, de szerencsére megnyertük. Ahogyan ősszel, ezúttal is volt némi szerencsénk, mivel a Soroksár a kilencvenegyedik percben büntetőt hibázott.

ÖSSZEFOGLALÓ

Izgalmas első félidőt láthatott az a közel 200 néző, aki úgy döntött, hogy délutánja egy részét a Szamosi Mihály Sporttelepen tölti. A 30. percben a Kecskemét házi gólkirálya, Lukács Dániel révén szerezte meg a vezetést (0–1), amelyet hét percet követően meg is tudott duplázni Nagy Krisztián 18 méteres átlövésével (0–2). A játék képe alapján egyáltalán nem volt benne a mérkőzésben, hogy a Soroksárnak itt lehet keresnivalója, ennek ellenére a szünetben már döntetlen állást mutatott az eredményjelző. A hazaiak gólfelelőse Redzic Damir volt, aki előbb a 42. percben a vendégek kapusának kicsit felelőtlen kijövetelét kihasználva 19 méterről emelt az üres kapuba (1–2), két percre rá pedig egy védést követően 10 méteres bombával egyenlített (2–2).

A kecskemétiek középhátvédje, Belényesi Csaba (fehérben) a győztes gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott (Fotó: Szabó Miklós)
A kecskemétiek középhátvédje, Belényesi Csaba (fehérben) a győztes gólja mellett egy gólpasszt is kiosztott (Fotó: Szabó Miklós)

A Kecskemét a szünetben rendezte sorait, nem zuhant össze attól, hogy kétgólos előnyét gyorsan leadta, és a második félidő elején hat perc elteltével újra megszerezte a vezetést. A korábban már gólpasszt is jegyző középhátvéd, Belényesi Csaba vette be közelről Varga Ádám kapuját (2–3). A folytatásban már-már úgy tűnt, a Kecskemét győzelmét semmi sem veszélyeztetheti, amikor a 91. percben büntetőhöz jutott a Soroksár. A szerencse azonban a vendégek mellé állt, hiszen Lőrinczy Attila a kapufára lőtte a labdát.

21. FORDULÓ
2022. január 30.
Siófok–Ajka 2–1
Soroksár–Kecskemét 2–3
Szolnok–Budaörs 0–1
Pécsi MFC–Szentlőrinc 1–0
ETO FC Győr–Szombathelyi Haladás 0–2
Nyíregyháza–Tiszakécske 2–0
Békéscsaba–Dorog 4–1
III. Kerületi TVE–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1
Aqvital FC Csákvár–Budafok 2–1
Január 31.
20.00:Vasas–DVTK

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK20126238–19+1942
2. Vasas FC20125337–16+2141
3. Kecskeméti TE21125435–18+1741
4. Szombathelyi Haladás21124525–13+1240
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia21106528–16+1236
6. BFC Siófok2189426–23+333
7. ETO FC Győr2195726–22+432
8. Dorogi FC2193922–29–730
9. Nyíregyháza Spartacus2186728–28030
10. Pécsi MFC2185825–21+429
11. FC Ajka2166928–30–224
12. Békéscsaba 1912 Előre2159730–33–324
13. Szentlőrinc SE2159723–26–324
14. FC Csákvár2158830–34–423
15. Budaörs2158823–33–1023
16. III. Kerületi TVE21561021–34–1321
17. Soroksár SC21551129–39–1020
18. Budafoki MTE21471022–28–619
19. Szolnoki MÁV FC21471019–32–1319
20. Tiszakécske21431420–41–2115
Redzic (maszkban) duplájával az első félidőben gyorsan egyenlíteni tudott a Soroksár (Fotó: Szabó Miklós)
Redzic (maszkban) duplájával az első félidőben gyorsan egyenlíteni tudott a Soroksár (Fotó: Szabó Miklós)

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: ITT A VÉGE! Izgalmas mérkőzésen szerzett három pontot a Kecskemét Soroksáron.

90+1. perc: KIMARADT!!! Lőrinczy Attila jól érezte, hogy Varga Bence a bal alsó irányába mozdul majd, de erős lövése a jobb kapufáról kifelé pattant! Maradt a kecskeméti előny!

90. perc: Három perc a hosszabbítás.

90. perc: ITT A DRÁMA!! 11-eshez jutott a Soroksár. Grünwald volt szabálytalan a 16-oson belül, sárga lapot kapott.

Lovrencsics Balázs (balra) nem tudott a Soroksár vezére lenni (Fotó: Szabó Miklós)
Lovrencsics Balázs (balra) nem tudott a Soroksár vezére lenni (Fotó: Szabó Miklós)

88. perc: Buna Gábort Tóth Dávid váltotta a vendégeknél.

86. perc: Ismét cserélt a Kecskemét, Nagy Krisztián helyére Katona Bálint állt be.

84. perc: Egy veszélyesnek tűnő kecskeméti kontratámadás végén Vágó Levente a pályával szomszédos konténertelepre lőtte a labdát...

77. perc: A Kecskemét is cserélt, Tóth Dávid állt be Tóth Barna helyére.

76. perc: Kettőt cserélt a Soroksár, Hudák Martin helyére Csernik Kornél, Redzic Damir helyére Szerető Krisztofer állt be.

73. perc: Zörgött a kecskeméti háló, Lőrinczy Attila közelről bombázott a jobb felső sarokba, azonban a játékvezető les miatt érvénytelenítette a találatot.

69. perc: Cserélt a Soroksár, Nagy Olivér helyére Ternován Patrik állt be.

64. perc: Szuhodovszki rúgta meg Pászkát, sárga lap.

Belényesi Csaba (fehérben, középen) nem csak a saját, hanem az ellenfél kapuja előtt is kiemelkedően játszott (Fotó: Szabó Miklós)
Belényesi Csaba (fehérben, középen) nem csak a saját, hanem az ellenfél kapuja előtt is kiemelkedően játszott (Fotó: Szabó Miklós)

52. perc: GÓÓÓL! Belényesi találatával ismét vezet a Kecskemét! Egy kapu elé ívelt szabadrúgást követően a hazai védők bizonytalankodtak a 16-oson belül, a labda végül Belényesi elé került, aki 2 méterről a kapuba lőtt, 2–3.

50. perc: Lovrencsics 22 méteres szabadrúgását Varga könnyedén hárította.

A szünetben mindkét csapat cserélt. A Soroksárban Korozmán Kevin váltotta Magyari Szilárdot. A Kecskemétnél Bartha Lászlót helyére Szuhodovszki Soma, míg Rjasko Mihajlo helyéreSzalai Gábor állt be.

46. perc: Elkezdődött a második félidő.

45+1. perc: Véget ér az első félidő, reméljük a folytatás is hasonló lesz, mint az első félidő hajrája.

45. perc: Egy perc hosszabbítás lesz az első játékrész végén.

Lovrencsics Balázs (feketében) lövését követően született meg a hazaiak egyenlítő találata (Fotó: Szabó Miklós)
Lovrencsics Balázs (feketében) lövését követően született meg a hazaiak egyenlítő találata (Fotó: Szabó Miklós)

44. perc: MI VAN ITT!!?? Redzic egyenlített! Gyors soroksári támadás végén Lovrencsics 12 méteres lövését még Varga bravúrral hárította, de a kipattanó labdát Redzic a kapu jobb oldalába bombázta, 2–2.

42. perc: Szépített a Soroksár!! Egy hazai támadás végén a jobb oldalon Redzichez került a labda, Varga talán kicsit feleslegesen, a 16-oson kívül próbálta szerelni a hazai játékost, aki egy csellel előnyt szerzett a kimozduló kapussal szemben és 19 méterről az üres kapuba ívelt, 1–2.

39. perc: Kecskeméti kontratámadás végén Bartha László lövésébe Tóth Barna lépett bele a kapu előtt, a labda csak centikkel kerülte el a jobb felső sarkot.

37. perc: GÓÓÓÓL! Kettővel vezet a Kecskemét! Egy szögletet követően Belényesihez került a labda, a védő háttal a kapunak Nagyhoz passzolta a labdát, aki 18 méterről a bal alsó sarokba lőtt, 0–2.

30. perc: GÓÓÓÓÓL! Vezet a Kecskemét!! Lukács kapott egy jó passzt a 16-oson belül, majd átvette a jobb lábára a labdát és 11 méterről mesterien tekert a kapu bal oldalába, 0–1.

27. perc: Szépen felépített hazai támadás végén Nagy Olivér lőtt kapura 17 méterről, Varga Bence szögletre tolta a labdát.

24. perc: A megítélt szabadrúgást Lőrinczy végezte el, de lövése az oldalhálóban kötött ki.

23. perc: Rjasko buktatta Lovrencsicset, sárga lap.

Vágó Levente (fehérben) és Haris Attila (feketében) párharca a középpályán (Fotó: Szabó Miklós)
Vágó Levente (fehérben) és Haris Attila (feketében) párharca a középpályán (Fotó: Szabó Miklós)

21. perc: Redzic tekert 17 méterről a jobb oldali kapufa mellé.

15. perc: Egy jobb oldali kecskeméti támadás végén a kapu elé belőtt labda Tóth Barna elé került, a vendégek támadója azonban nem célzott pontosan és a védőkbe lőtte a labdát.

Közel 200 néző látogatott ki a találkozóra, Kecskemétről is érkezett körülbelül 20 fő. Az időjárás nem túl nézőbarát, hiszen hiába süt a nap, viharos szél fúj, amely jelentős csökkenti a hőérzetet.

7. perc: Hudák vezette be középre a labdát, majd 20 méterről csúnyán a kapu mellé lőtt.

6. perc: Bartha passza után Grünwald lőtt 19 méterről a kapu mellé.

5. perc: Lovrencsics próbálta kiugratni középen Magyarit, aki azonban hosszan vette át a labdát, így Varga könnyedén megszerezte azt.

3. perc: Bal oldali kecskeméti támadás végén Grünwald ívelt a kapu elé, de az érkező támadók feje felett elszállt a labda.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a Kecskemét indította útjára a labdát.

Érkeznek a pályára a csapatok, a Soroksár fekete-fehérben, a Kecskemét fehér-lilában lép pályára.

A vírushelyzet nem könnyítette meg a Soroksár felkészülését, Lipcsei Péter csapata mindössze három edzőmérkőzést tudott játszani, két mérkőzésük is elmaradt. A fővárosi gárda a télen legyőzte a Siófokot és a Ferencváros második csapatát, kikapott az Ajkától.

Imponáló sikerrel zárta felkészülési meccseinek sorozatát a harmadik helyen álló, bajnoki újonc Kecskemét. A lila-fehérek hét gólt szereztek és egyet sem kaptak hazai pályán a szintén másodosztályú Budaörs ellen. A találkozón betalált Lukács Dániel is, aki a bajnokság befejeztévela Diósgyőr csapatában folytatja majd pályafutását.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az őszt egy hármas vereségszériával záró Soroksár a fordulót újonc létére az előkelő harmadik pozícióból kezdő Kecskeméti TE ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik