NB II, Nyugat: a Puskás Akadémia elvesztette veretlenségét

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2013.05.19. 19:51
A labdarúgó NB II Nyugati csoportjának 27. fordulójában a vasárnapi játéknapon három mérkőzést rendeztek. Elszenvedte első vereségét a Puskás Akadémia, amely a már kiesett BKV Előre otthonában kapott ki 2-1-re. A Sopron meglepetésre a Kaposvár második csapatától kapott ki, míg a Szigetszentmiklós és a Kozármisleny megosztozott a pontokon.

Alaposan meglepte a BKV Előre a már bajnok Puskás Akadémiát. A közlekedésiek az első félidőben Molnár Marcell révén szereztek vezetést, ezt kisvártatva Szakály Dénes egyenlítette ki, de a játékrész hajrájában Eszlátyi István szabadrúgása után a labda a kapufáról a gólvonalon gurult végig. Szünet után Eszlátyi már pontosabban célzott, amely után a felcsútiak mindent egy lapra feltéve támadtak, hogy egyenlíteni tudjanak - Kleinheisler járt a legközelebb a gólhoz, 10 méteres lövése a kapufa belső éléről jött ki -, de nem jártak sikerrel. A forduló legnagyobb meglepetését tehát Soós Imre csapata szolgáltatta azzal, hogy megszakította a Puskás Akadémia hosszú veretlenségi sorozatát.

Helyzetekben bővelkedő mérkőzést játszott a Kaposvár II és a Sopron egymással, amelynek végén a lehetőségeit jobban kihasználó kaposváriak örülhettek. A mérkőzés embere Jammeh Haruna volt, aki csereként beállva két fontos gólt szerzett, megfosztva a Sopront attól, hogy a "csont nélküli" bennmaradásban reménykedjen. A Szigetszentmiklósnak sincs már reális esélye az első ötbe kerülésre, miután Zoran Kuntics együttese a már biztos bennmaradó Kozármislennyel nem bírt hazai pályán, pedig a zöld-fehér együttesnek szintén megvolt a sansza a győzelemre.

LABDARÚGÓ NB II, 27. FORDULÓ
NYUGATI CSOPORT

BKV ELŐRE–PUSKÁS AKADÉMIA 2–1 (1–1)
Sport utca, 400
néző. Vezette: Gaál Gy. (Demeter, Galán)
BKV: Horváth G. – Tányéros Á.. Tóth M., Nyárasdi – Tóth A., Máj, Folmer (Szabó V., 75.), Csikós, Sebők I. – Eszlátyi (Herbály 93.), Molnár M. (Oroszi 71.). Vezetőedző: Soós Imre
PUSKÁS AKADÉMIA: Somodi – Margitics, Vaszicsku, Papucsek, Fabio – Tóth B., Luque, Szakály D. – Kleinheisler, Zsolnai, Gajdos (Moris 67.). Vezetőedző: Benczés Miklós
Gólszerző: Molnár M. (1–0) a 24., Szakály D. (1–1) a 27., Eszlátyi (2–1) a 68. percben
MESTERMÉRLEG
Soós Imre:
– Az osztály legjobb csapatát legyőzni óriási fegyvertény. Megemelem a kalapomat a játékosaim előtt.
Benczés Miklós: – Gratulálok a BKV Előre csapatának, sajnos helyzeteinket nem tudtuk gólra váltani, viszont ellenfelünk védelmi hibáinkat könyörtelenül kihasználta.

KAPOSVÁR II–SOPRONI VSE 3–1 (0–0)
Kaposvár, 120 néző. Vezette: Lovas (Kormány II G., Huszár B.)
KAPOSVÁR: Rusák – Földes, Fotiasz, Kiss A., Házi – Kirchner (Garai 76.), Kovacsics, Zámbó – Böjte P. (Böröczky 83.), Thian – Horváth Á. (Haruna, a szünetben). Edző: Barna László
SOPRON: Ilizi – Fazakas G., Baranyai, Vadas, Pintér A. – Varga G. – Szabó L., Deme, Horváth A. (Gaál B. 61.), Balázs R. (Seper 82.) – Bali P. Vezetőedző: Bücs Zsolt
Gólszerző: Haruna (1–0) az 57., Gaál (1–1) a 74., Zámbó (2–1) a 82., Haruna (3–1) a 93. percben
MESTERMÉRLEG
Barna László:
– A mérkőzés megnyeréséhez kellett kapusunk kiváló teljesítménye, valamint az álmos kezdés után Haruna beállításával erősödött a támadójátékunk. Csapatként nyertük meg a meccset, de a győzelem mellé szomorúság is jár, mert Kirchner Krisztián bokaszalag-szakadást szenvedett.
Bücs Zsolt: – Jól futballoztunk, de a Kaposvár három lövéséből három gól született, míg nekünk a nyolc lövésünkből csak egy ment be. A nyolc-hármas végeredmény lenne a reális.

SZIGETSZENTMIKLÓSI TK–KOZÁRMISLENY 1–1 (1–1)
Szigetszentmiklós, 500 néző. Vezette: Pintér Cs. (Király K., Kóbor P.)
SZTK: Horváth L. – Puskás G., Jakovljevic, Ducic – Barna Zs., Deutsch – Cziráki (Besztercei, 70.), Kvekveskiri (Karion, 80.), Kollega – Urbán G., Fekete Á. (Khous 76.). Vezetőedző: Zoran Kuntics
KOZÁRMISLENY: Helesfay – Erőss Cs., Fellai (Boda J., a szünetben), Nagy J., Fenyvesi (Kiss M., 77.) – Kovács T., Szabó B. (Vég B., 59.) – Városi, Birtalan B., Bjelanovics, Frőhlich. Vezetőedző: Szabó Zsolt
Gólszerző: Frőhlich (0–1) a 35., Urbán G. (1–1) a 45. percben
Kiállítva: Barna Zs. (második sárga lap után) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Zoran Kuntics
: – Az első félidőben hat-hét gólhelyzetet hagytunk ki, sajnos a második félidőben sem sikerült eldöntenünk a mérkőzést.
Szabó Zsolt: – Amit terveztünk, azt nem tudtuk végrehajtani. Főleg az első félidőben voltunk fásultak, mind fizikálisan, mind fejben. Tulajdonképpen szerencsénk volt.

 

 

AZ ÁLLÁS
1. Puskás Akadémia FC 28 20 7 1 56–17 +39 67
2. Kozármisleny 28 18 4 6 53–26 +27 58
3. Gyirmót FC Győr 28 16 5 7 55–36 +19 53
4. Zalaegerszegi TE FC 28 15 4 9 48–33 +15 49
5. FC Ajka 28 13 9 6 33–25 +8 48
6. Duna FC Tatabánya 28 12 8 8 42–31 +11 44
7. Soproni Vasutas SE 28 12 7 9 43–38 +5 43
8. Szigetszentmiklósi TK 28 13 3 12 46–41 +5 42
9. Csákvári TK 28 12 4 12 39–40 –1 40
10. Szombathelyi Haladás II* 28 11 7 10 39–41 –2 40
11. Veszprém FC 28 9 7 12 49–49 0 34
12. BKV Előre SC 28 8 6 14 34–51 –17 30
13. Győri ETO FC II* 28 6 7 15 39–47 –8 25
14. Kaposvári Rákóczi II* 28 5 8 15 28–48 –20 23
15. Bajai LSE 28 5 2 21 28–72 –44 17
16. MVM Paksi FC II* 28 3 4 21 20–57 –37 13

 

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik