NB II: „Nagy trauma ez az egész csapatnak” – Menyhárt az 5–4-ről

F. B.F. B.
2021.03.17. 14:23
null
(Fotó: Csapó Balázs/Kisalföld)
Az 56. percben már 4–1-re vezetett a Budaörs a Soroksár ellen a labdarúgó NB II 29. fordulójában vasárnap, mégis kikapott 5–4-re, mivel a soroksáriak a hátralévő 25 percben négy gólt szereztek. Menyhárt Attila, a budaörsiek rutinos jobbhátvédje álmában nem gondolta volna, hogy el tudják veszíteni a meccset, így az egész csapatnak traumatikus élmény lett a találkozó.


Az első félidőben meg voltam róla győződve, hogy megnyerjük a mérkőzést – ecsetelte a 36 éves játékos a bsc1924.com klubhonlapnak. – Stabilak voltunk, támadásban pedig hatékonyak, uraltuk a mérkőzést és a negyedik gólunk után úgy gondoltam, begyűjtjük a három pontot. Az ellenfél ekkor mindent egy lapra feltéve elkezdett rohamozni, mi pedig nagy területeket hagytunk nekik. A harmadik találatuk sorsdöntő volt, akkor azt éreztem, hogy nemcsak a három pont, de a pontszerzés is veszélybe kerülhet. Az ilyen mérkőzéseknek van egy lélektana. Végül nagyon rosszul jöttünk ki a hajrából, s bekövetkezett az, amire álmomban sem gondoltam volna, hogy 4–1-es vezetésről elveszítjük a mérkőzést. Eddig pályafutásom során nem éltem még át hasonlót, még mindig a történtek hatása alatt vagyok, nagy trauma ez az egész csapatnak.”

Az ősszel remekül szereplő, sokáig a dobogó alsó fokán álló Budaörs így már 10 bajnoki óta nyeretlen és visszacsúszott a táblázat 9. helyére.

Természetesen egy ilyen széria az öltözői hangulatra is rányomja a bélyegét – folytatta Menyhárt Attila. – Mi, rutinosabb játékosok próbálunk ezen változtatni, hogy visszazökkentsük a társaságot, de nagyon nehéz. Egy sikertelen szériában megcsappan a játékosok önbizalma, amelyet mindenkin lehet érezni, mert nem vagyunk olyan magabiztosak – ez a folyamat a sikertelenség velejárója. Egy ilyen szituáció mindig nagyon nehéz periódus egy játékos életében. Továbbá gyengült a csapat az őszhöz képest, meghatározó játékosok távoztak. Ezen a helyzeten egyetlen módon lehet fordítani, egy győzelemmel, amely pozitív folyamatokat indíthat el. Jól jön a bajnoki szünet, remélem, hogy rendezni tudjuk a sorokat, visszatérnek a hiányzók és bízom benne, hogy mentálisan is fel tudunk töltődni.”

A Nemzeti Sport a forduló legjobbjának az ötödik soroksári gólt szerző, emellett két másik találatban is részt vállaló támadó középpályást, Ramadan Ammart választotta.

Legfrissebb hírek

Pazar gólok az NB II-ben: szavazzon a másodosztály legszebb tavaszi találatára!

Labdarúgó NB II
18 órája

A DVTK-tól távozó Roguljic Banja Lukában folytatja – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.06.10. 09:29

A Nagykanizsa a hosszabbításban szerzett két góllal győzött Cigándon, és kiharcolta az NB II-be jutást!

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:51

Idegenbeli győzelemmel jutott vissza az NB II-be a Gyirmót

Labdarúgó NB II
2026.06.07. 19:00

Feczkó Tamás: Fáj, hogy nem maradhattam Kispesten

Labdarúgó NB II
2026.05.28. 07:54

Hosszú idő után nem borult a papírforma, kéz a kézben jutott fel a Vasas és a Honvéd – NB II-es idényértékelő

Labdarúgó NB II
2026.05.23. 11:33

A DVTK szerette volna, ha marad, Sajbán Máté mégis elhagyja a klubot

Labdarúgó NB II
2026.05.22. 13:24

Szegedről jön a KTE harmadik igazolása – hivatalos

Labdarúgó NB II
2026.05.21. 13:48
Ezek is érdekelhetik