NB II: három fiatal játékos érkezett a Budafokhoz

F. B.F. B.
2021.06.17. 07:12
null
A Puskás Akadémiánál nevelkedett Nándori Botond (sárgában) az elmúlt három idényt kölcsönben Csákváron töltötte (Fotó: Unger Tamás/Vas Népe)
A labdarúgó NB II-ben szereplő Budafoki MTE három, a korosztályos válogatottakat is megjáró fiatal játékossal erősítette meg keretét az új idényre – számolt be róla a klub honlapja.


A 19 éves támadó, László Dávid az NB I-es Budapest Honvédtól kölcsönbe érkezett Budafokra. A játékos 2016-ban került a Magyar Futball Akadémiára, a kispestieknél több korosztályban is volt bajnok, sőt társgólkirályi címet is szerzett. A Honvéd első csapatában 2020 márciusában debütált. Összesen 11 élvonalbeli mérkőzésen lépett pályára, a 2019–2020-as szezonban tagja volt a Magyar Kupa-győztes együttesnek. Az előző idényben a kispestiek NB III-as gárdájában alapember volt, és 12 találatot szerzett.

A védekező középpályásként és belső védőként is bevethető Nándori Botond 20 éves kora ellenére jelentős NB II-es tapasztalattal rendelkezik. Vácon, majd a Puskás Akadémiánál nevelkedett, az elmúlt három idényt pedig kölcsönben Csákváron töltötte, ahol 73 NB II-es találkozón játszott és öt gólt szerzett.

A szintén 20 esztendős Papp Marcell kétlábas szélsőjátékos, az FTC utánpótlásából tavaly nyáron igazolt a Mol Fehérvár FC-hez. A székesfehérváriak első csapatában két kupamérkőzésen kapott lehetőséget, bemutatkozásként gólt szerzett a Tiszaföldváron 5–0-ra megnyert találkozón. A Fehérvár NB III-as együttesében az előző idényben 11-szer volt eredményes, amivel házi gólkirály lett.

Nándorival és Pappal hosszú távú szerződést kötött a Budafok, igaz, a klub nem közölte a megállapodások pontos időtartamát.

Legfrissebb hírek

MTK: Átrok kedden vehet részt orvosi vizsgálaton Belgiumban – NS-infó

Labdarúgó NB I
3 órája

NS-infó: a Ferencváros Portugáliába adhatja kölcsön magyar válogatott játékosát

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:25

Ez a belga klub viheti az MTK támadóját, de portugál kérője is van

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 15:02

Engedett a kluboknak az MLSZ, nem kell vasárnap játszaniuk a csapatoknak az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.07.16. 20:03

A Csíkszereda bejelentette Ódor Máté szerződtetését

Minden más foci
2026.07.16. 15:33

NB II: magyar válogatott csatár Karcagon, fehérvári támadó Szegeden, 17 nyári igazolás Csákváron

Labdarúgó NB II
2026.07.16. 12:32

Bárány Donát érkezését be is jelentette az ADO Den Haag

Labdarúgó NB I
2026.07.15. 21:15

NS-infó: Bárány Donát átesett az orvosi vizsgálaton Hollandiában

Labdarúgó NB I
2026.07.15. 20:30