A hajrában mentett pontot a Gyirmót a Dorog ellen

Vágólapra másolva!
2023.01.29. 12:50
null
Az első félidő végén a piros-feketében játszó vendégek jutottak előnyhöz (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)
A labdarúgó NB II 21. fordulójában a hatodik helyen álló Gyirmót az utolsó pozícióban lévő Dorogot fogadta. A Komárom-Esztergom meg megyeiek majdnem egy félidőn át vezettek, végül Berki révén a 83. percben egyenlítettek a hazaiak.

 

LABDARÚGÓ NB II
21. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐR–DOROGI FC 11 (01)
Győr-Gyirmót, Alcufer Stadion, 521néző. Vezette: Derdák Marcell (Kulman Tamás, Punyi Gyula)
GYIRMÓT FC GYŐR:Hársfalvi–Major, Hudák, Hajdú, Nahirnij –Nagy P. (Kicsun, 53.), Vass Á. (Kovács D., 53.), Kovács M. (Berki, 81.), Madarász –Simon A. (Pethő,70.), Medgyes Z. (Soltész, 70.). Vezetőedző: Csertői Aurél
DOROGI FC: Molnár Zs. – Barna, Gyurácz, Preklet, Papp M. –Lénárth, Magyari (Szerencsi, 72.), Sztojka (Kovács O., 89.), Kapornai (Király P., 72.) – Albert, Szalai J. (Vígh, 89.). Vezetőedző: Sluka Marián
Gólszerző
: Berki (83.), ill. Szalai J. (41.)
MESTERMÉRLEG
Csertői Aurél: – Sok technikai hibával játszottunk, és a kevés gólszerzési lehetőségünkből egyet sikerült berúgnunk. A vendégek masszív, agresszív futballjához a bíró is partner volt.
Marián Sluka: – Maximális dicséret illeti a csapatot, végig megvolt a tartás, a tudatos futball – úgy érzem, Gyirmóton hagytunk két pontot.

ÖSSZEFOGLALÓ

A mérkőzés nagyjából úgy kezdődött, ahogyan azt a hazaiak szerették volna: főként gyirmóti helyzetekkel – és ezekben fontos szerepe volt a csapathoz a télen visszatérő Madarász Márknak. Aztán mintegy varázsütésre megváltozott valami: a dorogiak a 30. perctől szinte kapujukhoz szegezték Csertői Aurél csapatát, aminek a vége az lett, hogy egy rosszul sikerült felszabadító fejes után Szalai J. szép találatával a 41. percben előnybe kerültek a vendégek. Válaszra az első félidőben a hazaiaknak már nem volt lehetőségük, de joggal bízhattak a jobb második félidőben.

Abban azonban nem láthatott látványos feltámadást a hazai közönség. A dorogiak masszívan védekeztek, és még a kontráikban is ott volt a veszély. A mérkőzés végső kimenetelét aztán egy hazai cserejátékos döntötte el: Berki István két perccel a beállása után szinte pontosan ugyanoda lőtt gólt, ahová csapata az első félidőben kapta a gólt, és ennek következtében a 83. percben döntetlen lett az állás. Az utolsó percekben újabb helyzetek már nem alakultak ki, így Sluka Marián csapata megérdemelten távozott ponttal Gyirmótról. Csertői Aurél csapatának eddigi gyenge hazai szereplése tehát a január végi mérkőzésen is folytatódott. 11

21. FORDULÓ
Január 29.

Szombathelyi Haladás–Nyíregyháza Spartacus FC 0–1
BFC Siófok–Aqvital FC Csákvár 2–0
Soroksár SC–Diósgyőri VTK 0–5
Kolorcity Kazincbarcika–Békéscsaba 1912 Előre 1–3
Gyirmót FC Győr–Dorogi FC 1–1
Tiszakécskei LC–HR-Rent Kozármisleny 2–2
FC Ajka–Credobus Mosonmagyaróvár 1–1
Pécsi MFC–Budafoki MTE 0–1
MTK Budapest–Szentlőrinc 2–0
Január 30.
19.00: Szeged-Csanád Grosics Akadémia–ETO FC Győr

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK21151545–19+2646
2. MTK Budapest21125462–35+2741
3. Pécsi MFC21109222–14+839
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia20105525–20+535
5. Gyirmót FC Győr2195734–25+932
6. FC Ajka2195730–27+332
7. Szombathelyi Haladás2195729–27+232
8. FC Csákvár2177726–25+128
9. Soroksár SC2177731–36–528
10. ETO FC Győr2076722–19+327
11. Tiszakécske2176823–27–427
12. Mosonmagyaróvár2175921–28–726
13. BFC Siófok2175922–33–1126
14. Nyíregyháza Spartacus21741027–28–125
15. Budafoki MTE2167822–30–825
16. Kazincbarcika2166926–37–1124
17. Szentlőrinc SE2157926–32–622
18. Békéscsaba 1912 Előre21551129–35–620
19. Kozármisleny21551129–40–1120
20. Dorogi FC21451222–36–1417

 

PERCRŐL PERCRE

90+2. perc: Az utolsó dorogi cserére már nem marad idő, mert a játékvezető lefújja a mérkőzést. Köszönjük figyelmüket!

90+1. perc: Két perc a ráadás.

89. perc: Dorogi cserék:: Szalait Vígh Ádám, Sztojkát pedig Kovács Olivér váltja.

83. perc: GÓÓÓL! A tizenhatos vonaláról Berki lövi ki ballal a jobb felsőt. 1–1

81. perc: Kovács Milánt Berki István váltja a hazai oldalon.

80. perc: Egy dorogi kontra végén Szerencsi 15 méterről lövi kapu mellé a labdát.

73. perc: Pethő kap sárga lapot, mert Szerencsit elgázolta a félpályánál.

72. perc: Cserélnek a vendégek is: Magyari helyére Szerencsi érkezik, Kapornait pedig Király Patrik váltja.

70. perc: Medgyes helyére Soltész, Simon A. helyére pedig Pethő áll be.

69. perc: Magyari Szilárd addig cipeli a labdát a leshelyzete után, hogy neki is felmutatja a sárga lapot Derdák.

53. perc: Kicsun és Kovács Dominik áll be, előbbi Nagy P., utóbbi Vass Ádám helyére.

52. perc: A labda elrúgásáért jár a meccs első sárga lapja, Sztojka kapja.

51. perc: Nagy P. 26 méterről szabadrúgásból nem találja el a kaput.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés.

45. perc: Nincs hosszabbítás, vége az első félidőnek.

41. perc: GÓÓÓL! Hajdú Ádám fejeli ki a labdát a gyirmóti tizenhatoson belülről, de csak Szalai Józsefig jut a labda, ő átveszi, egy csellel elviszi a védők mellett, majd 10 méterről, balról a jobb felsőbe lő. 0–1

35. perc: Sztojka megpattanó szabadrúgása okoz ismét veszélyt a hazai kapura.

Az első félidő utolsó 15 perce egyértelműen a dorogiaké volt (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)
Az első félidő utolsó 15 perce egyértelműen a dorogiaké volt (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)

 

32. perc: Nem tud felszabadítani a Gyirmót, végül Kapornai lövi ki a labdát a stadionból. Fél perccel később újabb dorogi helyzet, Sztojka balról érkező, laposan belőtt labdájáról centikkel marad csak le Kapornai a hosszú kapufánál.

24. perc: Nagy P. játszik össze remekül Madarásszal, utóbbi hatalmas helyzetben hat méterről, balról a kapust találja el.

21. perc: A Kovács M. által visszagurított labdát Major lövi kapura, Molnár Zs. fogja a lövést.

A 95-ös mezben játszó Madarász Márk a télen tért vissza Gyirmótra (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)
A 95-ös mezben játszó Madarász Márk a télen tért vissza Gyirmótra (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)

 

14. perc: Madarász beadását szögletre tisztázza Preklet.

13. perc: Magyari fejesére vetődik rá Hársfalvi.

A sárgában játszó gyirmótiak bíznak a sikeres tavaszban (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)
A sárgában játszó gyirmótiak bíznak a sikeres tavaszban (Fotó: Nagy Gábor / Kisalföld)

 

11. perc: Magyari lövése elmegy a kapu mellett.

9. perc: Gyirmóti szabadrúgás a bal szélről, Madarászé az indítás, aki 14 méterről jobb külsővel a kapu bal oldala mellé lő.

4. perc: Major lőhetne 12 méterről, de ez inkább csak gurítás, ezzel meg nincs nehéz dolga Molnár Zsombor kapusnak.

1. perc: Sárgában hazaiak, piros-feketében a vendégek. A meccset a Dorog kezdi.

A mérkőzés előtt Mészöly Kálmánra, Mészáros Ferencre és Pelére emlékeztek a csapatok és a szurkolók.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a hatodik helyről az NB I-be visszajutást megcélzó Gyirmót FC Győr az utolsó négy fordulóban felváltva nyerő és veszítő, utolsó helyezett Dorogi FC ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik