Az ETO csak szépíteni tudott az MTK ellen, Zsóri Dánielt mentő vitte el

BÁBICS NORBERTBÁBICS NORBERT
Vágólapra másolva!
2023.04.10. 19:50
null
A kékben játszó fővárosi együttes a második félidőben kétszer is betalált a győri kapuba (Fotó: Rákóczy Ádám/Kisalföld)
A labdarúgó NB II 30. fordulójának záró mérkőzésén az MTK 2–1-re győzött az ETO FC Győr otthonában, így egy pontra csökkentette hátrányát a listavezető DVTK-val szemben, és egyre közelebb van a feljutáshoz. Rossz hír a kék-fehérek számára, hogy Zsóri Dániel súlyos sérülést szenvedett, eszméletét veszítette egy ütközés során, mentővel vitték el a pályáról.

 

LABDARÚGÓ NB II
30. FORDULÓ

ETO FC GYŐR–MTK BUDAPEST 1–2 (0–0)
Győr,
ETO Park, 600 néző. Vezette: Kovács Imre (Ring Kevin, Nagy Viktor)
ETO FC GYŐR: Ruisz– Kovács K., Fodor F., Szujó, Csontos – Kiss Bence (Priskin, 84.), Tuboly – Borsos (Huszár M., 70.), Vitális (Vinkler, 84.), Lacza (Óvári, 78.) – Szendrei Á. Vezetőedző: Antonio Munoz
MTK BUDAPEST: Rácz G. – Varjú B., Bobál D., Szépe, Poór – Kata, Bognár I., Horváth A. (Palincsár, 70.) – Stieber Z. (Mezei, 70.), Zsóri (Kovács M., 61.), Zuigeber (Molnár Á., 97.). Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző
: Huszár M. (90+1.), ill. Horváth A. (65.), Kovács M. (81.)
MESTERMÉRLEG
Antonio Munoz: – Egészen más volt a csapat mentalitása, mint korábban a Gyirmót ellen. Az eredménnyel ugyan nem lehetünk elégedettek, ám ez a felfogás biztató lehet a jövőre nézve.
Horváth Dávid: – Az első félidőben sem védekezésben, sem támadásban nem voltunk hatékonyak. A szünet után labdabirtoklásban riválisunk fölé kerekedtünk, s örülhetünk a minimális különbségű győzelemnek.

ÖSSZEFOGLALÓ

Az első félidőben méltó partnere volt az ETO a tabella második helyén álló MTK-nak. Mindkét kapusnak akadt dolga többször is. Vitális és Bognár szabadrúgásból is veszélyeztetett, ám gól nem esett az első negyvenöt percben.

Noha unalmas az első sem volt, a második félidő kifejezetten eseménydúsra sikeredett. Előbb Borsos lövése ment el a kapu mellett, majd Bognár labdáját kellett blokkolniuk a hazai védőknek a másik oldalon. Az 55. percben aztán ismét egy percen belül mindkét kapu előtt lehetőségek adódtak, majd Zsóri Dániel súlyos sérülést szenvedett, eszméletét veszítette egy ütközés során, és mentővel vitték el a pályáról. A 65. percben jött a meccs első gólja: Horváth Artúr lőtt a léc alá. Bognár kétszer is növelhette volna a vendégek előnyét, de ez nem neki, hanem a csereként beálló Kovács Mátyásnak sikerült a 81. percben. A sérülés miatti nyolcperces hosszabbítás első percében sikerült szépítenie a hazai alakulatnak, a szintén csereként beálló 17 éves Huszár Marcell szabadrúgásból talált a hálóba.

Az MTK megérdemelten győzött az ETO Parkban, s egyre közelebb áll a feljutáshoz, míg a győri szurkolók legfeljebb azzal vigasztalódhatnak, hogy ezúttal sikerült gólt szereznie csapatuknak egy feljutásra esélyes gárda ellen, és a védelem is stabilabban állt a lábán, mint legutóbb a Gyirmót ellen. 1–2

AZ ÁLLÁS
1. Diósgyőri VTK30221762–28+3467
2. MTK Budapest30206480–39+4166
3. FC Ajka30166846–32+1454
4. Gyirmót FC Győr30157854–37+1752
5. Szeged-Csanád Grosics Akadémia30148838–31+750
6. Pécsi MFC301213532–26+649
7. Szombathelyi Haladás301181143–46–341
8. Soroksár SC301011943–44–141
9. ETO FC Győr301091131–32–139
10. Budafoki MTE301081234–40–638
11. Kazincbarcika301081237–48–1138
12. BFC Siófok30991231–44–1336
13. Mosonmagyaróvár30981328–36–835
14. Tiszakécske30971430–41–1134
15. FC Csákvár307131032–35–334
16. Nyíregyháza Spartacus30871539–46–731
17. Szentlőrinc SE307101336–47–1131
18. Békéscsaba 1912 Előre306111337–45–829
19. Dorogi FC30681626–43–1726
20. Kozármisleny30681633–52–1926

 

PERCRŐL PERCRE

90+9. perc: Vége a mérkőzésnek. Köszönjük megtisztelő figyelmüket!

90+7. perc: Rácz kap sárga lapot időhúzásért.

90+7. perc: Cserélnek a vendégek: Molnár Á. áll be Zuigeber helyére.

90+6. perc: Kovács K. beadásáról centikkel marad csak le Priskin.

90+1. perc: GÓÓL! Huszár Marcell 17 méteres, erős szabadrúgása a kapu bal oldalában köt ki. 12

90. perc: Nyolc perc a ráadás.

84. perc: Győri cserék: Priskin váltja Kiss Bencét, Vinkler pedig Vitális helyett jön a pályára.

81. perc: GÓÓÓL! Kata indítása után Kovács Mátyás 13 méterről, balról a bal alsóba lő Ruisz mellett. 02

78. perc: Lacza helyére Óvári áll be.

77. perc: Kiss Bence kap sárga lapot.

76. perc: Szendrei jobb alsó felé tartó lövését védi Rácz.


A földön fájdalmas arccal ülő Zsórit egy ütközés után a mentő vitte el a pályáról (Fotó: Rákóczy Ádám/Kisalföld)
A földön fájdalmas arccal ülő Zsórit egy ütközés után a mentő vitte el a pályáról (Fotó: Rákóczy Ádám/Kisalföld)

74. perc: A kapufára hullik egy jobboldali MTK-beadás. Ezúttal is Bognár próbálkozott.

72. perc: Ruisz védi Bognár lövését.

70. perc: Borsos helyére Huszár Marcell áll be a győrieknél, de cserél az MTK is: Stiebert Mezei váltja, Horváth Artúr helyére pedig Palincsár érkezik.

68. perc: Kata kap sárga lapot, Vitális derekát kapta el.

65. perc: GÓÓÓL! Nem tud felszabadítani az ETO, aztán Horváth Artúr 21 méterről a jobb felsőbe lövi a védőkről lepattanó labdát, 01

61. perc: Kovács Mátyás áll be Zsóri helyére.

55. perc: Helyzet a túloldalon is, Zsóri elől sikerül mentenie Fodornak és Ruisznak közös erővel. Az esetnél azonban megsérül Zsóri, az eszméletét is elveszíti, így jönnie kell a mentőnek.

55. perc: Kovács K. esik el a tizenhatoson belül, nincs sípszó.

53. perc: Bognár lövését blokkolja Szujó.

49. perc: Kiss Bence beadása után Borsos kapásból kapu mellé pöccinti a labdát.

46. perc: Kezdődik a második félidő. Egyik csapat sem cserélt a szünetben.

Nem esett gól az első félidőben (Fotó: Rákóczy Ádám/Kisalföld)
Nem esett gól az első félidőben (Fotó: Rákóczy Ádám/Kisalföld)

45+1. perc: Néhány másodperc hosszabbítás után Kovács Imre lefújja az első félidőt. Szünet következik.

43. perc: Zsóri fejeli a labdát kapu mellé Bognár bal oldali szöglete után.

41. perc: Ruisz védi Bognár erős szabadrúgását.

40. perc: Szujó kap sárga lapot, mert hátulról csúszott rá ellenfelére.

35. perc: Stieber lövésébe Zsóri ér bele a kapu előtt, így kevéssel a labda elmegy a kapu mellett.

28. perc: Vitális szabadrúgását védi Rácz.

28. perc: Bobál D. kapja a meccs első sárga lapját.

26. perc: Kiss Bence lövését fogja meg Rácz.

22. perc: Tetszetős győri kontra végén Lacza lövését sikerül blokkolnia Stiebernek.

19. perc: Szendreit szereli Bobál Dávid a tizenhatoson belül.

13. perc: Zuigeber beadása túl magas Bognárnak.

11. perc: Vitális 22 méteres, erős lövését védi Rácz.

1. perc: Fehérben az ETO, kékben az MTK. Kezdődik a mérkőzés.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy az edzőváltás után 4–0-s pofonba beleszaladó ETO FC Győr a 17 bajnoki óta veretlen MTK ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik