Mészáros gólja három pontot ért a Csákvárnak

Patai GergelyPatai Gergely
Vágólapra másolva!
2022.08.07. 17:20
null
Győzelemmel mutatkozott be hazai pályán a Csákvár (Fotó: Kricskovics Antal)
A labdarúgó NB II 2. fordulójában megszerezte idénybeli első győzelmét a Csákvár, amely Mészáros Dávid találatával múlta felül a nyitányon a Diósgyőrt legyőző Siófokot.

 

LABDARÚGÓ NB II
2. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–BFC SIÓFOK 1–0 (1–0)
Csákvár, Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 300 néző. Vezette: Horváth Tibor (Horváth Zoltán, Szabó Dániel)
CSÁKVÁR: Auerbach – Murka, Vaskó, Karacs, László N. – Tamás N. (Torvund, 61.), Mészáros D. (Körmendi, 75.), Baracskai (Fejős, 61.), Gazdag V. – Kártik (Magyar Zs., 70.), Janyickij. Vezetőedző: Tóth Balázs
SIÓFOK: Winter – Polényi, Varjas Z. (Vágó, 45.), Debreceni, Varga B. – Krausz, Szakály A. (Nikházi, 74.) – Major G. (Nyitrai, 74.), Nyári (Pataki, 63.), Girsik – Elek B. (Horváth P., a szünetben).Vezetőedző: Domján Attila
Gólszerző:Mészáros D. (19.)
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – A Haladás után ismét erős ellenféllel találkoztunk. A Siófok szervezetten futballozott, ezért bravúrnak tartom, hogy sikerült itthon tartanunk a három pontot. Jól felkészültünk az ellenfélből, stabilan őriztük az előnyünket, így megérdemelt győzelmet arattunk.
Domján Attila: – Néhány játékosom talán még a Diósgyőr elleni győzelmet ünnepelte, hiányzott a koncentráció és az akarat. Ennyi gyenge egyéni teljesítménnyel nem lehet mérkőzést nyerni, ezúttal nem is érdemeltünk pontot.

ÖSSZEFOGLALÓ

Bravúrral kezdte az új idényt a Siófok, amely a Diósgyőr legyőzésével bizonyította, hogy ebben a kiírásban is okozhat kellemetlen pillanatokat az élcsapatoknak. A Balaton-partiak a jó rajt után a Csákvár otthonában léptek pályára, Tóth Balázs együttese a legutóbbi évadban huszáros hajrával megőrizte másodosztályú tagságát, majd a nyáron jelentősen megerősödött, a nyitányon pedig pontot rabolt a Haladás otthonából.

Ezúttal úgy tűnt, egyik csapat sem elégedne meg a döntetlennel, hiszen jó iramban kezdődött a mérkőzés, és mindkét oldalon adódtak lehetőségek. Siófoki részről Major Gergő volt a legaktívabb, többször is remek ütemben készített le lövésre, ám a befejezésbe rendre hiba csúszott. Nem úgy a túloldalon, a Csákvár néhány húzásból eljutott a vendégek kapujáig, és ha már ott járt, Mészáros Dávid jól helyezett lövésével meg is szerezte a vezetést. A Siófokot érezhetően megfogta a kapott gól, a középpályán hiányzott a kreativitás, a szélről érkező beadásokat pedig könnyedén kifejelték a magassági fölényben lévő csákvári védők.

A játék képe a fordulás után sem változott sokat, a Siófok nem tudta igazán ráerőltetni akaratát vendéglátójára, Tóth Balázs alakulata szervezetten, fegyelmezetten védekezett. Peregtek a percek, de Krausz újabb próbálkozásán kívül nem jegyezhettünk fel igazán nagy helyzetet, az említett lövésnél pedig Auerbach ismét igazolta klasszisát. A Csákvár kapusa sokat tett azért, hogy csapata 1–0-s győzelemmel mutatkozzon be hazai pályán, a hajrában ugyanis már nem tudott ritmust váltani a Siófok, a házigazda pedig a lefújásig megőrizte előnyét.

NB II, 2. FORDULÓ
Augusztus 7.
Nyíregyháza Spartacus FC–Szombathelyi Haladás 0–1
Dorogi FC–Gyirmót FC Győr 1–4
Szentlőrinc–MTK Budapest 3–3
Aqvital FC Csákvár–BFC Siófok 1–0
Credobus Mosonmagyaróvár–FC Ajka 2–1
HR-Rent Kozármisleny–Tiszakécskei LC 3–1
Budafoki MTE–Pécsi MFC 2–2
ETO FC Győr–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–2
Békéscsaba 1912 Előre–Kolorcity Kazincbarcika SC 6–1
Augusztus 8.
20.15
: Diósgyőri VTK–Soroksár SC (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr228–1+76
2. MTK Budapest2115–4+14
3. Pécsi MFC2113–2+14
4. Szombathelyi Haladás2112–1+14
4. FC Csákvár2112–1+14
6. Békéscsaba 1912 Előre2116–2+43
7. FC Ajka2114–2+23
8. Soroksár SC113–1+23
9. Kozármisleny2114–40 3
10. Szeged-Csanád Grosics Akadémia2113–30 3
11. Mosonmagyaróvár2112–20 3
11. ETO FC Győr2112–20 3
13. BFC Siófok2111–10 3
14. Tiszakécske2112–3–13
15. Kazincbarcika2113–6–33
16. Budafoki MTE2112–5–31
17. Szentlőrinc SE2113–7–41
18. Diósgyőri VTK110–1–10
19. Nyíregyháza Spartacus220–2–20
20. Dorogi FC221–6–50

 

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: Vége a mérkőzésnek, a Csákvár Mészáros Dávid góljával legyőzte a Siófokot, így két forduló után veretlen a labdarúgó NB II-ben. Köszönjük figyelmüket!

90+2. perc: Debrecenitelragadta a hév, páros lábbal csúszott oda Torvundnak, jogos a sárga lap.

90. perc: Három perc a ráadás.

89. perc: Nikháziszabadrúgását követően ketten is földre kerültek a tizenhatoson belül, de a játékvezető nem látott szabálytalanságot.

A Siófok az elmúlt percekben nem tudta megtartani a labdát a Csákvár térfelén, márpedig ketyeg az óra, öt perc van hátra a rendes játékidőből.

83. perc: Sok apró szabálytalanság tördeli a játékot, ezúttalMurkakapott sárga lapot.

81. perc: Fejőstört be a tizenhatoson belülre szép cselsorozattal, de Varga elválasztotta a labdától.

75. perc:Változtatott a Csákvár is, Mészáros le, Körmendi be.Ivószünet következik.

74. perc:Kettőt is cserélt a Siófok, Majort Nyitrai váltotta, mígSzakály helyén Nikházifolytatja.

70. perc:Hazai csere, Kártik helyére Magyar Zsoltérkezett.

A siófoki játékosok ezúttal nem tudtak érvényesülni (Fotó: Kricskovics Antal)
A siófoki játékosok ezúttal nem tudtak érvényesülni (Fotó: Kricskovics Antal)

69. perc: Polényiis sárga lapot kapott belépőjéért.

67. perc: Nagy védés! Krauszlőtt kapura tíz méterről, félfordulatból, de Auerbach bravúrral hárított.

65. perc: Majorlapos lövését Auerbach tolta ki a bal alsó elől.

63. perc:Cserélt a Siófok is, Nyárit Pataki váltotta.

61. perc:Kettős csere csákvári oldalon, Tamás és Baracskai le, Torvund és Fejős be.

59. perc: Mészárosnakmutatta fel a játékvezető a sárga lapot.

56. perc: Tamáskerülhetett volna helyzetbe, de hosszan szöktette magát, így Winter tisztázni tudott.

54. perc:Janyickij lapos lövését Vágó blokkolta.

50. perc:Szakály szabadrúgását Vágócsúsztatta kapu fölé.

46. perc:A szünetben cserélt a Siófok, Elek Bence helyére Horváth Péterérkezett.

46. perc: Folytatódik a mérkőzés!

Kényszerű csere is nehezítette a Siófok helyzetét (Fotó: Kricskovics Antal)
Kényszerű csere is nehezítette a Siófok helyzetét (Fotó: Kricskovics Antal)

45+3. perc: Véget ért az első játékrész, a szünetben1–0-ra vezet a házigazda Csákvár.

Három perc hosszabbítás következik az első félidő végén.

45. perc:Kényszerű csere siófoki oldalon, a megsérülő Varjast Vágóváltotta.

37. perc: Helyzet volt! Krauszbal alsóba tartó fejesét Auerbach bravúrral tolta ki, ám éppen az érkező Major elé, aki két lépésről a keresztléc fölé lőtt.

33. perc:Egy lecsorgó labdát Polényilőtt el tizennyolc méterről, de nem talált kaput.

29. perc:Major sokadik pontos beadására ezúttal Szakályérkezett, a tizenhatos előteréből lőtt is, de középre, Auerbach védeni tudott.

26. perc:Ivószünetet rendelt el a játékvezető.

Néhány húzásból született a gól is, és még az sem biztos, hogy Tamás nem lövésnek szánta... Mindenesetre így lett tökéletes.

19. perc: GÓÓÓL, VEZET A CSÁKVÁR! Tamás Nándor tálalt remek ütemben Mészáros Dávid elé, aki ballal átvette, majd jobbal, tizenkét méterről a jobb alsóba lőtt.1–0!

Aktívabb és többet birtokolja a labdát a Siófok, míg a házigazda néhány húzásból igyekszik veszélyt teremteni.

16. perc:Major beadását Elekpörgette kapu mellé – lesről.

12. perc:Mészáros rossz keresztpasszátMajorfülelte le, majd tizenkét méterről laposan lőtt, Auerbach könnyedén védett.

11. perc: Kártikkapta a mérkőzés első sárga lapját.

9. perc:Szakály cselsorozata után Polényi került helyzetbe, ám lövése elhalt a védőkben.

5. perc:Girsik készített le lövésre Eleknek, akitizenöt méterről a bal felsőt vette célba, de métereket tévedett.

3. perc: Baracskai iramodott meg a bal szélen, majd jó ütemben középre tekert, de a hosszún Varga Bence szögletre tisztázott.

Tiszta fehérben a hazaiak, kékben a Siófok, háromszáz néző a lelátón.

1. perc: Útjára indult a labda aTersztyánszky Ödön Sportközpontban!

ELŐZMÉNYEK

A siófokiak vezetőedzője, Domján Attila korábban éveken át meghatározó játékosa volt a Csákvárnak, míg a vendégek jobbszélsője, Major Gergő a nyári átigazolási időszakban éppen az Aqvitaltól szerződött a Balaton partjára.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A BFC SIÓFOKNÁL
Érkezők:Debreceni Ákos(Paks – kölcsönbe),Dénes Csanád Vilmos(Mol Fehérvár FC II),Girsik Áron(Dorog),Kovács Dániel(Bicske – kölcsönből vissza),Lapos Máté(Bicske – kölcsönből vissza),Major Gergő(Puskás Akadémia),Nagy-Kolozsvári Dániel(Eger),Nyári Patrik(Paks – kölcsönbe),Nyitrai Bence(Bp. Honvéd – kölcsönbe),Pataki Zoltán(Törökszentmiklós),Vágó Gábor(MOL Fehérvár FC),Winter Dániel(MTK, legutóbb Békéscsaba – kölcsönbe)

Távozók: Boros Roland(Budapest Honvéd – kölcsönből vissza),Deutsch Bence(Nyíregyháza),Eördögh András(Budapest Honvéd – kölcsönből vissza),Farkas Gábor(Vasas – kölcsönből vissza),Horváth Milán(Budapest Honvéd – kölcsönből vissza),Jagodics Bence(Ajka),Kecskés Tamás(visszavonult),Kiss Balázs(ETO FC),Lorentz Márton(Paksi FC – kölcsönből vissza),Szmola Bálint(III. kerületi TVE)

Az első forduló legnagyobb meglepetését aSiófokokozta, amely hazai környezetben 1–0-s győzelmet aratott a feljutásra pályázó Diósgyőr felett. A Balaton-partiak bátran kezdtek, Elek Bence révén az első játékrész feléhez érve a vezetést is megszerezték, majd a szünet után hiába fokozta a nyomást a miskolci együttes, nem tudta feltörni a reteszt. A jó rajt után hasonló folytatásban bíznak a siófokiak, akik a legutóbbi idényben minden várakozást felülmúlva az ötödik helyen zárták a bajnokságot. Egyelőre úgy néz ki, sikerült pótolni a távozókat, többek között a Paksról kölcsönbe érkező Nyári Patrik és Debreceni Ákos, valamint a korábban Dorogon futballozó támadó, Girsik Áron is nagy erősítést jelenthet.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ AQVITAL FC CSÁKVÁRNÁL
Érkezők: Auerbach Martin(Puskás Akadémia FC – kölcsönbe),Fejős Áron(FK Tisza – Szerbia),Gazdag Vajk(Puskás Akadémia FC – kölcsönbe),Hornyák Marcell(Diósgyőr – kölcsönbe),Jánky Barnabás(Gárdony),Janyickij Kirilo(Puskás Akadémia FC – kölcsönbe),Karacs Dániel(Gyirmót FC Győr – ismét kölcsönbe),Körmendi Kevin(Puskás Akadémia FC – kölcsönbe),Murka Benedek(Vasas, legutóbb Ajka – kölcsönben),Torvund Alexander(Mezőkövesd)
Távozók:Derekas Zoltán(Mezőkövesd – kölcsönből vissza),Hosszú Zétény, Molnár Rajmund, Ominger Gergely(mindannyian Puskás Akadémia – kölcsönből vissza),Kalmár Benedek(Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan Komarno – Szlovákia),Major Gergő(Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, majd Siófok),Mim Gergely(Puskás Akadémia – kölcsönből vissza, onnan ZTE, kölcsönbe),Makrai Gábor(DVTK – kölcsönből vissza, onnan Pécsi MFC),Molnár Rajmund(Haladás),Papp Zsombor(?)Takács Tamás(Kazincbarcika)

Sokáig úgy tűnt, győzelemmel kezdheti az új idényt a Csákvár, amelynek négy perc sem kellett a vezető gólhoz Szombathelyen, ám a Haladás a hosszabbításban egyenlített, így 1–1-esdöntetlennel zárult a találkozó. Az új igazolások közül ezúttal Gazdag Vajk,Janyickij Kirilo,Karacs Dániel és Murka Benedek is a kezdőcsapatban kapott helyet. Tóth Balázs vezetőedző a klubhonlapnak elmondta, az évad első hazai mérkőzésén is pontot, pontokat szerezne csapata, ám ehhez maximális koncentrációra lesz szükség, ugyanis a Siófokot összeszokott gárdának tartja, amelynek az egységben rejlik az ereje.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a tavasszal 12. helyen záró, az új idényt egy szombathelyi döntetlennel kezdő Csákvár az előző bajnokságban ötödik helyen végző, a múlt hétvégén a Diósgyőrt legyőző BFC Siófok ellen.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik