Legyőzte az Ajkát, a következő idényben is másodosztályú lesz a Csákvár

GELEI JÓZSEFGELEI JÓZSEF
Vágólapra másolva!
2022.05.22. 17:50
null
Mim Gergely találata bennmaradást ért a hazaiaknak (Fotó: Kricskovics Antal)
A labdarúgó NB II 38., záró fordulójában a Csákvár Mim Gergely első félidőben szerzett góljával megszakította az Ajka nagy menetelését. Az Aqvital 1–0-s győzelme azt is jelenti, hogy a kék-sárga gárda továbbra is ott lesz a másodosztályú mezőnyben.

 

LABDARÚGÓ NB II
38. FORDULÓ

AQVITAL FC CSÁKVÁR–FC AJKA 1–0 (1–0)
Csákvár,
Tersztyánszky Ödön Sportközpont, 400 néző. Vezette: Erdős József (Horváth Zoltán, Kovács Gábor)
AQVITAL:
Auerbach – Dulló, Vaskó, Karacs, László N. – Mészáros D., Ominger – Mim (Torvund, 69.), Kártik (Makrai, 83.), Komáromi (Baracskai, 69.) – Takács T. (Molnár R., 60.). Vezetőedző: Tóth Balázs
AJKA: Horváth D. – Szűcs K., Görgényi, Tar, Csemer – Tóth G., Lehoczky – Csizmadia, Sejben (Vogyicska, a szünetben), Gaál (Murka, 76.) – Szarka (Dragóner, 76.). Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Mim (1–0) a 13. percben
MESTERMÉRLEG
Tóth Balázs: – Köszönöm a stábnak és különösen Bodor Boldizsárnak, hogy végig jöttek velem ezen a kilencmeccses úton. Büszke vagyok játékosaimra, a szívüket kitették a győzelemért. Jövőre nem fordulhat elő, hogy a kiesés elől kelljen menekülnünk.
Kis Károly: – A hazaiak éltek egyik helyzetükkel, mi nem, így sajnos megszakadt szép sorozatunk. Köszönöm szurkolótáborunknak az egész éves buzdítást, hogy a vereség alkalmával is ott állt a csapat mellett.

ÖSSZEFOGLALÓ

A hazai együttes annak tudatában lépett pályára, hogy győzelem esetén – függetlenül a vetélytársak eredményétől – biztosan bent marad az NB II-ben. Ennek megfelelően óriási lendülettel kezdte a mérkőzést és szépségdíjas támadást követően Mim Gergő révén gyorsan meg is szerezte a vezetést a Csákvár (1–0). A vendégek negyedóra után átvették a játék irányítását, és Gaál Bálint, valamint Szarka Ákos révén többször is veszélyeztették a hazaiak kapuját, ám Auerbach Martin remek formában védett.

A szünet után óriási fölényben futballozott az Ajka, de a hazai játékosok csúsztak-másztak a sikerért. Sőt, akár hamarabb eldönthették volna a meccs sorsát, ám a gólvonalról kifelé pörgött Molnár Rajmund perdítése. A hajrában aztán ismét a csákvári hálóőr kergette őrületbe a vendégdrukkereket, egyszerűen nem lehetett gólt lőni neki vasárnap este. A Csákvár győzelmével kiharcolta a bennmaradást.

Benn maradt a sötét mezes Csákvár! (Fotó: Kricskovics Antal)
Benn maradt a sötét mezes Csákvár! (Fotó: Kricskovics Antal)

38. FORDULÓ
Május 22.
Vasas–Soroksár 3–3
Békéscsaba–III. Kerületi TVE 2–1
Aqvital FC Csákvár–Ajka 1–0
Siófok–Budaörs 1–1
Kecskemét–Szentlőrinc 7–2
Szolnok–Szombathelyi Haladás 1–2
PMFC–Tiszakécske 1–1
ETO FC Győr–Dorog 4–0
Nyíregyháza–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–4
DVTK–Budafok 2–1

A VÉGEREDMÉNY
1. Vasas FC382510380–22+5885
2. Kecskeméti TE38238775–36+3977
3. Diósgyőri VTK38219857–40+1772
4. Szeged-Csanád Grosics Akadémia381991064–34+3066
5. BFC Siófok381514942–37+559
6. Szombathelyi Haladás381691337–30+757
7. ETO FC Győr381681457–46+1156
8. Soroksár SC3814101467–61+652
9. FC Ajka381491549–49051
10. Nyíregyháza Spartacus3813111445–51–650
11. Pécsi MFC3812121438–39–148
12. FC Csákvár3810131552–57–543
13. Tiszakécske381262041–65–2442
14. Budafoki MTE381191839–50–1142
15. Békéscsaba 1912 Előre3810121653–69–1642
16. Szentlőrinc SE3810121639–57–1842
17. Dorogi FC381181935–60–2541
18. Szolnoki MÁV FC389111835–55–2038
19. Budaörs388141640–61–2138
20. III. Kerületi TVE389101936–62–2637

 

PERCRŐL PERCRE

90+4. perc: Véget ért a mérkőzés! A következő szezonban is az NB II-ben játszhat a Csákvár!

91. perc:
Ominger 23 méteres lövése a bal felső sarok mellett zúgott el. Négy perc a hosszabbítás!

86. perc:Ajkai helyzet! Újabb hihetetlen Aurbach-bravúr, Csizmadia a lábak között, 8 méterről kapura lőtt, a hazaiak korosztályos válogatott hálóőre óriásit védett.

Torvundot hosszan ápolták a játéktéren, ám a hazaiaknak már nincs több cserelehetősége. A csákvári szélső vissza tudott jönni az utolsó percekre.

83. perc: Helyzet! A Csákvár pontot tehetett volna a meccs végére: Molnár jobb oldali beadására középen egyedül érkezett Ominger, ám három lépésről csak a kapu mellé tudta sodorni a labdát.

83. perc: Utolsó hazai csere: Kártik helyére Makrai érkezik.

A Haladás megszerezte a vezetést Szolnokon (1–2). Kiesők: Szolnok, Budaörs, III. Kerület.

Érvénytelenítették a Szolnok gólját, így továbbra is 1–1 a Haladás meccs!

76. perc:Ziccer! Molnár jobb oldali beadását Kártik 10 méterről éppen a vetődő Horváth kezébe lőtte.

76. perc: Kettőt cserélt az Ajka: Szarkát Dragóner, GaáltMurka váltotta.

A Szolnok megszerezte a vezetést a Haladás ellen (21). A kiesők: Szolnok, Budaörs, III. Kerület.

72. perc: Vogyicska könyöklésért sárga lapot kapott.

69. perc: Kettős hazai csere: Komáromi helyére Baracskai, Mim helyére Torvund érkezett.

67. perc: Tar szabálytalankodott Mészárossal szemben, sárga!

Igazi futball-hangulat a csákvári lelátókon.

63. perc: Mi maradt ki...Ominger harcosságának köszönhetően Mim kapott labdát a jobb oldalon, a szögletzászlónál remek mozdulattal becsapta Csemert, a rövid sarok elé belőtt labdáját Molnár kapura pörgette, mely túl jutott Horváthon, de a gólvonalról végül kifelé pattant.

60. perc: Hazai csere, Takácsot Molnár váltotta.

58. perc: Dulló indította meredeken Mimet a jobb oldalon, aki az alapvonalról be is emelte a kapu elé a labdát, de az Horváth zsákmánya lett.

53. perc: Karacsot lerántotta Tóth a hazai térfél közepén, a játékvezető továbbengedte a játékot, Mészáros pedig azonnal buktatta Lehoczkyt. Neki már villant a sárga...

52. perc: Gaál remek beadását Karacs óriásit nyújtózkodva tudta kifejelni Szarka elől.

46.perc: Folytatódik a mérkőzés. Sejben helyére Vogyicska érkezett a második félidőre. Mészáros Dávid 20 méteres lövése alig kerülte el a jobb alsót.

Vége az első félidőnek. A jelenlegi állások szerint a Csákvárnak 43, a Békéscsabának 42, Szolnoknak 39, a Budaörsnek 38, a III. Kerületnek 37 pontja van.

Megint megszerezte a vezetést a Békéscsaba a Kerület ellen (21), míg a Siófok egyenlített a Budaörs ellen (11).

Egy perc a hosszabbítás.

43. perc: Bal oldali hazai szöglet után a rövid saroknál Karacs csúsztatta meg a labdát, mely egy védőről visszapattant elé, ám mielőtt ismételhetett volna, Tar kivágta a labdát.

Egyenlített a III. Kerület Békéscsabán (11). A kieső helyeken a Budaörs, a Szolnok és III. Kerület áll.

30. perc: Hihetetlen Auerbach-bravúr! Csemer keresztlabdája után Gaál a jobb oldali ötös sarkáról a hosszú kapufát találta el, a kipattanóba a hazaiak kapusa óriási bravúrral bele tudott tenyerelni, majd mielőtt Szarka 5 méterről ismételt volna, előbb lábbal elspárgázta előle a labdát, végül rávetődve mentett.

A Csákvár elsősorban Mim Gergő mozgékonyságára építve a jobb oldalon vezeti támadásait.

Már egyenlített is a Szolnok (11)

A Haladás megszerezte a vezetést Szolnokon (01). Az állás: 16. Csákvár 43, 17. Békéscsaba 42, 18. Budaörs 40, Szolnok 38, III. Kerület 37 pont.

A Békéscsaba megszerezte a vezetést a III. Kerület ellen (10), a kiesők továbbra is a Budaörs, a Szolnok és a III. Kerület.

Ezzel az eredménnyel a Csákvár biztos bent maradó, kieső a Budaörs, Szolnok, III. Kerület trió.

Mim Gergely boldogsága érthető, előnybe került csapata (Fotó: Kricskovics Antal)
Mim Gergely boldogsága érthető, előnybe került csapata (Fotó: Kricskovics Antal)

13. perc: GÓL!!! Ominger mesteri indításával Komáromi húzott el a bal oldalon, az alapvonalról pontosan gurított középre, Takács átlépte, érkezett Mim és 5 méterről a jobb sarokba lőtt, 10.

Időközben a Budaörs megszerezte a vezetést Siófokon, ám ezzel együtt a kieső helyen maradt: ... 18. Budaörs, 19. Szolnok, 20. III. Kerület.

7. perc: Mim jobb oldali beadása után Takács senkitől sem zavartatva, 7 méterről a kapu fölé fejelte a labdát.

6. perc: Takácsot a balösszekötő helyén fellökték a tizenhatoson belül, ám a hazai támadó felpattant, két csellel tisztára játszotta magát, majd az ötös sarkáról lőtt, Horváth azonban nagy bravúrral védeni tudott.

5. perc:Takács ütközött Görgényivel, s mivel Erdős játékvezető úgy ítélte meg, hogy fenn volt a könyöke, felmutatta a sárga lapot a hazai támadónak

2. perc: Csemer 25 méterről eltört labdája a tizenegyes pontnál éppen Szarka derekát találta el, a labda a tehetetlen Auerbach mellett alig kerülte el a jobb sarkot.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés: a hazaiak tiszta kékben, a vendégek fehérben léptek pályára.

Köszöntjük kedves olvasóinkat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a kieséstől fenyegetett Csákvár a hat forduló óta veretlen, és ezalatt 16 pontot gyűjtő Ajka ellen. Amennyiben a hazaiak nyernek, biztos a bennmaradásuk, és a 16. helynél hátrább már nem végezhetnek. Döntetlen esetén jöhet a számolgatás.

Ha ugyanis a Csákvár csak egy ponttal gazdagodik, ideális lenne számára egy a Békéscsaba–III. Kerületi TVE mérkőzés döntetlenje. Akkor a Szolnoki MÁV esetleges győzelme ellenére is a vonal felett fejezné be az idényt a Fejér megyei csapat. Ha viszont a csákvári döntetlen mellett a Békéscsaba nyer, a Fejér megyeiek csak úgy maradhatnak bent, ha a Szolnok maximum egy pontot szerez, míg vereségük esetén csupán akkor, ha a III. Kerület nem kap ki és/vagy a Szolnok nem nyer.
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik