NB II: „Botrány! Az hiányzott, hogy a bíró rúgja a büntetőt…”

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2015.03.02. 13:02
A labdarúgó NB II 17. fordulójában a Csákvár 0–0-s döntetlent játszott Gyulán a Békéscsabával. Bognár György, a Fejér megyeiek szakmai igazgatója az eredménnyel elégedett volt, a játékvezető teljesítményével azonban kevésbé...

„Lejátszottam néhány száz meccset életemben, de ilyen felháborító bíráskodással nem találkoztam. Úgy küldött el a kispadról a játékvezető, hogy nem káromkodtam, nem szidtam senkit. Tény, reklamáltam, de nem nyomdafestéket nem tűrő módon” – fakadt ki csapata honlapján, az aqvitalfc.hu-n Bognár György.Bognár György.

Mint beszámoltunk róla, a Csákvár kilenc emberrel fejezte be a találkozót, miután a játékvezető, Nazsa Tamás Domján Attilát, majd Molnár Csabát is kiállította.

„Mi jutottunk szabadrúgáshoz, a játékvezető megkérdezte Domjánt, kéri-e a kilenc métert. A nemleges válasz után gyorsan el is végeztük a szabadrúgást, erre Nazsa Tamás felmutatta a sárgát csapatkapitányunknak, mondván, még nem adott engedélyt. Mivel ez már a második lapja volt, mehetett zuhanyozni. És ekkor még több mint fél óra volt hátra. Molnár Csaba úgy kapta meg a második sárgát, hogy még a szabálytalanság is véleményes volt. A tizenegyes pedig... Már csak az hiányzott, hogy maga a játékvezető álljon a labda mögé. Mindegy, így is pontot szereztünk” – tette hozzá Bognár.

A Csákvár szakmai igazgatójának nyilatkozatára a Nemzeti Sport Online megkeresésére Zoran Szpisljak, a Békéscsaba vezetőedzője reagált.

Legfrissebb hírek

Bognár György: Nagyon jó ellenfelet ejtettünk ki, felvettük a Mariborral a versenyt

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 23:14

Lesz nyomás a Mariboron, és ezt kihasználhatja a Paks

Európa-konferencialiga
2025.07.31. 11:29

Négyet kapott otthon a Vasas a Csákvártól, a KTE elhasalt Szegeden, kécskei bravúr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 21:02

Csákvári bravúr a Fáy utcában

Labdarúgó NB II
2025.07.27. 18:50

Bognár György szerint arra vigyáztak, hogy megnyerjék a meccset 1–0-ra

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 23:13

Beadásokkal és kezdeményező játékkal lehet eredményes a Paks

Európa-konferencialiga
2025.07.24. 12:19

Angol játékvezető a Ferencváros Bajnokok Ligája-visszavágóján

Bajnokok Ligája
2025.07.22. 21:18

NB II: a Mezőkövesdtől érkezett csatár, teljessé vált a Csákvár kerete – hivatalos

Labdarúgó NB II
2025.07.21. 22:20
Ezek is érdekelhetik