A Gyirmót fordított az ETO ellen, újra botlott a Vasas, tovább szárnyal a Tiszakécske

nemzetisport.hu nemzetisport.hunemzetisport.hu nemzetisport.hu
Vágólapra másolva!
2018.11.11. 13:24
null
A Gyirmót fordított az ETO ellen (Fotó: Gyirmót FC Győr)
A hétközi forduló után vasárnap újra pályára lépett a labdarúgó NB II mezőnye. A 17. forduló kiemelkedő mérkőzésén a listavezető Gyirmót a hajrában tudta csak legyűrni a városi rivális ETO-t. A szintén feljutó helyen álló Zalaegerszeg három ponttal tért haza Budafokról, a harmadik Békéscsaba viszont kétgólos előnyt szórakozott el a hajrában Soroksáron. Véget ért a Kazincbarcika nagy menetelése, balmazújvárosi diadalával pedig immár tíz meccs óta veretlen az újonc Tiszakécske.

 

A labdarúgó NB II 17. fordulójában megerősítette helyét az élbolyban a Zalaegerszeg. Dobos Barna vezetőedző csapata csak látszólag játszott szoros meccset (3–2) Budafokon, valójában az első félidőben kétgólos előnyt szerzett, majd Gajdos Zsolt fordulás után szinte azonnal elért találatával hamar eldőlt a találkozó, sőt meglehetett volna a negyedik zalai gól is. Ehelyett a mérkőzés végére a ZTE kiengedett, így Kovács Dávid a 70. percben szépített, a második hazai gólt pedig Pölöskey Péter csak a 91-ikben lőtte be. A Budafok egymás után a hatodik vereségét szenvedte el, a ZTE pedig legutóbbi négy bajnokijából hármat megnyert, és csak a Budaörssel szemben maradt alul.

Negyedik vereségét szenvedte el a Vasas Tatabányán, ahol a Budaörs vendégeként szerepelt. A megbízott edző, Ferenczi István által irányított piros-kék együttes az első játékrész közepén került hátrányba, amikor Végh Gábor közelről kotort be egy labdát, majd a második félidőben a Sajbán testvérek összjátéka után Máté lőtt a hálóba. A két gól között Czvitkovics Péternek volt még egy két kapufás szabadrúgása, a másik oldalon pedig Birtalan Botond átemelése landolt a háló tetején. A Vasas immár hat forduló óta nyeretlen, ez alatt mindössze két pontot szerzett, és már csak 12. a tabellán.

Győztes meccset engedett ki a kezéből a Békéscsaba, ám így is megőrizte harmadik helyét a táblázaton. A viharsarki gárda a 85. percben még 2–0-ra vezetett Soroksáron, a fővárosi együttes azonban két perc leforgása alatt kiegyenlített. A soroksáriak amiatt bosszankodtak, hogy az első csabai gól előtt Hursán Györgyöt ápolásából úgy engedte vissza a pályára a játékvezető, hogy azonnal szerelni tudta a hazaiak védőjét, majd egyéni akcióból a hálóba lőtt.

Ugyancsak döntetlenre végzett a Kaposvár Vácon, valamint a Nyíregyháza Dorogon. Az előbbi találkozón nem esett gól, ami leginkább a hazaiak kapusának, Halasi Péternek volt köszönhető, aki többször is bravúrral mentett. Két vesztes mérkőzés után szerzett újra pontot a Szpari, amely ellen több mint 50 percig volt előnyben a Dorog.

Mivel az előző nyolc fordulóban győzni képtelen Siófok megnyerte Mosonmagyaróváron az alsóházi csatát, a Nyíregyháza egy pozíciót visszacsúszott, és jelenleg az utolsó, még éppen bennmaradást jelentő helyet foglalja el. Nagy a baj Óváron, hiszen a Várhidi Pétert megbízott edzőként váltó Takács Gábor által dirigált gárda immár kilenc forduló óta nyeretlen, és utolsó a mezőnyben. Csak emlékeztetőül: a Mosonmagyaróvár legutóbb még szeptember közepén a Soroksárt tudta legyőzni.

Három csapat tudott hátrányból nyerni a fordulóban. A Csákvár a Kazincbarcikát verte meg Putnokon 3–2-re, a listavezető Gyirmót az ETO ellen nyert keservesen, míg a Tiszakécske Balmazújvárosból tért haza három ponttal, pedig tavasszal még két osztállyal lejjebb játszott ellenfelénél.

A Csákvár ellen a Kazincbarcika már a 4. percben előnybe került Tony-Markos Kanalos góljával, erre a dunántúli együttes három találattal válaszolt, igaz, ezek közül az elsőt szintén Kanalos lőtte – csak éppen ezúttal a saját kapujába. A mérkőzés végeredményét Lukács Raymond alakította ki, akinek ez már a kilencedik gólja volt az ősszel. A Csákvár sikerével véget ért a Barcika nyolc fordulón át tartó veretlenségi szériája.

A játéknap legnagyobb érdeklődéssel várt mérkőzésén a Gyirmót színvonalas összecsapáson jobb második félidei játékával gyűjtötte be a három pontot a vendég ETO-val szemben. A városi derbin bő tíz perc elteltével Nemanja Andrics egyéni akciójából jutott vezetéshez a hosszú évtizedeken át NB I-es csapat, amely egészen az 58. percig tartotta előnyét. Ekkor a Heffler Norbert elől menteni igyekvő Marko Vukaszovics a saját kapujába emelt. A döntő találat Kontár Zoltán nevéhez fűződik, aki két perccel a rendes játékidő letelte előtt szögletet követően fejelt az ETO hálójába. A Gyirmót sorozatban ötödik sikerét aratta, és továbbra is két ponttal vezet az őt legutóbb legyőző ZTE-vel szemben.

Hasonló volt a forgatókönyv a Balmazújváros–Tiszakécske meccsen is, azzal a különbséggel, hogy itt a házigazdák jutottak vezetéshez, végül mégis a vendégek nyertek. Szinte elképesztő, hogy az idényt pocsékul kezdő Tisza-parti együttes az elmúlt tíz fordulóban 20 pontot kasszírozott be, miközben öt döntetlen mellett öt győzelmet aratott.

Két Kelet-Pest megyei gárda ütközött meg egymással Tiszakécskén, ahol a Cegléd alacsony színvonalú mérkőzésen 1–0-ra megverte az újonc Monort, amely maradt a kieső pozícióban. A találkozó különlegessége az volt, hogy a vendégcsapatból Balanescu Dániel már a 2. percben a kiállítás sorsára jutott – a megítélt büntetőből Oldal Tibor csak a kipattanót tudta értékesíteni – , majd Fülöp Noel piros lapja után a 66. perctől már kettős emberhátrányban játszottak a monoriak. Ehhez képest az egygólos vereség tisztes eredmény a számukra.

LABDARÚGÓ NB II
17. FORDULÓ

GYIRMÓT FC GYŐRETO FC GYŐR 2–1 (0–1)
Győr-Gyirmót,
Alcufer Stadion, 2827 néző. Vezette: Andó-Szabó Sándor (Király Krisztián, Kulman Tamás)
GYIRMÓT: Rusák – Varga P., Szilvási, Lázár P., Széles – Nagy P., Kontár – Heffler N., Strestik (Présinger, 88.), Herjeczki (Krebsz, 82.) – Horvát R. (Sandal, 55.). Vezetőedző: Szepessy László
ETO: Horváth T. – Kovács K., Koszó, Vukaszovics, Völgyi (Koltai, 78.) – Tajthy T., Bagi (Vadász V., 60.) – Szimcsó, Jakab, Andrics – Mervó (Magasföldi, 65.). Vezetőedző: Király József
Gólszerző: Andrics (0–1) a 10., Vukaszovics (öngól, 1–1) az 59., Kontár (2–1) a 86. percben
MESTERMÉRLEG
Szepessy László: – Az első osztály színvonalát megütő rangadó volt. Az első játékrész egyenlő erők küzdelmét hozta, ekkor nem voltunk eléggé határozottak. Ahogyan telt az idő, a győzni akarásunk eredményre vezetett. Fokozatosan haladunk a célunk felé.
Király József: – Csak gratulálni tudok játékosaimnak, hiszen az eredmény ellenére mindent megtettek a győzelemért. Megvoltak a helyzeteink, ezeket a jövőben értékesíteni kell, és akkor mi tudunk örülni.

BALMAZ KAMILLADUNA ASZFALT TISZAKÉCSKE 1–2 (1–1)
Balmazújváros, 500
néző. Vezette: Lovas László (Punyi Gyula, Márkus Péter)
BALMAZÚJVÁROS: Szécsi – Jagodics B., Papucsek, Bora (Peszmeg, a szünetben), Farkas N. – Domokos (Ternován, 57.), Bíró Á., Pongrácz, Erdei (Fekete Á., 57.), Kóródi – Berki. Vezetőedző: Bekő Balázs
TISZAKÉCSKE: Molnár M. – Benkó, Csáki, Ludánszki, Sváb – Puskás Z., Horváth A., Tölgyesi (Köböl, 80.), Kocsis G., Gréczi (Huszti, 65.) – Batizi-Pócsi (Kirchner, 24.). Vezetőedző: Szabó István
Gólszerző: Berki (1–0) a 8., Horváth A. (1–1) a 30., Gréczi (1–2) a 49. percben
MESTERMÉRLEG
Bekő Balázs: – Hiába szereztünk vezetést, és az első félidőben felbillent a pálya, sajnos a folytatásban az adódó lehetőségeket nem tudtuk kihasználni, a Tiszakécske pedig megbüntetett bennünket.
Szabó István: – Nem ijesztett meg minket a kapott gól, taktikus, fegyelmezett játékkal sikerült megfordítanunk a mérkőzést, és megérdemelt győzelmet arattunk.

BUDAFOKI MTEZTE 2–3 (0–2)
Budapest,
Promontor utca, 400 néző. Vezette: Nagy Norbert (Márkus Tamás, Legeza László)
BUDAFOK:
Balogh P. – Margitics, Króner, Oláh B., Lakatos Cs. (Góhér, a szünetben) – Khiesz (Vankó, 56.), Vass M. – Kovács D., Kercsó, Fekete M. – Boros G. (Pölöskey P., 56.). Megbízott edző: Csizmadia Csaba
ZTE: Zöldesi – Kónya K., Kiss M., Devecseri, Gergényi – Madarász M., Bedi – Babati (Kulcsár K., 75.), Hudák, Barczi (Horváth K., 77.) – Gajdos (Novák Cs., 86.). Vezetőedző: Dobos Barna
Gólszerző: Madarász M. (0–1) a 22., Hudák (0–2) a 39., Gajdos (0–3) a 46., Kovács D. (1–3) a 70., Pölöskey P. (2–3) a 91. percben
MESTERMÉRLEG
Csizmadia Csaba: – Többet kaptam a srácoktól, mint amit vártam. Amit gyakoroltunk a héten, az visszajött a mérkőzésen. Ha nem koncentrálunk, azt az ellenfél azonnal kihasználja.
Dobos Barna: – Megérdemelten szereztük meg a három pontot. Nagyszerűen játszottunk. Nagyon sok helyzetet alakítottunk ki. Amiben kell még fejlődjünk, az a helyzetkihasználás, illetve hogy a mérkőzés végéig koncentráljunk.

BUDAÖRSI SCVASAS 2–0 (1–0)
Tatabánya, Grosics Gyula Stadion, 300 néző. Vezette: Barna Gábor (Kiss Balázs, Máyer Gábor)
BUDAÖRS: Demjén – Menyhárt, Gyurácz, Tányéros Á., Medgyes – Sajbán Miklós, Lengyel B., Kesztyűs (Csobánki, 66.), Czvitkovics (Fejős, 85.) – Sajbán Máté, Végh G. (Fodor D., 78.). Szakmai igazgató: Bognár György
VASAS: Bese – Szilágyi, Vaskó, Kelemen D., Szivacski – Kovács M., Talabér (Borbély, 58.), Birtalan B. – Murka (Bévárdi, 73.), Ádám M. (Balajti, 34.), Hajdú Á. Megbízott edző: Ferenczi István
Gólszerző: Végh G. (1–0) a 24., Sajbán Máté (2–0) a 70. percben
MESTERMÉRLEG
Bognár György: – Időnként egészen jó játékkal megérdemelt győzelmet arattunk. Sajnálom, hogy a két kapufánkból nem született gól.
Ferenczi István: – Sajnos minden tekintetben jobb voltak nálunk a Budaörs. Szégyellem magam, hogy ma is ilyen teljesítménnyel és hozzáállással rukkoltunk ki.

KAZINCBARCIKAAQVITAL FC CSÁKVÁR 2–3 (1–0)
Putnok,
Várady Béla Sportcentrum, 300 néző. Vezette: Horváth Tibor (Horváth Zoltán, Bertalan Dávid)
KAZINCBARCIKA: Somodi – Palmes, Heil, Belényesi, Fótyik – Oltean, Kis B. – Szabó L. (Gábor, 60.), Toma (Takács P., a szünetben), Kanalos – Olasz D. (Lukács R., 58.). Vezetőedző: Gálhidi György
CSÁKVÁR: Tóth B. – Baranyai Á., Tamás N., Farkas A., Galambos – Csilus Á., Sándor Gy. – Daróczi (Oroszi, 72.), Csonka, Nagy Zs. – Bobál G. (Sejben, 70.). Vezetőedző: Szijjártó István
Gólszerző: Kanalos (1–0) a 4., Kanalos (öngól, 1–1) az 57., Nagy Zs. (1–2) a 71., Oroszi (1–3) a 78., Lukács R. (2–3) a 81. percben
MESTERMÉRLEG
Gálhidi György: – Nehéz mérkőzésre számítottunk, nem is csalódtunk, és el kell ismerni, ellenfelünk megérdemelt győzelmet aratott. A mai csapatunk nem hasonlított arra, amely korábban nyolc fordulón keresztül veretlen maradt.
Szijjártó István: – A nagyszerű formában lévő Kazincbarcikához látogattunk, ezért racionális játékot kértem labdarúgóimtól. Az első félidőben nem találtuk a ritmust, szünet után viszont rendeztük a sorainkat, és úgy futballoztunk, ahogy tudunk.

CEGLÉDI VSEBSS MONOR 1–0 (1–0)
Tiszakécske, 250
néző. Vezette: Radványi Ádám (Buzás Balázs, Garai Péter)
CEGLÉD: Mursits – Kárász (Csirmaz, a szünetben), Albert I. (Nánási, a szünetben), Preklet, Farkas A. – Sigér K., Nagy T., Nyilas – Rétyi, Tímári (Kitl K., 71.), Oldal. Vezetőedző: Nagy Tibor
MONOR: Czuczi – Balanescu, Karacs, Fülöp N., Sági (Barthel, 69.), Szerencsi – Bori, Ficsor (Hunya, 60.), Palincsár, Szuhodovszki (Szabó D., 60.) – Tóth B. Vezetőedző: Horváth Dávid
Gólszerző: Oldal (1–0) a 3. percben
Kiállítva: Balanescu (lerántotta a kapura törő Rétyit) a 2., Fülöp N. (lerántotta a kapura törő Csirmazt) a 66. percben
MESTERMÉRLEG
Nagy Tibor: – Nyertünk egy nullára, ez az egyetlen pozitívum. A játékunk a labdarúgás meggyalázása volt.
Horváth Dávid: – A kettős emberhátrány sem látszott, ami a csapat tartását bizonyítja.

CREDOBUS MOSONMAGYARÓVÁRSIÓFOK 1–3 (0–1)
Mosonmagyaróvár, 300
néző. Vezette: Kovács Gábor (Aradi József, Kóbor Péter)
MOSONMAGYARÓVÁR: Somogyi (Heinrich, 64.) – Kovács B., Vágó, Forgács, Darázs – Bakos B., Zsirai – Czár – Jelena, Szabó V. (Bartos, 61.), Winkler (Katona K., 87.). Megbízott edző: Takács Gábor
SIÓFOK: Molnár P. – Bolla, Gál M., Fehér Zs., Nemes – Réti, Csilus T. – Balogh B. (Zamostny, a szünetben), Szilágyi (Lorentz, 76.), Medgyes – Elek B. Vezetőedző: Mihalecz István
Gólszerző: Fehér Zs. (0–1) a 29., Jelena (1–1) a 47., Bolla (1–2) a 72., Elek B. (11-esből, 1–3) a 78. percben
MESTERMÉRLEG
Takács Gábor: – A mérkőzés fordulópontjaiból rendre rosszul jöttünk ki, egy egyes állásnál óriási helyzetben hibáztunk, ha azt berúgjuk, más lett volna az eredmény.
Mihalecz István: – Hatalmasat küzdött a csapat, a három pontnál is többet ér, hogy visszanyertük az önbecsülésünket.

SOROKSÁR SC–BÉKÉSCSABA 1912 ELŐRE 2–2 (0–1)
Budapest,
Szamosi Mihály Sporttelep, 300 néző. Vezette: Pillók Ádám (Becséri Gergely, Kepe Arnold)
SOROKSÁR: Kovács D. – Gárdos, Dvorschák, Valencsik, Bor – Lőrinczy, Derekas (Pál A., 61.), Gyömbér, Tamási Zs. (Albert Á., 69.), Kundrák (Kovács D., 76.) – Lakatos I. Vezetőedző: Lipcsei Péter
BÉKÉSCSABA: Ladislav – Nagy S., Viczián, Szélpál, Zahorán – Szalai D. (Mészáros M., 83.), Hursán, Király P. (Mezei Sz., 78.), Lustyik (Szinanovics, 89.), Szatmári I. – Urbin. Vezetőedző: Boér Gábor
Gólszerző: Hursán (0–1) a 39., Urbin (0–2) az 56., Bor (1–2) a 85., Kovács D. (2–2) a 87. percben
MESTERMÉRLEG
Lipcsei Péter: – Kiegyenlített mérkőzés volt, minden egyes pontnak értéke van. Óriási dolog, hogy három perc alatt tudtunk két gólt szerezni.
Boér Gábor: – Fáj a végeredmény, fáradtan érkeztünk, sok volt a hiányzónk. Már elhittük, hogy megvan a győzelem, azonban az utolsó pillanatokban kicsúszott a három pont a kezünkből.

DOROGI FCNYÍREGYHÁZA SPARTACUS 1–1 (1–0)
Dorog,
Buzánszky Jenő Stadion, 300 néző. Vezette: Kovács J. Zoltán (Bede Tamás, Hofbauer Roland)
DOROG: Horváth G. – Fürjes, Lénárth, Nagy Zs., Papp M. – Kitl M., Mészáros Á. – Faragó T. (Zachán, 79.), Hegedűs M. (Erdélyi, 79.), Szedlár – Vígh Á. (Paudits, 60.). Vezetőedző: Miskei Attila
NYÍREGYHÁZA: Fadgyas – Nagy J. (Bakos Sz., 87.), Fodor F., Rubus, Forró – Végső, Farkas M. (Daru, 57.) – Polényi, Kártik, Tóth Á. (Ötvös, 57.) – Hornyák. Vezetőedző: Lengyel Roland
Gólszerző: Hegedűs M. (1–0) a 17., Hornyák (1–1) a 73. percben
MESTERMÉRLEG
Miskei Attila: – Nehéz higgadtan értékelni, gólhelyzeteink voltak, és egy olyan szituációból kaptunk gólt, amely előtt nekünk kellett volna szabadrúgást rúgni.
Lengyel Roland: – Jól kezdtük a mérkőzést, birtokoltuk a labdát. Azt kértem a csapattól, az első tizenöt percben koncentráltan játsszunk, és minimalizáljuk a hibalehetőségeket. Erre a tizenhetedik percben gólt kaptunk. A második félidőben harcosabbak voltunk, aminek eredményeként ki tudtunk egyenlíteni.

VÁC FCKAPOSVÁRI RÁKÓCZI 0–0
Vác, 400
néző. Vezette: Nazsa Tamás (Szilágyi Norbert, Baghy Csaba)
VÁC: Halasi – Hegedűs Cs., Dlusztus, Szabó N., Földi – Tóth G., Szekszárdi – Kákonyi, Zsolnai R., Varga Sz. (Csillag, 72.) – Murai. Vezetőedző: Zoran Szpisljak
KAPOSVÁR: Pogacsics – Vachtler, Fodor M., Úr, Hadaró – Szakály A. (Andorka, 77.), Nagy K. (Zsiga, 62.) – Nagy R., Beliczky, Bíró D. – Tömösvári (Horváth F., a szünetben). Vezetőedző: Waltner Róbert
MESTERMÉRLEG
Zoran Szpisljak: – Hat meccs óta veretlenek vagyunk, a csapat megmutatta, hogy helyt tud állni egy olyan ellenfél ellen, amelynek játékosai összesen ezerhatvankilenc NB I-es meccset játszottak. Emellett néhány lehetőséget is ki tudtunk alakítani, és megmutattuk, hogy ha nyílt játékkal próbálnak ellenünk futballozni, annak is megtaláljuk az ellenszerét. Mindebből sok önbizalmat tudunk meríteni.
Waltner Róbert: – A második félidei hozzáállásunk és játékunk révén megérdemeltük volna a győzelmet, de a váci kapus, Halasi Péter megakadályozott ebben minket. A Vác fegyelmezett, szervezett csapat, kellemetlen ellenfél, így hosszú távon lehetséges, hogy ez az iksz még nagyon értékes lesz.

AZ ÁLLÁS
1. Gyirmót FC Győr 17 12 1 4 41–18 +23 37
2. ZTE FC 17 10 5 2 29–19 +10 35
3. Békéscsaba Előre 17 9 5 3 30–21 +9 32
4. Kaposvári Rákóczi FC 17 8 7 2 29–23 +6 31
5. Budaörs 17 9 2 6 27–19 +8 29
6. Kazincbarcika 17 7 5 5 31–23 +8 26
7. FC Csákvár 17 6 8 3 31–26 +5 26
8. Tiszakécske VSE 17 6 8 3 19–20 –1 26
9. Soroksár SC 17 7 4 6 29–25 +4 25
10. ETO FC Győr 17 6 5 6 28–22 +6 23
11. Vác FC 17 4 9 4 15–18 –3 21
12. Vasas FC 17 4 9 4 23–28 –5 21
13. Dorogi FC 17 5 5 7 23–27 –4 20
14. Ceglédi VSE 17 5 4 8 17–25 –8 19
15. Balmazújváros 17 4 6 7 16–20 –4 18
16. BFC Siófok 17 3 8 6 14–21 –7 17
17. Nyíregyháza Spartacus FC 17 3 6 8 22–26 –4 15
18. Monor 17 3 3 11 20–30 –10 12
19. Budafoki MTE 17 3 3 11 15–30 –15 12
20. Mosonmagyaróvár 17 2 5 10 12–30 –18 11
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik