NB II: 70 százalékkal csökkentik Siófokon a béreket – sajtóhír

F. B.F. B.
2020.04.24. 16:44
null
Siófokon hetven százalékkal csökkentették a fizetéseket (Fotó: Tumbász Hédi, archív)
Egy e heti kormányrendelet lehetővé teszi, hogy maximális lehetőségként 70 százalékkal csökkenthetők a sportolók és a szakemberek fizetései – a csakfoci.hu információi szerint az NB II-es Siófoknál nem is habozott a vezetőség, éppen ennyivel redukálta a labdarúgók és a szakmai stáb bérét.

 

A Balaton-partiaknál hetek óta téma a játékosok és a szakmai stáb fizetéscsökkentése. Mint korábban beszámoltunk róla, a vezetőség 70 százalékos mérséklési ajánlatát nem fogadták el az érintettek, így valós veszély volt a csődhelyzet kialakulása. Bár az egyeztetések ezt követően is zajlottak – szó volt 50 százalékos csökkentésről is –, megállapodás azóta sem született a felek között.

A magyar kormány e heti rendelete azonban a siófoki vezetőség számára új lehetőséget teremtett. Mint ismeretes, ez alapján az MLSZ által kiírt versenyrendszerben részt vevő klubok egyoldalúan – legfeljebb – 70 százalékkal csökkenthetik a sportolók és a szakemberek béreit a koronavírus-járvány miatti veszélyhelyzet megszűnéséig. Ezt a siófoki vezetőség most meg is teszi, pont a maximálisnak tekinthető 70 százalékkal csökkenti az alkalmazottak fizetését. Ezzel a Siófok az első magyar klub, amely él a rendelet által nyújtott lehetőséggel.

Legfrissebb hírek

Négy kiállítás Csákváron, vesztett állásból nyert a Kecskemét

Labdarúgó NB II
13 órája

A DVTK két, a Vidi három góllal nyert; Myke Ramos triplázott, Ádám Martin is betalált – ez történt az NB II-ben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 19:00

Fergetegesen kezdett, s hármat vágva nyert a Videoton

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:55

Hét találat, öngól, tizenegyes és mesterhármas: tovább száguld a Tiszakécske

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:54

Ádám Martin első szegedi gólja pontot ért a Mezőkövesd ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:50

Nagy Tamás fejesével győzte le a Gyirmót a Nagykanizsát

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:49

Két pontos távoli lövés döntött, nyert a Diósgyőr Kozármislenyben

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 18:45

Három nyeretlen meccs után simán győzött a KBSC a Karcag ellen

Labdarúgó NB II
2026.10.10. 16:49