Kikapott és kiesett a DEAC a másodosztályból

Bereczky BenceBereczky Bence
Vágólapra másolva!
2021.04.18. 16:50
null
Küzdelmes meccsen nyert az Ajka (Fotó: Kovács Péter)
A labdarúgó NB II 33. fordulójában a sereghajtó Debreceni EAC a hatodik helyen álló Ajkát fogadta. A találkozó előtt biztos volt, hogy ha nem nyer a DEAC, a többi mérkőzés alakulásától függetlenül kiesik a másodosztályból. A mérkőzés kevés helyzetet hozott, inkább a mezőnyben folyt a játék, egyik kapusnak sem kellett komolyabb védést bemutatnia. Ennek ellenére az Ajka Görgényi Dávid 75. percben lőtt góljával megnyerte a meccset, és három ponttal távozott Debrecenből.

 

LABDARÚGÓ NB II
33. FORDULÓ
DEBRECENI EAC–FC AJKA 0–1(0–0)
Debrecen, Dóczy József Utcai Egyetemi Sporttelep, zárt kapuk mögött. Vezette:Kovács Imre (Baghy Csaba, Kovács Gábor)
DEAC: Zöldesi– Sárosi, Bényei B., Papp F., Zachán, Orosz M.– Nikitscher (Sándor T., 80.), Spitzmüller (Kertész, 57.), Nagy K., Rezes (Kiss B., 50) – Sidibe. Vezetőedző: Sándor Tamás
Ajka: Horváth D.– Görgényi, Heffler T., Tar, Csemer– Szekér, Kenderes Z.–Rétyi (Földi B., 59.), Zsolnai R., Csizmadia Z. (Szűcs K., 88.) – Nagy M. K. (Stoiacovici, 59.).Vezetőedző: Kis Károly
Gólszerző: Görgényi (75.)
MESTERMÉRLEG
Sándor Tamás:– Végig dekoncentráltan futballoztunk, a legegyszerűbb passzokat is elrontottuk, így megérdemelten nyert az Ajka!
Kis Károly:– Tudtuk, hogy a DEAC hazai pályán veszélyes ellenfél, mindenki megszenvedett ellene Debrecenben. Ezúttal nem játszottunk olyan jól, mint a legutóbbi három meccsünkön, amelyeken csak egy pontot szereztünk, de az akarásunknak köszönhetően megszereztük a számunkra nagyon fontos győzelmet.

ÖSSZEFOGLALÓ

„Megérdemeltük a kiesést”
„Nagyon sajnálom, sőt mondhatom többes számban, nagyon sajnáljuk, hogy így alakult. Voltak olyan mérkőzéseink, melyeken még a nálunk jobb erőket képviselő csapatok dolgát is meg tudtuk nehezíteni. Annyi hiba, amennyi viszont nálunk előfordult mérkőzésről mérkőzésre, nem fér bele. Ha őszinte akarok lenni, megérdemeltük a kiesést, melyben a játékosok mellett én is hibás vagyok” – mondta a Hajdú-bihari Naplónak Sándor Tamás, a DEAC vezetőedzője.

Nem számíthatott könnyű győzelemre a kiváló tavaszt produkáló, de utóbbi három meccsén nyeretlen Ajka a sereghajtó DEAC ellen, hiszen az egyetemi csapat több a tabella elejéhez tartozó együttestől rabolt pontot hazai pályán.

Szemerkélő esőben vette kezdetét a találkozó, az első lehetőség a vendégek előtt adódott, Zöldesi kezéből csúszott ki a labda egy beadás után, de Zachán a gólvonalról menteni tudott. Ahogy azt megszokhattuk a DEAC szervezetten védekezett, nem találta a rést az egyébként remek támadósorral rendelkező Ajka a debreceni védelmen, nem született gól az első félidőben.

A második játékrészben sem változott sokat a játék képe, nem forogtak veszélyben a kapuk, kisebb lehetőség mindkét csapat előtt adódott ugyan, de az utolsó passzokba rendre hiba csúszott. A hajrához közeledve nyíltabbá vált a meccs, és a 75. percben megtört a gólcsend: Csizmadia beadása után Görgényi szerezte meg a vezetést az Ajkának. Az előny birtokában átengedte a kezdeményezést a vendégcsapat a DEAC-nak, Papp Ferenc egy közvetett szabadrúgás után akár egyenlíthetett volna, de nem tudtak gólt szerezni a hazaiak, így kiesnek a másodosztályból az idény végén.

33. FORDULÓ
Debreceni EAC–FC Ajka 0–1
Kaposvári Rákóczi FC–Vasas FC 1–2
Pécsi MFC–Szeged-Csanád Grosics Akadémia 1–1
Soroksár–Gyirmót FC Győr 0–1
Dorogi FC–Szolnoki MÁV FC 1–1
Nyíregyháza Spartacus–BFC Siófok 1–2
Budaörs–Kazincbarcika SC 3–2
Békéscsaba 1912 Előre–Szombathelyi Haladás 1–2
Aqvital FC Csákvár–Szentlőrinc 1–2
ETO FC Győr–Debreceni VSC 2–4

AZ ÁLLÁS
1. Vasas FC3320 8 554–31+2368
2. Debreceni VSC3320 7 671–30+4167
3. Gyirmót FC Győr3319 6 848–28+2063
4. Pécsi MFC331612 546–24+2260
5. FC Ajka3316 41359–44+1552
6. Nyíregyháza Spartacus3314 91036–25+1151
7. Szombathelyi Haladás331311 942–31+1150
8. Budaörs3315 41454–54 049
9. Soroksár SC3314 71243–39 +449
10. Szolnoki MÁV FC3312111033–33 047
11. ETO FC Győr3312 91248–37+1145
12. Szeged-Csanád Grosics Akadémia3311 81435–51–1641
13. Dorogi FC3310111230–40–1041
14. Békéscsaba 1912 Előre3310101336–48–1240
15. Szentlőrinc3310 71629–47–1837
16. FC Csákvár33 8111449–56 –735
17. BFC Siófok3310 41942–54–1234
18. Kaposvári Rákóczi FC33 7121431–52–2133
19. Kazincbarcika SC33 8 81729–52–2332
20. Debreceni EAC33 5 12724–63–3916

 

Az egyik hazai próbálkozás (Fotó: Kovács Péter)
Az egyik hazai próbálkozás (Fotó: Kovács Péter)

PERCRŐL PERCRE

90+3. perc: Véget ért a mérkőzés, 1–0-ra nyert az Ajka.

90+1. perc: Bényei Balázs elégelte meg, hogy a vendégek a szögletzászlónál húzzák az időt, odarúgott Görgényinek, sárga lap.

A játékvezető három percet hosszabbít.

88. perc: Szűcs Kristóf váltja a vendégeknél Csizmadiát.

80. perc: Cserél a DEAC, Nikitschert váltja Sándor Tamás.

79. perc: Papp Ferenc lőtt egy hazaadás miatt megítélt közvetett szabadrúgás után 14 méterről, de egy ajkai védő blokkolni tudott.

Görgényi fejese három pontot ért  (Fotó: Kovács Péter)
Görgényi fejese három pontot ért (Fotó: Kovács Péter)

75. perc: GÓÓL! Vezet az Ajka!Csizmadia adott be a jobb oldalról remekül, a hosszú oldalon érkező Görgényi 3 méterről ballal az üres kapuba passzolt. 0–1

70. perc: Nikitscher szólója után Sidibe lőtt kiszorított helyzetből fölé.

59. perc: Kettőt cserél az Ajka, Stoiacovici és Földi Botond érkezik, lemegy Nagy Mihály Krisztián és Rétyi.

57. perc: Most nem került homokszem a gépezetbe, Spitzmüller helyett Kertész a pályán.

56. perc:Nagy Krisztián szöglete után Sidibe fejelt mellé.

50. perc: Cserél a DEAC, Kiss Bence váltja Rezest. Sándor Tamás a hazaiak edzője meghökkent a cserén: "Mit csináltok? Nem Rezes, hanem Spinya!"- mondta stábjának, utalva arra, hogy ő bizony Spitzmüllert akarta lehozni.

46. perc: Elkezdődött a második félidő, nem volt csere egyik oldalon sem.

45. perc: Véget ért az első játékrész, nem született gól.

44. perc: A játékosok úgy döntöttek, hogy ha az eső félidő nem volt egy futballünnep, akkor más módon okoznak egy kis izgalmat. Kisebb dulakodás alakult ki az ajkai kispad előtt, Rétyi és Sárosi sárgult be.

39. perc: Nagy Mihály Krisztián támadta meg Zöldesit, de becsúszása késett egy ütemet, sárga lap.

Akcióban Zöldesi Illés (Fotó: Kovács Péter)
Akcióban Zöldesi Illés (Fotó: Kovács Péter)

34. perc: Sidibe fordult le egy szép csel után védőjéről, majd jobbal, kicsit kiszorított helyzetből 8 méterről az oldalhálóba lőtt.

31. perc: Zsolnai beadása után Nagy Mihály Krisztián fejelt 8 méterről jócskán mellé.

30. perc: A kapuk továbbra sem forognak veszélyben, az első fél órában nem rágtuk le a körmünket.

19. perc: Érdekes eseménynek lehettünk szemtanúi, Rétyi lövését blokkolta Sárosi, amelynek következtében kilyukadt a labda. Szerencsére az élelmes labdaszedő észrevette, hogy a labda nem megfelelő keménységű, és újat adott a bedobás elvégzéséhez.

13. perc: Zsolnai Richárd lőhetett 8 méterről ígéretes helyzetben egy szép ajkai támadás után, Orosz Marcell blokkolta próbálkozását.

Debrecenben egész délután esett az eső, vizes a pálya talaja és a labda is, talán ez lehetett az oka az iménti Zöldesi hibának.

9. perc: Egy ajkai beadásnak szaladt csúnyán alá Zöldesi, de Zachán a gólvonalról menteni tudott.

5. perc: Orosz Marcell lőtt 20 méterről egy méterrel fölé.

5. perc: Csizmadia kapott labdát 10 méterre a DEAC kapujától, lövés helyett a passzt választotta, átadása azonban pontatlan volt.

1. perc: Elkezdődött a mérkőzés, a DEAC fehérben, a vendégek zöldben lépnek pályára.

Köszöntjük kedves olvasóikat, hamarosan kezdődik a mérkőzés. Meglátjuk, mire megy a sereghajtó Debreceni EAC az előző három fordulóban mindössze egy pontot gyűjtött Ajka ellen. Ha a DEAC nem nyeri meg a mérkőzést, már matematikai esélye sem marad a bennmaradásra.

Ha nem nyer a DEAC, biztosan kiesik (Fotó: Kovács Péter)
Ha nem nyer a DEAC, biztosan kiesik (Fotó: Kovács Péter)

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik