Zdenek Scasny a DVSC új vezetőedzője - hivatalos

Vágólapra másolva!
2010.12.30. 12:21
null
Scasny itt még a Panathinaikosz trénereként (Fotó: Action Images - archív)
Zdenek Scasny veszi át a magyar bajnok DVSC-TEVA szakmai munkájának irányítását – adta hírül a Loki hivatalos honlapja. A cseh szakember munkáját Meszlényi Tibor segíti majd.

Szima Gábor, a labdarúgóklub elnöke arról tájékoztatta a Debrecen honlapját, hogy a mai napon mindenben megállapodtak a cseh szakemberrel.

„Bízunk benne, hogy jó döntést hoztunk, és Zdenek Scasny ugyanolyan sikeres munkát végez majd, mint a DVSC-TEVA előző négy vezetőedzője, Szentes Lázár, Supka Attila, Miroslav Beránek és Herczeg András – nyilatkozta Szima a dvsc.hu-nak. – A szakember két napot töltött Debrecenben, és megismerte a körülményeket. Nagy kihívásnak tekinti az itteni munkáját, amely a megállapodás alapján két esztendőre szól. A célok nem változtak, de a bajnoki címmel kapcsolatos elképzelésünk már nem tőlünk függ. Hiába szerepelünk jól a tavasszal, ha a Videoton nem botlik, akkor nem tudjuk elérni azt, amit igazán szeretnénk. Természetesen a céljainkat soha nem adjuk fel."

A Nemzeti Sport tegnap elsőként számolt be arról, hogy Scasny veheti át a bajnok szakmai munkájának irányítását.  Az 53 éves cseh szakember munkáját Meszlényi Tibor segíti majd, akinek a neve Dunaszerdahelyről lehet ismerős a szurkolók számára, a DAC-ot vezette.

Scasny játékoskorában négyszer szerepelt a válogatottban, majd igen szép karriert futott be vezetőedzőként is.

Többek között a Sparta Prahát, az OFI Krétát, a Panathinaikoszt irányította, majd hazatérve a SIAD Most, az FK Mladá Boleslav, legutóbb pedig a Viktoria Zizkov trénere volt. Igen vehemens edzőről van szó, aki a kispad mellett együtt él a játékkal, ugrál, kiabál, a pályán kívül pedig keményen betartatja a rendet, ezért nem minden játékosa rajongott érte. Érdekesség, hogy fia, Michal mellett Pavlina lánya is profi futballista.

 EDDIGI EDZŐVÁLTÁSOK AZ NB I 2010–2011-ES SZEZONJÁBAN
Szeptember 27./október 13. – Kecskeméti TE-Ereco: Urbányi István helyett Tomiszlav Szivics
Október 4./18. – Szolnoki MÁV FC: Vágó Attila helyett Simon Antal
Október 6./7. – Vasas: Giovanni Dellacasa helyett Komjáti András
Október 16./17. – Szombathelyi Haladás: Csertői Aurél helyett Aczél Zoltán
November 13./17./január 1. – Budapest Honvéd: Massimo Morales helyett Szalai László, majd Supka Attila
December 20./30. – DVSC-TEVA: Herczeg András helyett Zdenek Scasny

 

Legfrissebb hírek

Szuhodovszki Soma a Vidi elleni bombájáról: „a legjobbkor jött!”

Labdarúgó NB I
18 órája

Már nem Nestor El Maestro a DVSC vezetőedzője – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.14. 17:12

Labdarúgás: a Győri ETO nyerte az U17-es kupát

Utánpótlássport
2025.06.14. 12:38

A DVSC már ajánlatot is tett a KTE védőjéért – több kérője is van

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 14:35

Gyász: elhunyt Arany Éva vb-ezüstérmes kézilabdázó

Kézilabda
2025.06.13. 11:35

Női kézi: öt felkészülési meccset játszik augusztusban az FTC

Kézilabda
2025.06.09. 20:17

DVSC: kedden kezdődhet új korszak a debreceni labdarúgásban

Labdarúgó NB I
2025.06.09. 06:34

Pálfi Donát: Nem adom vissza a helyem senkinek!

Labdarúgó NB I
2025.06.07. 10:04
Ezek is érdekelhetik