Videó: amikor a diósgyőri szögletre még az olasz sajtó is felfigyelt

Vágólapra másolva!
2020.07.06. 09:15
null
Nem ilyen hírnévre vágyott
Éledezik a sportvilág a koronavírus-járvány után, de rendületlenül folytatjuk a videós múltidéző sorozatunkat. Ezúttal 2014 áprilisáig ugrunk vissza az időben, amikor az egyik magyar védőről írt az egyik leghíresebb olasz sportlap, és ennek a futballista egyáltalán nem örült.


Ritkán kerülnek be magyar játékosok angolszász és olasz lapokba, hat évvel ezelőtt az akkor Diósgyőrben futballozó Gohér Gergővel mégis kiemelten foglalkozott például a La Gazzetta dello Sport. Igaz, ettől az 1987-es születésű játékos nem volt elragadtatva, ugyanis egy rosszul sikerült sarokrúgás miatt figyelt fel rá az internet népe, majd az olasz lap is. A ballábas játékos karrierje során az NB I-ben és az NB II-ben összesen hatvan kanadai pontot (gól, gólpassz) termelt, tehát ellenfelei sem mondhatják, hogy rossz lenne a rúgótechnikája, de ez a Debrecen elleni szöglet nem volt mestermunka. A Magyar Kupa elődöntőjének első meccsét a Loki nyerte meg 4–2-re, de a visszavágón 2–0-val kiharcolta a döntőbe jutást a Diósgyőr (a fináléban aztán tizenegyesekkel kikapott az Újpesttől – a szerk.)

Legfrissebb hírek

Ismét kölcsönvette az FTC fiatal játékosát a DVTK

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 20:56

DVTK: az AS Romában nevelkedő válogatott védő érkezett – NS-infó

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 16:55

A válogatott szélső ügyében megvan az elvi egyezség – Iránban folytathatja

Labdarúgó NB I
2026.01.13. 11:49

Felkészülés: a DVTK hétgólos meccsen nyert a Genk ellen

Labdarúgó NB I
2026.01.09. 13:45

A DVTK bejelentette Pető Milán érkezését – hivatalos

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 16:54

A Fradi bejelentkezett a DVTK-nál, de erősen kérdéses, elengednék-e Acolatsét

Labdarúgó NB I
2026.01.06. 09:37

Kölcsönvette az U-válogatott játékost a DVTK, miközben az Újpest fiatalja visszatért klubjához

Labdarúgó NB I
2026.01.04. 17:31

A vonal felett, Spanyolországban telel a DVTK – BL-csapat is az ellenfelek között

Labdarúgó NB I
2026.01.03. 12:05
Ezek is érdekelhetik