Túlkínálat a Fradi keretében – új csapatot épít Sztanyiszlav Csercseszov

SOMOGYI ZSOLTSOMOGYI ZSOLT
Vágólapra másolva!
2023.06.19. 07:38
null
Az újonnan érkező Tosin Kehinde, Ibrahim Cissé és Cebrail Makreckis (balról jobbra) is bizakodó, de vajon milyen szerepet játszanak az FTC 2023–2024-es idényében? (Fotó: fradi.hu)
Átalakult a Ferencváros kerete – ahogy a klub vezetői tervezték, felfrissítették a 34-szeres bajnok állományát, a kezdőcsapat kijelölésekor viszont várhatóan nehéz dolga lesz a vezetőedzőnek.

 

Nem sikerült – Kubatov Gábor mondta a télen szerződtetett, több esetben kölcsönbe érkező játékosokról. A Ferencváros klubelnöke a zöld-fehérek 34. bajnoki címének ünneplése közben fogalmazott önkritikusan, és az M4 Sport kamerái előtt elmondta: minimum hat új játékos megszerzését tartja szükségesnek.

A klub első számú vezetője nem beszélt mellé. Egyfelől a sorozatban ötödik alkalommal elhódított bajnoki cím ünneplése közben is józanul realista maradt, másrészt arra utalt, amit évek óta megfigyelhettünk. Nevezetesen: évekkel ezelőtt gyakran megesett, hogy a Fradi a legfontosabbnak tűnő átigazolási szezonban, nyáron szerződtetett új játékosokat, akiknél persze hetek, hónapok kellettek a beilleszkedéshez.

Szinte kivétel nélkül mindenkinek idő kell megszokni a közeget, a körülményeket, az edző szokásait, a társakat – csakhogy az UEFA versenynaptára szerint az egész bajnoki idényt meghatározó nemzetközi tétmeccsek július közepén, augusztus elején már zajlanak. Akkor, amikor az új igazolások még az ismerkedési fázisban jártak, értelemszerűen messze voltak a csúcsformájuktól, és ezen a továbbjutás nemegyszer el is ment. Éppen ezért a klub idővel a téli átigazolásokra helyezte a hangsúlyt, így az újak a tavasszal beilleszkedtek, megszokták a közeget, és a következő idényre valóban erősítést jelentettek. Olyannyira, hogy ennek a szemléletváltásnak is köszönhetően a Bajnokok Ligája és az Európa-liga csoportkörébe is eljutott a Ferencváros, az előző idényben az El-csoportját megnyerve még tavasszal is játszott nemzetközi kupamérkőzést.

Kubatov Gábor szavai arra utaltak, hogy a 2023 elején az Üllői útra hozott futballisták többsége csalódást okozott. Sztanyiszlav Csercseszov sem találta a megoldást: a játék és a legtöbb mérkőzés eredménye sem tette, nem is tehette elégedetté a vezetőket, szurkolókat. Nem meglepő, hogy ezért, részben kényszerből, a csapat visszatért a régi gyakorlathoz, és nyáron próbálja átalakítani a csapatot. Olyannyira, hogy a keretet a bőség, a túlkínálat jellemzi, és ha most kellene az orosz edzőnek megmondania, kik alkotják a támadósort, alighanem hosszas fejvakarás lenne a reakció: Mohamed Abu Fani, Nikolai Baden Frederiksen, Halmai Ádám, Katona Bálint, Lisztes Krisztián, Marquinhos, Xavier Mercier, Ryan Mmaee, Tokmac Nguen, Owusu Kwabena, Alekszandar Pesics, Adama Traoré, Varga Barnabás, Kristoffer Zachariassen közül ki lesz ott a kezdőcsapatban?

Aligha kérdés, az újak megkapják a bizonyítási lehetőséget: az izraeli Mohamed Abu Fani a Maccabi Haifától érkezett, a megszerzéséért sokat tett a magyar bajnok. Alekszandar Pesicset is régóta figyelik a zöld-fehérek, a Crvena zvezda elleni El-meccseken testközelből láthatták a szerb bajnokság korábbi gólkirályát, a mentalitása, küzdőszelleme miatt sokat várnak tőle. Varga Barnabás a magyar bajnokság gólkirályi címének birtokosa, aki nagyon mélyről indulva érkezett meg az Üllői útra: alacsonyabb osztályokban futballozva, majd Gyirmóton, egy szinte végig védekező, végül kieső csapatban szerzett 13 gólt, ezért csapatával ellentétben maradt az élvonalban, Pakson 32 bajnoki mérkőzésen 26 gólt szerzett, többet, mint Ryan Mmaee (12) és Adama Traoré (11) összesen. Mint régen: olyan vidéki klubban kiemelkedően teljesítő játékost szerzett meg a Ferencváros, aki a válogatott keretnek is tagja. És sajtóhírek szerint a Fradi érdeklődik az orosz Daler Kuzjajev és Arszen Zaharjan, a svéd-mozambiki Carlos Strandberg, és a tunéziai Mohamed Ali ben Romdan iránt is.

Sztanyiszlav Csercseszov új csapatot épít a Ferencvárosnál (Fotó: Árvai Károly)
Sztanyiszlav Csercseszov új csapatot épít a Ferencvárosnál (Fotó: Árvai Károly)

 

Nem vitás, őrületes konkurenciaharc várható, és nemcsak elöl, a támadósorban. Biztos helye szinte csak Dibusz Dénesnek lehet. Bogdán Ádám elköszönt, Varga Ádám kölcsönben Kecskeméten szerepelt (a kapus mellett Katona Bálint és Katona Máté is visszatért a KTE-től a zöld-fehérekhez), igaz, ott is jobbára Varga Bence mögött a kispadon ült, hasonló szerep várhat rá a bajnoknál is.

Új csapat épül, sok munka vár tehát Sztaniszlav Csercseszovra, és a szurkolók reménykedhetnek benne: Kubatov Gábor fél év, egy év múlva sikeresnek minősíti a nyári átigazolási időszakot.

 

 

KÉT BOMBAERŐS FRADI-KEZDŐCSAPAT
Dibusz – Botka, S. Mmaee, Cissé, Pászka – Baráth, Makreckis – Pesics, Tokmac, Traoré – R. Mmaee
Varga Á. – Wingo, Knoester, Abena, Civic – Gojak, Esiti – Owusu, Fani, Zachariassen – Varga B.
És a többiek: Sigér, Loncar, Lisztes, Marquinhos, Kehinde, Manner, Auzqui, Frederiksen, Katona B.

Hétfőn játssza első edzőmérkőzését az FTC
A Ferencváros hétfőn 17.30-kor a szlovén másodosztályú NK Rogaskát fogadja felkészülési mérkőzésen. A találkozó előtt Sztanyiszlav Csercseszov osztott meg néhány gondolatot játékosaival.
„Nem barátságos összecsapás lesz, hanem tesztmérkőzés, az első pillanattól kezdve mindenkinek figyelnie kell, hogy elvégezze a rábízott feladatot – fogalmazott a zöld-fehérek vezetőedzője a FradiMédia videójában. – Emlékezzetek! Tavaly öt percen múlt, és kiestünk a BL-ből. Idén minden pillanat számít, nincs több időnk. A második évemben a Bajnokok Ligájában kell szerepelnünk!”

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A FERENCVÁROSNÁL
Érkezők:
Mohammed Abu Fani (izraeli, Maccabi Haifa – Izrael), Baráth Péter (Debreceni VSC, kölcsön után végleg), Ibrahim Cissé (francia-szenegáli, SM Caen – Franciaország, szabadon igazolhatóként), Halmai Ádám (Soroksár SC), Tosin Kehinde (nigériai, Randers FC – Dánia, szabadon igazolhatóként), Cebrail Makreckis (lett-marokkói, Pirin Blagoevgrad – Bulgária, szabadon igazolhatóként), Alekszandar Pesics (szerb, Crvena zvezda – Szerbia), Varga Barnabás (Paksi FC)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérők: Roko Baturina (horvát, Racing Santander – Spanyolország), Iyinbor Patrick (Vasas FC), Katona Bálint (Kecskeméti TE), Katona Máté (Kecskeméti TE), Stjepan Loncar (bosnyák, KV Kortrijk – Belgium), Varga Ádám (Kecskeméti TE)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Berényi Erik, Gágyor Domán Szilárd
Kiszemeltek (sajtóhírek alapján):Mohamed Ali Ben Romdan (tunéziai, Espérance – Tunézia, szabadon igazolható)
Távozók:Bogdán Ádám (szabadon igazolható), Zseljko Gavrics (szerb, DAC 1904 – Szlovákia, kölcsön után végleg), Adnan Kovacevic (bosnyák, szabadon igazolható), Vécsei Bálint (szabadon igazolható)
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatér(het)nek klubjukhoz: Mehdi Boudjemaa (francia-algériai, Hatayspor – Törökország), Ángelo Sagal (chilei, Gaziantep FK – Törökország)?
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –
Kölcsön után végleg távozhatnak:
Giorgi Haraisvili (grúz, Dinamo Tbiliszi – Grúzia), Szánthó Regő (DAC 1904 – Szlovákia)
Az FTC II keretéhez tartozó és az NB II-es partnercsapatnak, a Soroksárnak kölcsönadott labdarúgók nem szerepelnek a felsorolásban.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik