nemzetisport.hu
2013.05.05 18:25 Frissítve: 2015.02.28 01:25

A rögzített játékhelyzetek meccsén 3–1-re nyert a Fradi

A labdarúgó NB I 26. fordulójának záró mérkőzésén az MVM Paks a legutóbbi három bajnokiján győzelem nélkül maradó Ferencvárost fogadta. A vendégek végül magabiztosan győztek, már három góllal vezettek, amikor Lázok János büntetőből szépíteni tudott.

Leonardo – amíg a pályán volt – aktívan futballozott, sőt szabadrúgásból gólt is szerzett(Fotó: Grnák László)

 

KÖVESSE NYOMON A MÉRKŐZÉST ONLINE TUDÓSÍTÁSUNK SEGÍTSÉGÉVEL!

A MÉRKŐZÉS

A találkozót a Ferencváros kezdte élénkebben, Ricardo Moniz együttese az első percekben nekiesett a Paksnak, de egy veszélyes beadáson túl más érdemlegeset nem tudott felmutatni. Az első öt perc végén a hazaiak kijöttek a szorításból, és tudatosították a vendégekkel, hogy nem érdemes fejetlenül előrerohanni, mert ők is tudnak veszélyes támadásokat vezetni. Az egyik ilyen végén Philipp Bönig szólalkozott össze Bartha Lászlóval, amely során kisebb dulakodás is kialakult a ferencvárosi kapu előtt. A játékvezető végül egy sárga lappal „nyugtatta meg” a német védőt. A folytatásban mindkét csapat visszább vett a tempóból, aminek következtében kicsit le is ült a meccs, a labdát a mérkőzés ezen periódusában a Ferencváros birtokolta többet.

Ezt követően rengeteg technikai hiba jellemezte a csapatok játékát, így az első harminc percben helyzetek nem, inkább csak lehetőségek alakultak ki, azok is a Paks kapuja előtt. A hazaiak nagyon keveset mutattak támadásban. Két dolog azonban nem változott: a mérkőzés eget nem verdeső irama, valamint a Ferencváros labdabirtoklási fölénye.

A mérkőzésbe Leonardo és Somália próbált színt vinni megindulásaikkal, ám talán jobban jártak volna, ha egy-két akciót maguk próbálnak befejezni, és nem mindenáron keresni a passz lehetőségét, ezeket ugyanis vagy lefülelték a paksi védők, vagy az átadást követően időben rendeződtek. Mindeközben feljegyezhettük az első kapura lövést is: a 39. percben Tököli Attila próbálkozott, Jova Levente könnyedén hárított.

De ezzel még nem volt vége az első félidőnek, a 45. percben ugyanis kiváló helyről, a kaputól 18 méterre középről szabadrúgáshoz jutott a Ferencváros. A labda mögé Leonardo állt, akinek a lövését vélhetően könnyedén hárította volna Németh Gábor, de a labda megpattant a szétnyíló sorfal egyik tagján, Fiola Attilán, s így az elvetődő kapus mellett a kapu közepébe vágódott. 0–1

A játékvezető ezek után véget is vetett az első félidőnek, a látottak alapján a támadóbb szellemben fellépő vendégek előnye megérdemeltnek mondható.

A második játékrész kezdetén Tomiszlav Szivics csapata megemberelte magát, hiszen a mezőnyben immáron egyenrangú ellenfele volt az FTC-nek, a nagy gólszerzési lehetőségek azonban elmaradtak, helyettük pontrúgásokkal igyekeztek operálni a hazaiak. A fővárosi zöld-fehérek legaktívabb játékosának továbbra is Leonardo bizonyult, akit a meccs ezen szakaszában (is) nehezen tudtak tartani a paksi védők. A legnagyobb megkönnyebülésükre azonban a 64. percben ágyéksérülése miatt le kellett cserélni a Fradi legjobbját.

Ricardo Moniz együttesét ugyanakkor ez sem gátolta meg a második gól megszerzésében. A 64. percben újfent szabadrúgáshoz jutottak a vendégek, és amíg Németh Gábora a paksi sorfalat rendezgette, addig Muhamed Besic a bal alsó sarok irányába lőtte a labdát, amelyet nem volt esélye hárítani a hazaiak kapusának. Rafináltmegoldás volt, hiszen a bosnyák válogatott védő nem kérte a bíró sípszavát, valamint hogy a sorfal kilenc méterre álljon a labdától. 0–2

Ez a gól végképp megfogta a paksiakat, akik nem sokkal később ismét középkezdéshez készülődhettek. A 74. percben Józsi György adott be egy szabadrúgást a jobb oldalról, középen Martin Klein kiváló ütemben ugrott fel fejelni, és nagy magányában a kapus mozgásával ellentétes irányba a bal alsó sarokba fejelt. 0–3

A hátralévő húsz perc nagy része a Ferencváros térfelén zajlott. Egy mintaszerű támadás végén Könyves Norbert taláta el a kapufát, majd Vayer Gábor lövésénél Jova hárított bravúrral.

A hajrában pedig a szépítés is összejött Tomiszlav Szivics gárdájának. A Fiola Attila buktatásáért megítélt tizenegyest a labdának meglehetősen körülményesen „nekifutó” Lázok János váltotta gólra. 1–3

A folytatásban már nem esett újabb gól, így a helyzeteivel jól sáfárkodó, és a pontrúgásait jól kihasználó Ferencváros megérdemelt győzelmet aratott a Paks otthonában, amely csak az utolsó húsz percben villantott meg valamit a tudásából.

SZIVICS: A FOCI KOMOLY MUNKA, NEM LEHET SZÓRAKOZNI

„Nagyon magas iramot, nyílt focit hozott a mérkőzés, a Fradi jelen pillanatban ennyivel jobb – nyilatkozta a Sport Tv-nek Tomiszlav Szivics. – Rossz időben kaptuk az első gólt, nagy fegyelmezetlenség előzte meg. Erről beszélek, amióta ideérkeztem, a foci nagyon komoly munka, nem lehet szórakozni, és így elveszíteni a labdát. A második gólnál nem tudom, mit csináltunk, csak azt láttam, hogy a kapunkban van a labda. A Fradi túl komoly csapat ahhoz, hogy kettő nullról fordítani lehessen ellene, viszont a játékra, az iramra, az akaratra nem lehet panasz, a játékosok száz százalékot adtak ki magukból. Most ez a Fradi tényleg jobb csapat, ezek a külföldi játékosok, akik jöttek hozzájuk nagyon jók. Nem panaszkodom, mert nálunk is vannak jó játékosok, de hiányzik az a kis plusz, ami ma is döntő volt."

„Nagyon nehéz itt Pakson nyerni, ezért fontos győzelem volt ez a mai – értékelt Ricardo Moniz. – Még van javítanivalónk, hiszen a széleken nem voltunk elég hatékonyak, sem Somália, sem Martinus révén. Megvan bennük minden képesség ahhoz, hogy jó játékosok legyenek, de sokkal hatékonyabbnak kell lenniük mind a beadásoknál, mind a kapu elé érkezéseknél. Nem alakítottunk ki annyi helyzetet, amennyit szeretnénk egy-egy mérkőzésen. Böde Danit elég szorosan fogták, talán kicsit idegesebb volt a kelleténél. A Videoton ellen sokkal több helyzetünk volt, mégis veszítettünk egy nullára, ma jóval hatékonyabbak voltunk a helyzetkihasználásban."

 

LABDARÚGÓ NB I
26. FORDULÓ
MVM PAKS–FERENCVÁROS 1–3 (Lázok 88. – 11-esből, ill. Leonardo 45., Besic 64, Klein 74.)

 AZ ÁLLÁS
1. Győri ETO 26 16 7 3 52–29 +23  55
2. Videoton FC 26 14 6 6 43–18 +25  48
3. MTK Budapest 26 13 6 7 39–26 +13  45
4. Budapest Honvéd 26 12 6 8 40–33 +7  42
5. Ferencváros 26 11 9 6 44–31 +13  42
6. DVSC-Teva 26 12 4 10 40–28 +12  40
7. KTE-Phoenix Mecano 26 10 8 8 36–34 +2  38
8. Újpest FC 26 9 8 9 35–36 –1  35
9. MVM Paks 26 8 11 7 39–33 +6  35
10. Haladás 26 8 10 8 30–25 +5  34
11. Diósgyőri VTK 26 8 9 9 26–34 –8  33
12. Kaposvári Rákóczi 26 9 5 12 30–33 –3  32
13. Pécsi MFC 26 8 7 11 29–39 –10  31
14. Lombard Pápa FC 26 6 6 14 18–41 –23  24
15. Siófok 26 5 4 17 28–57 –29  19
16. Egri FC 26 3 6 17 21–53 –32  15


NB I, 26. FORDULÓ – PROGRAM, JÁTÉKVEZETŐK, TV-S KÖZVETÍTÉSEK 
Időpont Mérkőzés Játékvezető
Május 3., péntek    
17.00 Videoton–MTK 2–0
Bognár Tamás
19.00 Haladás–KTE-Phoenix Mecano 1–1
Szilasi Szabolcs
Május 4., szombat    
14.00 Diósgyőri VTK–DVSC-Teva 3–3
Kassai Viktor
16.00 Bp. Honvéd–Lombard Pápa 2–0 Erdős József
18.30
Siófok–Kaposvár 2–1Szőts Gergely
18.30 Eger–Pécsi MFC 2–3 Becséri Dániel
Május 5., vasárnap    
16.30 Újpest–Győri ETO 1–2
Solymosi Péter
18.30 MVM Paks–Ferencváros 1–3 Andó-Szabó Sándor
TABELLA GÓLLÖVŐLISTA, JÁTÉKOSSTATISZTIKÁKMENETREND EREDMÉNYEK

 

ELŐZMÉNYEK

Az MVM Paks egy héttel ezelőtt nem mindennapi bravúrt végrehajtva, háromgólos hátrányból nyert 4–3-ra a bajnokaspiráns Győri ETO vendégeként. Tomiszlav Szivics vezetőedző reméli, ezúttal nem történik meg az a csúfság csapatával, ami a Debrecen (0–3) és az Újpest (0–6) otthonában aratott sikereket követően, azaz hazai vereség.

„Kétszer eljátszottuk ezt, harmadszor már csak nem fogjuk. Persze nem mondom, hogy biztosan nyerünk, de azt, hogy jól fogunk játszani, biztosra veszem. Hogy ez mire lesz elég, majd kiderül – kezdte Szivics a paksifc.hu-nak adott nyilatkozatát. – Az FTC a magyar labdarúgás egyik legjobb »márkája«. Le a kalappal előtte. Talán még az Újpest ilyen. Mindkét klub nagy múltra tekinthet vissza, ellenük játszani mindig nagy öröm minden csapat számára.”

A Paks–Ferencváros mérkőzés pikantériája, hogy a hazaiak egykori csatára, Böde Dániel ezúttal ellenfélként tér vissza nevelőegyesületéhez. „Jó játékos, aki meghatározó lett a Ferencvárosnál. Ricardo Moniz is azt nyilatkozta róla nemrég, hogy náluk csak ő rúgja a gólokat, a többiek nem törik magukat. Megnéztem én is a mi statisztikánkat, amiből kitűnik, hogy Báló Tamás 2008-ban lőtt utoljára gólt. De én mégis szeretem őt, és tisztelem a játékát” – válaszolta Szivics.

„Ez a meccs igazi döntő lesz. Mindent vagy semmit! Ilyen szellemben vágunk neki a mérkőzésnek. A kapu előtt javulnunk kell, hiszen a Ligakupa döntőjében ugyan öt gólt lőttünk, de az azt követő bajnokin már nem tudtunk élni az előttünk kínálkozó nagy lehetőségekkel. A Paksban és a mi csapatunkban sok a közös vonás. A paksiaknak is sok tehetséges játékosuk van, és képesek az extrém ingadozásra. Ők például az egyik hétvégén hat gólt lőttek az Újpestnek, majd legközelebb kikaptak a Honvédtól. Nem lehet más célunk, nyernünk kell Pakson” – fogalmazott a Ferencváros vezetőedzője, Ricardo Moniz a fradi.hu-nak.

ÉRDEKESSÉGEK

♦ Balszerencséje volt a Paksnak 2006 nyarán. A Tolna megyeiek a klub történetében először feljutottak az NB I-be, és végre élvonalbeli bajnoki mérkőzésen fogadhatták volna a Ferencvárost – csakhogy a Fradit éppen akkor zárták ki az első osztályból, így a paksiaknak türelemmel meg kellett várniuk, amíg az FTC szorgos NB II-es éremgyűjtögetés (egy ezüst és egy bronz, majd arany) után visszatér a legjobbak közé. A PFC tehát bajnokin először 2010 tavaszán láthatta vendégül a fővárosi zöld-fehéreket. Az első paksi alkalommal 2–1-re a Fradi nyert, azóta pedig  kétszer meccseltek Pakson, és mind a kétszer a hazaiak győztek (3–2, 4–2).

♦ A Paks hazai mérlege 3–5–4, ennél gyengébb otthoni mutatója csak a Pécsnek és az Egernek van. A Paks a Siófokot, a Lombard Pápát és a Diósgyőrt tudta odahaza legyőzni, és bár vendéglátóként ötször nem kapott gólt, ezek közül csak kétszer nyert, háromszor 0–0-ra végzett.

♦ Tavasszal az NB I utolsó három helyezettje, a Lombard Pápa, az Eger és a Siófok ellen sikerült fölényes győzelmet aratnia a Ferencvárosnak (3–0, 4–0, 4–2), a valamivel jobb csapatok ellen a bajnokikon már korántsem volt ilyen magabiztos Ricardo Moniz együttese: a Paks elleni 0–6-os „kómából” éledező Újpestet még sikerült az utolsó percben szerzett góllal legyűrni, Szombathelyen és Diósgyőrben viszont csak döntetlent ért el, míg a Honvédtól és a Videotontól kikapott a Fradi…

♦ Vendégként három bajnoki mérkőzés óta nyeretlen a Ferencváros, idegenbeli mérlege 2–6–4, ezzel csak a 11. a vonatkozó táblázaton.

♦ Látogatóként két bajnokiját nyerte meg a Fradi: ősszel Fehérváron, tavasszal Pápán győzött.

2022.10.05 23:41:17

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

2022.10.05 09:40:12

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

Az 1922-es bajnokin már a fogadási csalás is téma volt.

2022.10.02 13:50:46

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A Fehérvár továbbra se képes idegenben nyerni, ezúttal a Puskás Akadémiával ikszelt.

2022.10.02 13:35:11

Labdarúgó NB I nemzetisport.hu

A jól játszó hazaiak még gólt sem engedtek a küszködő zöld-fehéreknek.