NB I: Tischler Patrik a feljutó csapatok ásza

ZOMBORI ANDRÁSZOMBORI ANDRÁS
Vágólapra másolva!
2022.06.10. 09:15
null
Tischler Patrik motivációján semmi sem múlhat (Fotó: Kovács Péter)
Szerződése lejártával távozik a DVSC-től Tischler Patrik, aki abban bízik, újabb NB I-es meccsek és gólok várnak rá.


A mérkőzések kétharmadán pályára lépett, ennek ellenére nem lepődött meg, amikor kiderült, lejáró szerződését a DVSC nem újítja meg. Tischler Patrik 2020 nyarán a Kisvárda Master Good csapatától igazolt az élvonaltól akkor búcsúzó DVSC együtteséhez, és 26 bajnokin nyolc gólt szerezve sokat tett, hogy a Loki egy év elteltével újra a legjobbak között szerepelhessen. Az élvonalbeli idény is jól indult neki, mert bár a rajton a Budapest Honvéd elleni 4–1-es győzelmet még a kispadról nézte végig, a következő fordulóban csereként beállva két gólt fejelt az Újpestnek, kétgólos hátrányból 2–2-es döntetlenre mentve a meccset. Akkor aligha fordult meg a fejében, hogy a folytatásban csak ötször kerül be a kezdő tizenegybe; a reméltnél jóval kevesebb játékperc jutott neki, így a bajnokság végéhez közeledve már sejtette, új kihívás után kell néznie.

„Szerdán jelentették be hivatalosan, hogy távozom Debrecenből, de természetesen nem a klub honlapjáról értesültem a fejleményekről... – reagált a történtekre Tischler Patrik. A szerződésem június harmincadikával kifut, ha a vezetők hosszabbítani akartak volna, nyilván korábban jelzik. Nem kerestek, így sejtettem, mi fog következni. Nem ért váratlanul, amikor Tőzsér Dániel sportigazgató néhány nappal ezelőtt felhívott és közölte a klub álláspontját: a családdal már vissza is költöztünk Budapestre, a gyerekeket pedig beírattuk óvodába és bölcsődébe. Hogy milyen két évet hagyok magam mögött? Amikor kiesett a Loki, a vezetők megkerestek és kérték, segítsek a csapatnak a visszajutásban. Korábban az MTK-val és a Puskás Akadémiával is sikerült már, és az volt a célom, hogy ez harmadszor is bajnokként valósuljon meg. Így történt, és úgy érzem, tudtam segíteni, de azt is hozzá kell tennem, nagy örömöt jelentett a Huszti Szabolccsal való közös munka. Később Joan Carrillo a reméltnél már kevesebb lehetőséget adott, ugyanakkor, amikor pályán lehettem – mint például a Ferencváros kettő nullás legyőzésekor, amikor gólt szereztem, vagy a Mezőkövesd elleni egy nullás bajnokin, amelyen biztossá tettük a bennmaradást –, éltem a bizalommal. Nem kérdés, pozitívan gondolok vissza erre a két idényre!”

Az utolsó fordulóban, az MTK Budapest otthonában 3–0-ra elvesztett bajnoki egyébként a 248. NB I-es meccse volt Tischler Patriknak – egyelőre nem tudni, lesz-e több, és ha igen, melyik klub színeiben. Kevesen gondolnák, de már tizenhárom éve annak, hogy a harmincéves támadó bemutatkozott az élvonalban (az MTK játékosaként gólt szerzett a REAC elleni 4–0-s találkozón), volt az MTK, a Puskás Akadémia, a Mol Fehérvár, az Újpest, a Honvéd, a Kisvárda és a DVSC profija, és mert a legjobbak között 62 gólt szerzett, kijelenthető, feltalálja magát az ellenfelek kapuja előtt.

„Kisgyerekként az volt az álmom, hogy NB I-es labdarúgó lesz belőlem, itt van előttem a pillanat, amikor Garami József a REAC elleni mérkőzésen megadta a lehetőséget
– folytatta Tischler Patrik. – Azóta háromszáznál jóval több meccsem van az NB I-ben és az NB II-ben, szereztem majdnem száz gólt, és bár ez szép karriernek mondható, próbálom még alakítani. Még két bajnoki hiányzik, hogy jubiláljak a legjobbak között; ha lejátszom a kétszázötvenedik meccsemet, a háromszázadikat célzom meg, és persze további gólokat akarok rúgni! Hihetetlenül gyorsan elment ez a tizenhárom év, és bár voltak buktatók, mindig önmagamat adtam, én döntöttem úgy, ahogy. Még friss a bejelentés, hogy távozom Debrecenből, július eleje-közepe felé kiderülhet, hol folytatom. A motivációmon semmi sem múlhat!”

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik