NB I: tettek a szerencséjükért – ilyen volt a Paks idénye

PIETSCH TIBORPIETSCH TIBOR
Vágólapra másolva!
2020.07.08. 10:17
null
A paksiak az utolsó fordulóban, Debrecenben élet-halál harcot vívtak – az 1–1-es iksz a bennmaradást jelentette<br />(Fotó: Mirkó István)
A zöld-fehérek sokat tettek azért, hogy az utolsó pillanatban szerencséjük legyen, így a 15. idényükre készülhetnek a labdarúgó NB I-ben. A Nemzeti Sport NB I-es értékelésének harmadik része következik.

 

Az egyébként is hosszúnak ígérkező, csaknem négyszáz kilométeres (haza)utat rekordlassúsággal tette meg a busz. Persze érthető, hogy sofőr és utasai nem siettek sehová: nem az azonnali visszajutás lebegett a szemük előtt, hanem az ünneplés. Merthogy a paksiak egy-két órával korábban harcolták ki az élvonalban maradás jogát. Nem túlzás, hogy az utolsó, sőt az utolsó utáni pillanatban, hiszen a Debreceni VSC elleni, a kiesésről döntő idegenbeli bajnoki (1–1) hosszabbításában, annak is a harmadik, illetve negyedik percében előbb a Nagyerdei Stadion bal oldali kapufája, majd a keresztléc akadályozta meg, hogy a tizennégy éve tartó NB I-es szereplés fájó véget érjen.

Szerencséje volt a Paksnak?
Igen!
Tett érte, hogy szerencséje legyen?
Igen!

S itt kanyarodjunk vissza arra a napra (2019. május 27.), amikor a Tolna megyei klub bejelentette, hogy szerződést kötött a csapatot a 2012–2013-as idényben már irányító Tomiszlav Sziviccsel. Beszélik, a magyar futballban nem aratott osztatlan sikert a magyar állampolgársággal is rendelkező szerb szakember visszatérése, de a paksiakat ez nem zavarta. Ha már kezet ráztak vele, ki is tartottak mellette. Egészen a bajnokság első körének befejezéséig. A 11. fordulóban, éppen Debrecenben elszenvedett 3–1-es vereség után úgy ítélték meg a felek, hogy akkor tesznek a legjobbat a csapatnak, ha úriemberek módjára, közös megegyezéssel felbontják a vezetőedző 2020 nyaráig szóló megállapodását.

Az addig tíz pontot szerző Paks ugyanott állt akkor, ahol a június 27-én záruló bajnokság végén, azaz a 10. helyen. Más kérdés, hogy a második és a harmadik „harmadban” is jobban teljesített, mint az elsőben, az előbbiben 16, az utóbbiban 15 pontot gyűjtött – nem utolsósorban a Tomiszlav Szivics helyére kinevezett Osztermájer Gábornak köszönhetően! A városhoz és a klubhoz ezernél is több szállal kötődő szakvezető az utánpótlásból „lépett elő”, először azzal a szándékkal, hogy megbízott edzőként segítse a csapatot. Az ősszel neki jutó öt meccsen bizonyította, hogy hosszabb távon is lehet vele számolni, ennek köszönhetően az ideiglenes megbízást állandó követte – és ez azzal is járt, hogy egy időre fel kellett adnia állását az atomerőműben.

Fél év elteltével már nem vitás, megérte kockáztatni. Különösen a bajnokság újraindulása utáni időszakban mutatott produkcióra lehet büszke edző és csapata: a nyolc mérkőzésen csupán egyszer talált legyőzőre a Paks, miközben három győzelmet aratott, s négyszer döntetlent ért el. A bajban újfent kiderült, hogy Pakson remek közösség van, a hagyományoknak megfelelően kizárólag magyar játékosok alkotta keret összefogásának is betudható, hogy a Ferencváros (2–2) és a ZTE FC (3–3) ellen is a ráadásban mentett egy-egy pontot a társaság. Csupán a miheztartás végett: ha nincs az a két pont, ez a cikk egy nappal korábban látott volna napvilágot, amikor még a kiesést érő 11. helyen záró Debreceni VSC volt fókuszban…

Nem csoda hát, hogy a Debrecenből június 27-én este induló, menet közben számos helyen megálló busz csak június 28-án, valamikor a hajnali órákban ért Paksra. Ugyanakkor élünk a gyanúval, az immár a 15. élvonalbeli idényére készülő klubnál a jövőben semmit sem akarnak jobban elkerülni, mint a hasonló hazautat.

 

 

A KÖVETKEZŐ RÉSZBEN:     Annak okát keressük, miért esett vissza a      Diósgyőri VTK      teljesítménye a bajnoki kényszerszünet után.

A BAJNOKSÁG VÉGEREDMÉNYE
1. Ferencvárosi TC33237358–24+3476
2. Mol Fehérvár FC33189656–29+2763
3. Puskás Akadémia FC331412752–41+1154
4. Mezőkövesd Zsóry FC331481142–31+1150
5. Budapest Honvéd331281336–44 –844
6. Újpest FC331271445–45 0 43
7. Zalaegerszegi TE FC3311101251–44 +743
8. Kisvárda331261542–43 –142
9. Diósgyőri VTK331251640–52–1241
10. Paksi FC331181446–53 –741
11. Debreceni VSC331161648–57 –939
12. Kaposvári Rákóczi FC33422727–80–5314

A LEGFONTOSABB TÉNYEK
– Bajnok, így a Bajnokok Ligája selejtezőjében indulhat a Ferencváros.
– A második helyen végzett, ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Mol Fehérvár.
– A harmadik helyen végzett,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Puskás Akadémia FC.
– Kupagyőztes,
ezzel az Európa-liga selejtezőjében indulhat a Budapest Honvéd.
– Kiesők:
Debreceni VSC (11.), Kaposvári Rákóczi (12.).
– Feljutók: MTK Budapest, Budafoki MTE.
– Gólkirály:Radó András, 13 góllal.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik