NB I: súlyosan megsérült az edzésen a DVSC támadója

R. B.R. B.
Vágólapra másolva!
2021.07.06. 09:59
null
Kundrák Norbert egy közelmúltbeli Loki-edzésen (Fotó: Hajdú-Bihari Napló/Molnár Péter)
Keresztszalag-szakadást szenvedett Kundrák Norbert, az NB I-es DVSC 22 esztendős labdarúgója – számolt be róla a debreceni klub a hivatalos honlapján.

A Loki tájékoztatása szerint Kundrák az egyik múlt heti edzésen sérült meg. A futballistát meg kell műteni, s várhatóan hat-kilenc hónapig nem játszhat.

„Egy ütközés során egy kattanást éreztem a térdemben, ami hirtelen fájdalommal járt, a későbbi eredmények pedig szalagszakadást mutattak
– idézi a dvsc.hu Kundrák Norbertet. Nem szégyen, de az eredmény hallatán elsírtam magam, és még most is nehéz beszélni róla. Szerencsére azonban eljutottam arra a szintre, hogy már csak és a kizárólag a mielőbbi visszatérés lebeg a szemem előtt.”

Kundrák 2019 nyarán az FTC-től szerződött a Debrecenbe. A legutóbbi idényben az ősszel négy NB II-es bajnoki mérkőzésen kapott lehetőséget a DVSC-ben, a tavasszal kölcsönben a DEAC színeiben 16 meccsen játszott a másodosztályban, összesen egy gólt szerzett.

Legfrissebb hírek

NS-infó: a Stockport County tulajdonosi köre érdeklődik a DVSC iránt

Labdarúgó NB I
9 órája

Bognár György: Az a baj, hogy nem csak a két csapat teljesítménye számít

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 19:35

Egyik fél sem lehet elégedett a Paks–Debrecen rangadó után

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 18:09

A Loki legyőzésével tenne újabb lépést 200. bajnokija felé Kinyik Ákos

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 12:25

Közeleg a kerek évforduló – 2015 decembere óta vár az újabb derbigyőzelemre az Újpest

Labdarúgó NB I
2025.10.18. 10:46

Bárány Donát örül, hogy hasznos házi feladatokat kap

Labdarúgó NB I
2025.10.17. 11:31

Bolgár csapat szerződtette a Debrecenből távozó légióst

Minden más foci
2025.10.15. 10:03

Tóth Gabriella kilenc gólt lőtt a Vasas kapujába, könnyedén nyert a Mosonmagyaróvár a női kézilabda NB I-ben

Kézilabda
2025.10.11. 19:48
Ezek is érdekelhetik