NB I: Senki sem elégedett a mostani eredményekkel – Márton Gábor

P. V.P. V.
2021.02.03. 06:56
null
Márton Gábor elmondta, keresik még az okokat, mi történt a remek idényrajt után (Fotó: Dömötör Csaba)
Nem bírt a Mol Fehérvár hazai pályán a Mezőkövesddel a labdarúgó NB I 19. fordulójában. A gól nélküli döntetlent hozó találkozó után a két vezetőedző értékelt. 


Márton Gábor,
a Mol Fehérvár vezetőedzője a következőket mondta.

„Az első félidő kiegyenlítettebb volt, mindkét oldalon akadtak lehetőségek. A második félidőben már sokkal jobban rá tudtuk erőltetni az akaratunkat a Mezőkövesdre, s az itt nyújtott teljesítményünkkel közelebb álltunk a győzelemhez. Megtettek mindent a srácok, nagyon magasan védekeztünk, letámadtunk, ezzel zavart okoztunk a mezőkövesdi védelemben, de amikor gólszerzési lehetőségünk lett volna, akkor nem játszottuk meg jól a labdát. Az eredménnyel elégedetlen vagyok, nyilván meg kell dolgozni a sikerért és a szerencséért az elmúlt két, gyengébb meccs után. Ezt fogjuk tenni.”

Zombori András, a Nemzeti Sport újságírója arra is rákérdezett, nem tart-e attól, hogy az Újpest elleni 5–0-s győzelmet követő három meccsen szerzett egy pontot kevésnek tartják a klub vezetői, és azt mondják, hogy köszönik a munkáját.

„Senki nem elégedett vele, én sem, nem így terveztük, főleg, nem egy kiváló idényrajt után. De mondjon egy csapatot, amelyiknek nincsenek hullámvölgyei. Mi ebbe most belekerültünk, még keressük az okait, még egyszer mondom, egy öt-nullás győzelem után ez nem volt várható.”

A hétvégén sem lesz könnyű dolga a Fehérvárnak, hiszen a Ferencvároshoz látogat. Márton Gábor szerint fel kell nőniük a feladathoz, jelenleg az FTC sem brillirozik, de nekik még jobban és eredményesebben kell futballozniuk.

Kovács István a sérülése miatti hosszú kihagyás után a Mezőkövesd ellen kezdőként lépett a pályára. A vezetőedző az NSO Tv kérdésére külön is kitért a teljesítményére.

„Fél év kihagyás, műtét után nem vártuk tőle azt, hogy mindjárt a régi legyen. Megtette, amit kértünk tőle, még ha nem is kiemelkedően, de jól játszott. A sűrű program miatt igyekszem pihentetni néhány játékosunkat, ha mód van rá, illetve többen is vannak olyanok, akik műtét után jönnek vissza, és tétmeccseken kell őket formába hozni. S amikor eredményt kell hozni, akkor nem biztos, hogy közülük sokat bír el egyszerre a csapat.”

Pintér Attila, a Mezőkövesd vezetőedzője így látta a találkozót.

„Tudtuk, milyen erős kerettel rendelkező csapathoz jöttünk. Válogatott, illetve a magyar mezőnyből kiemelkedő játékosok sora alkotja a Fehérvárt, amelynek otthonában közelebb álltunk a három pont megszerzéséhez. A második félidőben egyetlen kapura lövése volt az ellenfélnek, míg hátul a gólvonalról kellett menteniük. Az első félidőben is megvoltak a lehetőségeink, nem tudtunk vele élni. Büszke vagyok a srácokra, hogy nagyon fegyelmezetten és okosan játszottak. A Mezőkövesdnek a költségvetése sokkal kisebb, és a kispadunk sincs tele olyan minőségi labdarúgókkal, mint a Fehérváré. De akiket becseréltem, azok maximálisan hozzá tudtak tenni a játékunkhoz. Örülni kell az egy pontnak, nem szabad telhetetlennek lenni és tovább kell menni ezen az úton. A játékosok megmutatták, hogy munkával és fegyelemmel hová lehet eljutni.”

Hozzátette, a variálási lehetőségeik szűkösebbek a fehérváriakénál, a belső középpályán nem is tudtak olyan változtatást eszközölni, amire szükség lett volna. Decemberben szerettek volna egy-két posztra igazolni, de nem találtak olyan játékost, aki a segítségükre tudott volna lenni.

LABDARÚGÓ NB I
19. FORDULÓ

Mol Fehérvár–Mezőkövesd 0–0

SZÖVEGES PERCRŐL PERCRE TUDÓSÍTÁS ITT!

NB I, 2020–2021, 19. FORDULÓ
HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 2., KEDD
Kisvárda–MTK 0–2Kisvárda,Várkerti StadionKáprály Mihály
Mol Fehérvár–Mezőkövesd 0–0Székesfehérvár,Mol Aréna SóstóErdős József
FEBRUÁR 3., SZERDA
16.00:Puskás Akadémia–Diósgyőri VTK (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!Felcsút,Pancho Aréna
17.30:Budapest Honvéd–Paks (Tv:Duna World)– élőben az NSO-n!Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion
20.00:Budafok–ZTE (Tv:Duna World)– élőben az NSO-n!Budapest,Budafoki MTE Sporttelep
20.00:Újpest–Ferencváros (Tv:M4 Sport)– élőben az NSO-n!
Budapest,Szusza Ferenc Stadion
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC18134136–10+2643
2. Mol Fehérvár1996442–21+2133
3. MTK Budapest1985628–24 +429
4. Kisvárda1977520–22 –228
5. Puskás Akadémia1883722–25 –327
6. Paksi FC1874735–35 025
7. Mezőkövesd1974819–24 –525
8. Zalaegerszegi TE1864834–34 022
9. Budapest Honvéd1856728–26
Legfrissebb hírek

NB II: BVSC-Zugló–Mezőkövesd Zsóry FC

Labdarúgó NB II
1 órája

A győri Nadir Benbuali a világbajnokságra készül

Labdarúgó NB I
4 órája

Markgráf Ákos: Szeretnénk nemzetközi szereplést érő helyen zárni

Labdarúgó NB I
6 órája

Az első félidőt átaludta, a másodikban háromszor bevette a Nyíregyháza a DVTK kapuját

Labdarúgó NB I
23 órája

Az MTK otthonában szakadt meg a Paks január vége óta tartó nyeretlenségi sorozata

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 21:53

Ott lép pályára vasárnap az FTC, ahol még sosem vesztett NB I-es mérkőzést

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 13:47

Visszavonul Németh Krisztián 37-szeres válogatott labdarúgó

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:57

Kata Mihály: Sikerélmény kell válogatott szünet előtt

Labdarúgó NB I
2026.03.20. 11:16
Ezek is érdekelhetik