NB I: Petrjak a Mol Vidiben folytatja karrierjét – hivatalos

Vágólapra másolva!
2019.05.17. 14:13
null
Ivan Petrjak a következő idényt a fehérvári klubnál kezdi meg (Fotó: Balogh László)
A Mol Vidi FC és a Sahtar Doneck megállapodása alapján a 2019–2020-as idény elejétől a fehérvári csapatban folytatja pályafutását Ivan Petrjak – adta hírül pénteken hivatalos honlapján az NB I idei ezüstérmese.

 

Az ukrán válogatott játékos játékjogát végleg megvásároltuk, Petrjak július 1-jétől lesz a klub játékosa – teszi hozzá a molvidi.hu.

Petrjak a Zorja színeiben mutatkozott be az ukrán élvonalban, 2018-ban már a Sahtarral lett bajnok, a 2018–2019-es idényben pedig a Ferencvárossal – az ukrán klub kölcsönjátékosaként – lett aranyérmes. A 25 éves játékos eddig ötször lépett pályára hazája válogatottjában.

A tavaszi szezon hajrájában derült ki, hogy az ukrán légiós a Fradi helyett a Vidiben szeretné folytatni a karrierjét. Az FTC vezetősége meglehetősen feszülten reagált a játékosra szemet vető székesfehérváriak lépésére – az esetről, aggályairól Kubatov Gábor, a zöld-fehér klub elnöke hosszan beszélt a Nemzeti Sportnak.

Ugyancsak pénteki hír, hogy a Mol Vidi július elsejétől új néven, Mol Fehérvár FC-ként szerepel.

Legfrissebb hírek

36-szoros magyar válogatott játékost is igazol a Dorogi FC – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 perce

Karába János hatalmas gólján az angolok is csak álmélkodtak

Népsport
42 perce

Újpest: a csatár a közösségi oldalán bejelentette a távozását

Labdarúgó NB I
49 perce

A Honvéd támadója az MTK-ban, az MTK-é a Honvédban folytatja – NS-infó

Labdarúgó NB II
11 órája

Újpest: a Dinamo Zagreb két játékosát is hírbe hozták a lila-fehérekkel

Labdarúgó NB I
14 órája

Bejelentette első nyári érkezőjét a Kazincbarcika

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 22:21

Bejelentette két játékos szerződtetését az FK Csíkszereda

Minden más foci
2025.06.13. 19:25

A ghánai támadó távozik a Ferencvárostól – hivatalos

Labdarúgó NB I
2025.06.13. 19:23
Ezek is érdekelhetik