TCR World Tour: Michelisz dobogón nyitott Kínában

H. L.H. L.
2025.11.01. 08:46
null
Michelisz megtartotta az időmérőn megszerzett harmadik helyét az első kínai futamon (Fotó: X/HMSGOfficial)
Aurélien Comte aratott győzelmet a TCR World Tour kínai versenyhétvégéjének első futamán. Mögötte Thed Björk és Michelisz Norbert érkezett, míg az első ötöst Wiliam Brown és Yann Ehrlacher tette teljessé.

Egy szabad hétvége után folytatódott a TCR World Tour idei kiírása a mezőny Dél-Koreát hátrahagyva Kína felé vette az irányt, ahol a két pénteki szabadedzéssel vette kezdetét az utolsó előtti futamhétvége programja. A nyitányon Néstor Girolami zárt az élen, őt Santiago Urrutia, valamint a bajnokságot 42 pont előnnyel vezető Yann Ehrlacher követte.

A folytatásban az egyéni összetettben a második helyet elfoglaló Thed Björk vette át a vezetést, aki Mikel Azconát és Aurélien Comte-ot utasította maga mögé, míg a bajnokságban ötödikként érkező, és a hétvégét bizakodva váró Michelisz Norbert kilencedik és tizedik pozícióval hangolt a szombati időmérőre. 

A pole pozíciót Comte szerezte meg, mellőle Björk várhatta a piros lámpák kialvását, míg a második sorban Michelisz és Wiliam Brown foglalhatott helyet. A harmadik soron eközben Ma Csing-hua és Ehrlacher osztozott Csucsouban. 

Comte jól jött el a rajtnál, és sikerült megtartania a vezetést Björk és Michelisz előtt, majd Brown és Ehrlacher tette teljessé az első ötöst, míg Ma pozíciót vesztett a rajt utáni helyezkedésben, majd Mikel Azconával szemben is, így visszaszorult a hetedik pozícióba. 

Comte viszonylag hamar kiépített kisebb előnyt az élen, és magabiztosan vezetett, míg mögötte Michelisz igyekezett tartani a tempót Björkkel, és nyomást helyezni rá, de nem igazán tudott elég közel kerülni ahhoz, hogy előzési pozícióba kerüljön. Hátrébb a bajnokságot vezető Ehrlacher tapadt szorosan tapadt Brownra, míg Esteban Guerrieri és Girolami a hetedik pozícióért küzdött.

Míg Michelisz közeledése megakadt Björkre, és tartotta a harmadik helyet, Ehrlacher a folytatásban sem eresztette szem elöl Brownt, és az utolsó körökben keményen támadta a riválisát. Noha a francia többször is próbálkozott, pozíciócserére végül nem került sor, így meg kellett elégednie az ötödik hellyel. 

Comte győzelmét senki sem veszélyeztette, a francia 3 másodperc előnnyel szelte át a célvonalat Björk előtt, míg a dobogó alsó fokára Michelisz állhatott fel , akire noha megérkezett a bajnokságban a diadalmaskodó Comte, közeledni tudott az előtte Urrutiához, Guerrierihez is, illetve a vezető Ehrlacher-hoz is.

A top 5-öt Brown és Ehrlacher egészítette ki, majd Ma, Azcona, Guerrieri, Girolami és Urrutia zárta az első tízes sorát. 

Folytatás vasárnap 5 órakor az második , míg 9 óra 40 perckor a harmadik versennyel. 

A bajnokság állása 16 verseny után
1. Yann Ehrlacher (francia, Cyan Racing Lynk & Co) 394 pont
2. Thed Björk (svéd, Cyan Racing Lynk & Co) 367 pont
3. Esteban Guerrieri (argentin, GOAT Racing) 341 pont
4. Santiago Urrutia (uruguayi, Cyan Racing Lynk & Co) 289 pont
5. Michelisz Norbert (magyar, Hyundai) 256 pont
 

Legfrissebb hírek

TCR World Tour: Michelisz három dobogóval zárkózott fel a bajnokság második helyére

Egyéb autó-motor
2026.10.25. 11:17

TCR World Tour: Michelisz pole pozícióval és dobogós helyezéssel nyitott Csucsouban

Egyéb autó-motor
2026.10.24. 12:34

TCR World Tour: Michelisz Norbert a harmadik helyről várja az utolsó két fordulót

Egyéb autó-motor
2026.10.18. 12:45

TCR World Tour: Urrutia csengtui sikerével Michelisz a harmadik helyre szorult a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.17. 12:38

TCR World Tour: Michelisz dobogóval búcsúzott Dél-Koreától, és a 2. helyre lépett előre a bajnokságban

Egyéb autó-motor
2026.10.04. 13:43

TCR World Tour: Azcona-győzelem és Michelisz-dobogó Dél-Koreában

Egyéb autó-motor
2026.10.03. 09:30

TCR World Tour: Michelisz remek versenyzéssel aratott győzelmet Portugáliában

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 19:09

TCR World Tour: Michelisz ötödik az első portugáliai vesenyen

Egyéb autó-motor
2026.07.12. 14:15