NB I: Nem szokásom, de a szünetben felemeltem a hangomat – Csizmadia

V. J.V. J.
Vágólapra másolva!
2021.02.14. 07:26
null
Budafoki öröm a Honvéd ellen (Fotó: Árvai Károly)
Mint ismert, a Budafoki MTE 3–2-re nyert a Bp. Honvéd vendégeként a labdarúgó NB I 21. fordulójában. A mérkőzést követően így értékeltek a vezetőedzők.

A Budapest Honvéd vezetőedzőjét, Pisont Istvánt nem lepte meg a vendégek játéka.

„Azt éreztem, hogy amit vártunk a Budafoktól, azt meg is kaptuk. Gyors kontráknak és pontrúgásoknak a kivédekezését kellett volna a mai napon megoldanunk. Az első félidőben nem is volt akkora problémánk. Az első játékrész végén ha az utolsó nagy lehetőségünket kihasználjuk, akkor három-eggyel mehettünk volna a szünetre.”

A szünet után is az előny növelése volt a kispestiek célja.

„Az volt a második félidei tervünk, hogy a középső zónában egy erős falat húzunk fel, hogy ne tudjanak a kapunk elé kerülni. Magas labdabirtoklási arányt próbáltunk elérni, illetve gyors kontratámadásokkal tovább szerettük volna növelni az előnyünket. Erre jött egy újabb olyan pontrúgás, amelyből gólt kaptunk.”

A vereséggel a Honvéd visszacsúszott a kiesést jelentő 11. helyre. Pisont folytatná a munkáját a csapatnál, emellett úgy érzi, nem a keret és a stáb hozzáállásán múlik a sikertelenség.

„Nem szeretném feladni, de minden benne van a pakliban. Becsületesen felkészültünk. Beletettünk minden szakmai munkát, ami ebben a szerda-szombat ritmusba belefér. A mai meccset meg tudtuk volna nyerni az első félidő után.”

A mérkőzés első játékrészében a Budafok megszerezte a vezetést, de a Honvéd fordított. A vendégek mestere, Csizmadia Csaba elárulta, hogyan rázta fel a szünetben a csapatot.

„Nem szokásom, de a szünetben felemeltem a hangomat egy picit az öltözőben, hiszen sokkal többet tud a csapat annál, mint amit első félidőben produkált. Az nem fér bele, hogy ilyen könnyen adjuk a gólokat az ellenfélnek. Összességében teljesen megérdemelten nyertünk, hiszen a három szerzett gólon kívül három-négy ziccert is teremtettünk.”

A mérkőzést a Budafok a hosszabbítás utolsó percében nyerte meg, ráadásul több nagyobb kihagyott helyzetet követően. Csizmadia szerint az egész csapat számára óriási erőt ad ez a pillanat.

„Amikor berúgtuk a győztes gólt, egy hatalmas gát szakadt át bennem is, és úgy érzem, a csapatban is. Ilyen sikerekkel szeretnénk jelezni a többi csapatnak, hogy itt vagyunk, és meg akarjuk mutatni, hogy itt van helyünk a legjobbak között.”

LABDARÚGÓ NB I
21. FORDULÓ
Bp. Honvéd–Budafok 2–3 (Gazdag 37., Bőle 40., ill. Kovács D., 28., Szendrei N. 51. – öngól, Ihrig-Farkas 90+2.)

A MÉRKŐZÉSRŐL BŐVEBBEN ITT OLVASHAT!

AZ NB I ÁLLÁSA
1. Ferencvárosi TC 20 15 4 1 42–10 +32 49
2. Puskás Akadémia 21 11 3 7 29–28 +1 36
3. Mol Fehérvár 20 9 6 5 42–23 +19 33
4. Kisvárda 21 8 7 6 22–25 –3 31
5. Paksi FC 21 8 5 8 42–40 +2 29
6. MTK Budapest 20 8 5 7 29–27 +2 29
7. Mezőkövesd 20 8 4 8 21–25 –4 28
8. Újpest FC 21 7 4 10 26–45 –19 25
9. Budafoki MTE 21 6 5 10 27–39 –12 23
10. Zalaegerszegi TE 21 6 4 11 37–41 –4 22
11. Budapest Honvéd 21 5 7 9 32–32 0 22
12. Diósgyőri VTK 21 5 2 14 23–37 –14 17
NB I, 2020–2021, 21. FORDULÓ

HELYSZÍNJÁTÉKVEZETŐ
FEBRUÁR 12., PÉNTEK
Újpest–Diósgyőri VTK 1–0
Budapest, Szusza Ferenc StadionBogár Gergő
FEBRUÁR 13., SZOMBAT
Puskás Akadémia–Paks 3–2Felcsút, Pancho Aréna
Káprály Mihály
Kisvárda–ZTE 2–1Budapest, Szusza Ferenc StadionErdős József
Budapest Honvéd–Budafok 2–3Budapest,Új Hidegkuti Nándor StadionSolymosi Péter
FEBRUÁR 14., VASÁRNAP
14.30: Mezőkövesd–Ferencváros (Tv: M4 Sport)Mezőkövesd, Városi Stadion
Andó-Szabó Sándor
17.00: Mol Fehérvár–MTK (Tv: M4 Sport)Székesfehérvár, Mol Aréna Sóstó
Antal Péter
Az összes mérkőzés zárt kapus.
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik