NB I: „Minden magyar csapatnak gondot okozott volna”

B. A. B., S. Zs.,B. A. B., S. Zs.,
Vágólapra másolva!
2020.10.25. 09:40
null
Nem bírt egymással a Paks és a Honvéd (Fotó: Dömötör Csaba)
A labdarúgó NB I 8. fordulójában a Paks gól nélküli döntetlent játszott hazai pályán a koronavírus-járvány miatt tartalékos Bp. Honvéddal, míg a Kisvárda az MTK otthonában ikszelt. Lássuk, hogyan értékelték a látottakat a vezetőedzők!

 

MTK BUDAPEST–KISVÁRDA 1–1

– Elégedett a döntetlennel?
– Sajnos korán kellett változtatnunk, és úgy tűnik, Szrdjan Dimitrov sérülése súlyos – reagált Michael Boris, az MTK vezetőedzője. – A Kisvárda erős, szervezett csapat, ezért igyekeztünk megakadályozni, hogy a középpályán fölénybe kerüljön, többnyire sikerült is. Az első félidőben vezetést szereztünk, ekkor több helyzetünk volt, igaz, a fordulás után már kevesebbet veszélyeztettünk. Nem vagyok elégedetlen a döntetlennel, jobb érzés így egy pontot szerezni, mint az utolsó percekben kapott góllal veszíteni, ahogy a Budafok elleni hazai bajnokin történt.

– Mi hiányzott csapata játékából?
– Többnyire az utolsó passzok és a pontos befejezések. Nem számítottam rá, hogy végig a kapujához szögezzük a Kisvárdát, de megvoltak a lehetőségeink. Az utolsó percekben is megnyerhettük volna a meccset, ám részletesebb elemzésbe csak akkor mennék bele, ha már visszanéztem a találkozót.

– Az elején elég sokat magyarázott játékosainak: mivel volt elégedetlen?
– Próbáltuk letámadni az ellenfelet és megakadályozni, hogy zavartalanul építse fel támadásait. Ehhez a középpályán agresszívan kell futballozni, ám néhány játékosom rosszul helyezkedett, és nem azt az embert vette fel, akit kellett volna. Emiatt beszéltem hozzájuk a szokásosnál többet.

 

– Csalódott?
– Két pontot a fővárosban hagytunk. Szinte az egész mérkőzésen irányítottunk, a helyzeteink száma alapján már az első félidőben eldönthettük volna a mérkőzést – felelte Supka Attila, a Kisvárda vezetőedzője. – A védekezésünk végig stabil volt, az MTK nem tudott ziccerbe kerülni, ezért a szünetben azt kértem a játékosaimtól, ne engedjék, hogy a hazaiak rövid passzos játékkal megbontsák a védelmünket. Az egyenlítést követően a hajrában megvolt a lehetőségünk a három pont megszerzésére, ám sajnos a játékosom rossz döntést hozott.

– Claudiu Bumba helyzetére gondol?
– Igen. A hosszú saroknál Kovácsréti Márk és Horváth Zoltán is várta a labdát, és miután elfektette a kapust, biztos voltam benne, hogy középre passzol, és akkor megnyerjük a meccset. Inkább úgy döntött, hogy egyedül fejezi be az akciót, de ezen már nem tudunk változtatni. Láttuk, hogy az MTK milyen taktikával futballozott legutóbb a Puskás Akadémia ellen, arra számítottunk, hogy nem változtat rajta, mi pedig kihasználjuk a három belső védős felállás gyenge pontjait.

– Visszanézte a tizenegyes előtti szituációt?
– Igen. Szerintem „erős” ítélet volt a játékvezetőtől, de ennél többet nem szeretnék mondani.

 

PAKS–BUDAPEST HONVÉD 0–0

– Hogyan értékeli a mérkőzést?
– Minden magyar csapatnak jelentős gondot okozott volna feltörni ezt a kispesti védelmet – nekünk sem sikerült – mondta Bognár György, a Paksi FC vezetőedzője. – Pedig próbálkoztunk szinte végig az egész mérkőzésen, de minőségileg jobb játék kellett volna ahhoz, hogy többször odakerüljünk a kapu elé.

– Mennyire volt zavaró a Honvéd felállása, hiszen nem lehetett tudni, ki léphet pályára és ki nem. Hogyan lehetett így felkészülni?
– Azt gondolom, nem sokat befolyásoltak a hiányzók, talán csak Gazdag Dániel olyan játékos, akit nagyon nehéz pótolni, a többi hiányzó helyén játszó mind helytállt, Baráth Botond a védelem vezére volt. Azért mi már tudtuk, hogy ki nem lesz ott a pályán, és fel tudtunk készülni.

– Elégedett az egy ponttal?
– Ha van végeredmény, amelyet nagyon nem szeretek, ez az. Mégis azt mondhatom, hogy az egy ponttal azért vagyok elégedett, mert nem érdemeltünk többet – de a Honvéd sem. A mérkőzés képe alapján igazságosnak gondolom a döntetlent. Az elején nekünk volt egy nagy helyzetünk, a végén a kispestieknek. A győzelemhez több futball kellett volna, talán két olyan, a védelem mögé bejátszott labdánk volt, amelyből veszélyesebb lehetőséget kellett volna kidolgoznunk. Ez pedig kevés volt a sikerhez.

– Szokatlan szerepkörben, megbízott edzőként állt a kispad előtt – milyen volt?
– Intenzívebb, mint gondoltam – kezdte Vezér Ádám, a Bp. Honvéd megbízott edzője. – Noha csak én képviseltem a stábot, telefonos kapcsolatban voltam Bódog Tamással, a szünetben sportigazgatónk, Urbányi István is megosztotta a csapattal a tapasztalatait, vagyis ugyanúgy együtt dolgoztunk, mint mindig. Annak örülök, hogy nem kaptunk gólt, ez a markáns csapatmunkánk érdeme, amit nem volt könnyű elérni, mert időnként nyomás alá helyezett bennünket a Paks, jöttek a beadások, a szögletek, rengeteg fejpárbajt kellett megvívnunk.

– A végén megnyerhették volna a mérkőzést – főleg ennek tudatában van hiányérzete?
– Nem vagyok elégedetlen, és nem vagyok telhetetlen sem. A meccs után már beszéltünk a vezetőedzővel, aki gratulált a csapatnak, ő úgy fogalmazott, volt karaktere a társaságnak – ezt én is így láttam a kispadról. A végén Eppel Márton és Ivan Lovric is megnyerhette volna nekünk a mérkőzést, de nem szabad, hogy hiányérzetünk legyen.

– Mi az, ami jobban működött, mint korábban?
– A korábbi meccseken ugyanúgy mindent megtettek a játékosok a győzelemért, mint most, de szinte mindig elkövettünk egy-egy durva hibát, amely sokszor a vesztünket okozta. Most nem volt ilyen.

A Ferencváros–Újpest derbi nyilatkozatait itt tekintheti meg!

NB I, 2020–2021, 8. FORDULÓ
TVHELYSZÍNNÉZŐSZÁMJÁTÉKVEZETŐ
OKTÓBER 24., SZOMBAT
MTK Budapest–Kisvárda 1–1
Budapest,Új Hidegkuti Nándor Stadion1084Antal Péter
Paks–Budapest Honvéd 0–0
Paks, Városi Stadion1701Farkas Ádám
Ferencváros–Újpest 2–0
Budapest, Groupama Aréna15 789
Bogár Gergő
OKTÓBER 25.,VASÁRNAP
14.30: ZTE–Budafoki MTE
M4 Sport+Zalaegerszeg, ZTE ArénaErdős József
17.00: Mezőkövesd–Mol Fehérvár
M4 Sport
Mezőkövesd, Városi StadionBerke Balázs
19.30: DVTK–Puskás Akadémia
M4 Sport
Miskolc, DVTK StadionAndó-Szabó Sándor
Az NB I állása és a góllövőlista itt!
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 6 5 1 14–3 +11 16
2. Mol Fehérvár 6 3 3 18–9 +9 12
3. Paksi FC 8 3 2 3 12–12 0 11
4. Budafoki MTE 6 3 1 2 8–9 –1 10
5. Kisvárda 7 3 1 3 10–12 –2 10
6. Újpest FC 8 3 1 4 11–17 –6 10
7. Puskás Akadémia 6 3 3 9–10 –1 9
8. MTK Budapest 8 2 3 3 10–13 –3 9
9. Zalaegerszegi TE 7 2 2 3 14–14 0 8
10. Budapest Honvéd 7 2 2 3 13–13 0 8
11. Mezőkövesd 7 2 1 4 6–8 –2 7
12. Diósgyőri VTK61148–13–54
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik