NB I: Michael Oenning jogi útra tereli újpesti ügyét

Vágólapra másolva!
2022.01.29. 10:18
null
Michael Oenninget váratlanul érte a menesztése (Fotó: Szabó Miklós, archív)
A Újpesttől decemberben menesztett, és azóta az osztrák másodosztályú FC Wacker Innsbrucknál ki is nevezett szakember, Michael Oenning állítja, a mai napig nem közölték vele, miért kellett távoznia.

– A mai napig nem indokolták meg Újpesten, hogy miért menesztették?
– Ez pontosan így van – felelte lapunknak Michael Oenning, az Újpest FC korábbi vezetőedzője, akit december 30-án menesztett a klub. – Meglepett a döntés, de az jobban fájt, ahogyan utána bántak velem. Én is január negyedikén, a Nemzeti Sportban megjelent interjúból tudtam meg Roderick Duchatelet indokait, miért mással képzeli el a folytatást. Ahogyan akkor, most is furcsállom, hogy a telefonban közölt menesztés óta senki sem keresett Újpestről, a mai napig nem beszéltek velem arról, miért kellett távoznom. Elküldik a vezetőedzőt, aztán hozzá sem szólnak – az én olvasatomban ez a tisztelet hiánya, nem így kell az ilyen döntéseket intézni.

Az osztrák másodosztályban szereplő FC Wacker Innsbruck vezetőedzője lett Michael Oenning – jelentette be pénteken a klub. A vezérkar 2023 nyaráig érvényes szerződést kötött az 56 esztendős német szakemberrel, aki a jövő héten áll munkába.
Ausztria: megvan Michael Oenning új csapata – hivatalos

– Mi történt pontosan december végén?
– A tulajdonos felhívott és közölte, közös megegyezéssel felbontják a szerződésemet. Ez a beszélgetés nagyjából egy percig tartott, utána megszakadt a vonal.

– Nem próbálta visszahívni?
– De igen. Kétszer hívtam, vélhetően nem volt térerő ott, ahol tartózkodott. Végül írt egy üzenetet, hogy később felhív és folytatjuk a beszélgetést, ez azóta sem történt meg.

– Volt bármi előjele a menesztésének?
– Nem akarok azon spekulálni, miért december harmincadikán döntöttek így, de derült égből villámcsapásként értek a fejlemények. Ha a klubnál elégedetlenek voltak a munkámmal, az esztendő utolsó bajnokija után közölhették volna, hogy itt a vége, de mivel akkor nem tették, nem gondoltam volna, hogy december harmincadikán állítanak fel. Az első nyolc forduló után szerzett három pont rosszul festett, ám két hónappal ezelőtt Roderick Duchatelet még úgy nyilatkozott, vállalja a felelősséget azért, hogy meghatározó játékosok távoztak a nyáron, akiket nem sikerült megfelelően pótolni. Ezt követően kezdtünk egyenesbe jönni, elmozdultunk a kieső helyről, a kupában is versenyben voltunk, az utolsó kilenc őszi fordulóban tizennégy pontot szereztünk. Ezek szerint ez sem volt elég meggyőző.

– Írásban sem kapott indoklást a klubtól?
– Nem, semmilyen formában sem kommunikáltak velem a menesztés óta, úgyhogy jogi útra tereljük az ügyet. Nem vagyok benne biztos, hogy a klub egyoldalúan szerződést bonthat velem, a megegyezés tartalmazott bizonyos teljesítésre váró tételeket a menesztésem esetén. Nem vagyok jogász, az ügyvédek feladata eldönteni, kinek van igaza, ám a klubtól semmilyen visszajelzés nem érkezett, így az ügyvédem segítségét kérem.

– Az Újpest úgy nevezte ki az új vezetőedzőt, hogy nem egyeztetett önnel a menesztés részleteiről?
– A klub bizonyára úgy gondolta, megteheti, de most nem ez a lényeg. Nem akarok ítélkezni vagy a lépést minősíteni, én csak annyit szeretnék, hogy kiderüljön, hogy a klubnak jogában volt-e meneszteni úgy, ahogyan történt.

– Ezek után milyen érzésekkel gondol vissza az Újpesten töltött egy évre?
Ha a válás nem is alakult szépen, élveztem az ott töltött egy évet, sok szép pillanatot élhettem át. Nagyon nehéz helyzetben vettem át a csapatot tavaly télen, de a hatodik hellyel és a Magyar Kupa-győzelemmel megmentettük az idényt. Az Európa-konferencialigában oda-vissza legyőztük a Vaduzt és hazai pályán az első félidőben a nálunk jóval erősebb FC Basellel is felvettük a versenyt. Addig a pontig minden jól alakult, ám utána a kifejezett kérésem ellenére a tulajdonos eladta Vincent Onovót, a keretbe pedig két tehetséges, ám nagyon fiatal játékos érkezett, Abdoulaye Diaby és Luca Mack. Nyilvánvaló volt, egy-egy középpályás és középső védő még hiányzik, ezt szeptemberben Roderick Duchatelet is belátta. Az őszi fordulókban többször emberhátrányba kerültünk, sokszor csatár nélkül kellett kiállnunk, de a nehézségek ellenére magunkra találtunk és elindultunk felfelé a tabellán. Szép emlékekkel gondolok vissza erre az egy évre, noha nem értem, hogy a végén mi miért történt. A játékosoknak és a stábnak mindenesetre köszönöm a közös munkát, mindent megtettem, amit tudtam.

– Ön szerint a legtöbbet hozta ki a csapatból az elmúlt egy évben?
– Erre nem könnyű válaszolni, talán nem is lehet. A költségvetésünket elnézve senki sem várhatta el a Magyar Kupa-győzelmet, ráadásul a meccsek többségén támadófutballal akartunk érvényesülni. Elismerem, az ellenfél kapuja előtt sokszor nem voltunk elég hatékonyak, több gólt kellett volna szereznünk, de nem hiszem, hogy magyarázkodnom kellene.

AZ ÚJPEST FC SZERINT NEM ETIKUS FELTÁRNI A RÉSZLETEKET

A Michael Oenning által elmondottak után lapunk megkereste az Újpest FC-t és megkérdezte: a menesztése után az Újpest minden részletben megegyezett-e a német edzővel a szerződésbontást illetően, illetve a hatályos szabályok szerint az Újpest felbonthatta-e a szerződését?

„A klubunknál köttetett, felbontott, lejáró munka- és vállalkozási szerződések részleteinek nyilvánosságra hozatala egyrészt személyiségi jogot, másrészt üzleti titkot sért, továbbá szembemegy klubunk etikai szemléletével” – válaszolta lapunknak az Újpest FC.

NB I
18. FORDULÓ
2022. január 29., szombat
14.30:
Paksi FC–Zalaegerszegi TE FC (Tv: M4 Sport)
17.00: Debreceni VSC–Kisvárda (Tv: M4 Sport)
19.30: Budapest Honvéd–Gyirmót FC Győr (Tv: M4 Sport)
Január 30., vasárnap
13.00:
Puskás Akadémia–Mol Fehérvár FC (Tv: M4 Sport)
15.15: Mezőkövesd–MTK Budapest (Tv: M4 Sport+)
20.00: Újpest FC–Ferencváros (Tv: M4 Sport)

AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 17 11 2 4 32–13 +19 35
2. Kisvárda 17 10 4 3 31–17 +14 34
3. Puskás Akadémia 17 10 4 3 26–18 +8 34
4. Mol Fehérvár 17 8 5 4 23–18 +5 29
5. Zalaegerszegi TE 17 6 5 6 25–33 –8 23
6. Mezőkövesd 17 6 4 7 19–27 –8 22
7. Paksi FC 17 6 3 8 42–36 +6 21
8. Budapest Honvéd 17 6 2 9 30–32 –2 20
9. Debreceni VSC 17 4 6 7 30–29 +1 18
10. Újpest FC 17 4 5 8 24–30 –6 17
11. MTK Budapest 17 4 3 10 13–31 –18 15
12. Gyirmót FC Győr1735917–28–1114

 

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik