NB I: megvan a Fehérvár új vezetőedzője

Vágólapra másolva!
2023.03.15. 14:25
Korábban már jeleztük, hogy Bartosz Grzelak veheti át a Huszti Szabolcs, Toldi Gábor edzőpárostól a Mol Fehérvár irányítását, most pedig már hivatalos is: a 44 éves svéd vezetőedző lett a székesfehérváriak első csapatának trénere – jelentette be a klub.

 

A lengyelországi Szczecinben született 44 éves Bartosz Grzelak Svédországban nőtt fel, s korosztályos válogatott is volt. A szakember több alsóbb osztályú svéd együttes mellett egy évet Norvégiában légióskodott. Grzelak 2011-ben a Frejtől vonult vissza, majd nyáron már az akkor harmadosztályú csapat vezetőedzője lett, s 2014-ben a csapatot második helyig vezetve jutott fel a másodosztályba.

A Frejt 2017-ig irányító szakember 2018-ban a svéd U21-es válogatott másodedzője lett, majd 2020-ban az AIK vezetőedzőjének nevezték ki, mellyel első idényében ugyan csak kilencedik helyen végzett, de 2021-ben a Malmö mögött csak rosszabb gólkülönbség miatt lett ezüstérmes a fővárosi társaság. Az AIK a 2022-es idényben ötödik helyen zárt a svéd első osztályban, ám Grzelak az évad végén távozott a csapattól.

„Kétségtelenül nehéz helyzetben van most a csapat, ezzel együtt is izgatottan és büszkén várom azt, hogy elkezdhessem a munkát a Vidinél. Nincs itt az ideje annak, hogy a hosszú távú terveinkről beszéljünk, a jelenben kell élnünk és dolgoznunk – a feladat mindenki előtt ismert. 2020-ban az AIK-nél kicsit hasonló szituációban vettem át az irányítást, az a tapasztalatom, hogy ilyenkor az a legfontosabb, hogy az egész klubnak, minden játékosnak, stábtagnak és munkatársnak egy irányba kell húznia, és közösen kell mindent megtennünk azért, hogy elérjük a célunkat. Természetesen tisztában vagyok vele, hogy a szezon előtt mindenkinek nagyobb elvárásai voltak a csapat szereplésével kapcsolatban, de ezt most már félre kell tenni, mindent elkövetek majd azért, hogy eredményesebben szerepeljen a Vidi, és közben a játékosok is fejlődjenek egyénileg!” – mondta a szerződés aláírása után az új vezetőedző.

„Fontos szempont volt a választásnál, hogy olyan edzőről beszélünk Bartosz személyében, akinek nem ismeretlen ez a helyzet, ugyanis az AIK-nál hasonló szituációban vette át, majd ezüstéremig és nemzetközi kupaszereplésig vezette a csapatot. Az első pillanattól éreztük rajta a nyitottságot és motivációt a feladat iránt. Már amikor először leültünk vele beszélgetni, látszott, hogy utánanézett a csapatnak, tisztában volt a játékosainkkal. Több lehetőség közül választotta a Vidit, nagyon szimpatikus volt, hogy éreztem rajta, hogy itt akar dolgozni. Meggyőzött minket, bízunk benne, hogy olyan új impulzust ad a csapatnak, aminek köszönhetően az utolsó tíz mérkőzésre a csapat elindul felfelé” – nyilatkozta Juhász Roland sportigazgató.

Bartosz Grzelak 2025. június 30-ig érvényes szerződést kötött a klubbal, a tervek szerint egy segédedző még a héten csatlakozik majd első csapat szakmai stábjához.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. 02. 13.
Paksi FC
Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. 03. 15. Mol Fehérvár FCHuszti Szabolcs helyett Bartosz Grzelak
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC2315 5 347–19+2850
2. Kecskeméti TE23 912 233–22+1139
3. Debreceni VSC23 9 7 738–34 +434
4. Puskás Akadémia23 8 9 629–29 0 33
5. Paksi FC23 9 5 940–38 +232
6. Kisvárda23 8 8 734–37 –332
7. Mezőkövesd23 7 7 924–29 –528
8. Zalaegerszegi TE23 7 61028–28 0 27
9. Újpest FC23 7 61028–38–1027
10. Budapest Honvéd23 6 71026–36–1025
11. Mol Fehérvár23 6 61128–34 –624
12. Vasas FC23 3101017–28–1119
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik