NS-infó: Bárány Donát átesett az orvosi vizsgálaton Hollandiában

2026.07.15. 20:30
null
Minden akadály elhárult az elől, hogy Bárány Donát Hollandiába szerződjön (Fotó: Szabó Miklós)
Lapunk információi szerint a Debreceni VSC támadója, Bárány Donát átesett az orvosi vizsgálaton Hollandiában, csütörtökön pedig be is jelentheti érkezését az ADO Den Haag.

Mint arról szombaton lapunk beszámolt, Bárány Donát a holland élvonal újoncához, az ADO Den Haaghoz szerződhet, s ennek kapcsán úgy értesültünk, a kétszeres válogatott csatár kedden megérkezett Hollandiába, szerdán pedig már át is esett az orvosi vizsgálaton. A hivatalos bejelentés csütörtökön történhet meg.

Wout Fassbender holland sportújságíró szerint Bárány 2030-ig ír alá a hágai klubnál.

Bogdán Ádám sportigazgató hétfőn megerősítette értesüléseinket, hogy a 25 éves játékosért sérülése ellenére érkezett megkeresés – a klubot meglepte, hogy így is komoly érdeklődés mutatkozott a támadó iránt –, s amennyiben az orvosi vizsgálaton átmegy, eligazol a Debrecentől. Miután ez megtörtént, az utolsó akadály is elhárult Bárány Hollandiába szerződése elől, mivel a két klub már múlt héten megegyezett egymással.

Mint ismert, a futballista bokája márciusban, a második válogatottmeccsén sérült meg, és a tavaszi szezonban utána már nem is lépett pályára a DVSC-ben, melyben előtte 25 bajnokin 12 gólt szerzett az idényben. Bárány azóta már megkezdte a futóedzéseket – teljes értékű munkát még nem végez –, a hollandok tisztában vannak a sérülésével, és ennek tudatában döntöttek a szerződtetése mellett.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS A DEBRECENI VSC-NÉL
Érkezők: Plamen Andreev (bolgár, Feyenoord – Hollandia, legutóbb kölcsönben Lech Poznan – Lengyelország), Sohan Baldoni (francia, US Concarneau – Franciaország), Blaz Boskovic (bosnyák, NK Lokomotiva Zagreb – Horvátország), Rotem Keller (izraeli-magyar, Maccabi Netanja – Izrael), Macsó Máté (Diósgyőri VTK), Leon Myrtaj (magyar-albán, Tottenham Hotspur – Anglia, szabadon igazolhatóként), Póser Dániel (Békéscsaba 1912 Előre), Sergi Samper (spanyol, Motor Lublin – Lengyelország, szabadon igazolhatóként), Tuska Bálint (Diósgyőri VTK)
Kölcsönbe érkezők: – 
Kölcsönből visszatérhetnek: Batai Tamás (Debreceni EAC), Hornyák Csaba (Mezőkövesd), Shedrach Kaye (nigériai, Karcagi SC). A DVSC II által kölcsönadott játékosok: Fábián Bence (Karcag), Sain Balázs (Karcag), Szakács Levente (Debreceni EAC), Vidnyánszky Mátyás (Mezőkövesd)
Kiszemeltek: –
Távozók: Álex Bermejo (spanyol), Demjén Patrik (MTK Budapest, szabadon igazolhatóként), Engedi Márk (karcagi kölcsön után Vasas FC, szabadon igazolhatóként), Fran Manzanara (spanyol, szabadon igazolható), Dognimani Yacouba Silue (elefántcsontparti, OFK Beograd – Szerbia), Szuhodovszki Soma (MTK Budapest), Szűcs Tamás (FC Famalicao – Portugália), Amos Youga (közép-afrikai-francia, szabadon igazolható)
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz: Djordje Gordics (szerb, Lommel SK – Belgium), Komáromi György (NK Maribor – Szlovénia)
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: Bárány Donát (ADO Deen Haag – Hollandia), Pálfi Donát (szabadon igazolható)

 

Legfrissebb hírek

„Szó sincs arról, hogy feszültség vagy konfliktus lenne” – Erős Gábor nem mondott le a Vasasnál

Labdarúgó NB I
9 perce

„A térde stabil, valószínűleg a szalagjai húzódtak meg” – Ferenczi István a megsérülő Tóth Milán állapotáról

Labdarúgó NB I
13 órája

Így szakította meg rossz sorozatát az MTK a bajnokságban – képgaléria

Labdarúgó NB I
14 órája

Komáromi bombagólja három pontot ért az MTK-nak, a Vasas emberelőnyben sem tudott egyenlíteni

Labdarúgó NB I
14 órája

Változtatott az MLSZ, mégis lehetnek nézők a Honvéd–DVSC bajnoki meccsen

Labdarúgó NB I
19 órája

A Nyíregyháza ellen duplázó Arthur Henrique: Trófeákat szeretnék nyerni a ZTE-vel

Labdarúgó NB I
22 órája

Az Újpest három meccse gólt sem lőtt a PAFC-nak; a Fradi még sosem kapott ki Kisvárdán

Labdarúgó NB I
22 órája

Hinora Kristóf: Nem tartom reálisnak a jelenlegi helyezésünket

Labdarúgó NB I
Tegnap, 12:19