NB I: Huszti és Toldi távozik Fehérvárról – hivatalos

Vágólapra másolva!
2023.03.14. 13:45
null
Huszti távozik Fehérvárról (Fotó: Kricskovics Antal/Fejér Megyei Hírlap)
A labdarúgó NB I-ben a hétvégi, Paks elleni 2–1-es vereséggel a kiesést jelentő 11. helyre csúszott vissza a tabellán a Mol Fehérvár FC, amely most hivatalos honlapján is megerősítette, amiről a Nemzeti Sport már hétfőn beszámolt, azaz távozik a csapatot október óta irányító edzőpáros, Huszti Szabolcs és Toldi Gábor.

Huszti és Toldi október 17-én vette át a Mol Fehérvár irányítását, miután a csapat a hónap elején menesztette Michael Borist a vezetőedzői pozícióból.

A korábban Debrecenben is dolgozó edzőpáros 13 tétmérkőzésen vezette a Fejér vármegyeieket, akik az új szakmai stábbal három győzelmet, négy döntetlent és hat vereséget tudtak felmutatni.

A csapat edzéseit az új szakvezető kinevezéséig Késedi Gábor és Száraz Ádám tartja.

Mint megírtuk, információink szerint a legutóbb a svéd AIK-nál dolgozó, lengyel származású Bartosz Grzelak lehet a Vidi új vezetőedzője, aki szerdán érkezik Magyarországra, és fél, plusz két évre írhat alá.

NB I-ES EDZŐVÁLTÁSOK A 2022–2023-AS IDÉNY KÖZBEN
2022. 08. 31.
DVSC
Joao Janeiro helyett ideiglenesen Dombi Tibor
2022. 09. 06.
Vasas
Kuttor Attila helyett Kondás Elemér
2022. 09. 06.
Mezőkövesd
Supka Attila helyett Kuttor Attila (szept. 14-én nevezték ki)
2022. 09. 21.
DVSC
Dombi Tibor helyett Szrdjan Blagojevics
2022. 10. 17.
Mol Fehérvár FC
Michael Boris helyett Huszti Szabolcs és Toldi Gábor
2022. 10. 24.
Budapest Honvéd
Thomas Courts helyett Dean Klafuric
2023. 02. 13.
Paksi FC
Waltner Róbert helyett Bognár György
2023. 03.14
Mol Fehérvár FC
Huszti Szabolcs és Toldi Gábor helyett ?
AZ ÁLLÁS
1. Ferencvárosi TC 23 15 5 3 47–19 +28 50
2. Kecskeméti TE 23 9 12 2 33–22 +11 39
3. Debreceni VSC 23 9 7 7 38–34 +4 34
4. Puskás Akadémia 23 8 9 6 29–29 0 33
5. Paksi FC 23 9 5 9 40–38 +2 32
6. Kisvárda 23 8 8 7 34–37 –3 32
7. Mezőkövesd 23 7 7 9 24–29 –5 28
8. Zalaegerszegi TE 23 7 6 10 28–28 0 27
9. Újpest FC 23 7 6 10 28–38 –10 27
10. Budapest Honvéd 23 6 7 10 26–36 –10 25
11. Mol Fehérvár 23 6 6 11 28–34 –6 24
12. Vasas FC 23 3 10 10 17–28 –11 19
Legfrissebb hírek

Agyrázkódása volt, már jobban van a Debrecen középpályása

Labdarúgó NB I
12 órája

Révész Attila szerint játékosai fizikuma döntött az Újpest ellen

Labdarúgó NB I
15 órája

A paksi győzelem csak fellángolás volt? Hármat kapott az Újpest Kisvárdán

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 15:39

Szakadt cipős gyerekből klubcsúcstartó: Nagy Zsolt 200. élvonalbeli meccse következik

Labdarúgó NB I
2025.11.30. 07:33

Ezúttal Győrben szenvedett nagy különbségű vereséget az MTK

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 18:13

Senkinek sem jó döntetlen a borsodi rangadón – nem bírt egymással a Kazincbarcika és a DVTK

Labdarúgó NB I
2025.11.29. 16:24

Ez sima volt: a Debrecen három góllal győzött a Nyíregyháza otthonában a keleti rangadón

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 22:00

MLSZ: három-három NB I-es és NB II-es klub is pénzbüntetést kapott

Labdarúgó NB I
2025.11.28. 19:19
Ezek is érdekelhetik