NB I: Lettországból igazolt szerb védőt a Kisvárda

V. Á.V. Á.
2022.06.27. 17:49
null
Milos Vranjanin a Kisvárda első nyári igazolása (Fotó: kisvardafc.hu)
A labdarúgó NB I-ben szereplő Kisvárda szerződtette Milos Vranjanint, a lett Riga FC szerb középső védőjét – írja a magyar klub honlapja.


A 26 éves játékos 2021 januárjában igazolt a lett együtteshez a szerb Metalactól, azóta 26 tétmérkőzésen lépett pályára.

„Nagy előrelépésnek tekintem a karrieremben, hogy a magyar bajnokságban folytathatom, ráadásul olyan csapatban, amely a nemzetközi kupában is érdekelt. Nagy esély a számomra is az Európa-konferencialigában való szereplés, szeretném a lehető legjobb szerepléshez segíteni a csapatot, bízom benne, hogy odaérhetünk a csoportkörbe. A klubról sok mindent hallottam, már csak azért is, mert többen játszanak itt az én régiómból. Sok minden jót hallottam a csapatról és a körülményekről, utóbbiakról máris meggyőződhettem. Amikor befutott a kisvárdai ajánlat, akkor elsőként Herdi Prengát hívtam, hiszen én is abból a klubból érkezem, ahonnan másfél éve ő. Ugyan személyesen nem ismerjük egymást, de nagyon sok közös barátunk van, és csupa jót mondott Kisvárdáról, bátorított, hogy vágjak bele nyugodtan a kalandba. Remélem, ugyanott tudom folytatni, ahol ő abbahagyta” – nyilatkozta Vranjanin a klub honlapján.

NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS KISVÁRDÁN
Érkezők: Milos Vranjanin
(szerb, Riga FC – Lettország)
Kölcsönbe érkezők: Hindrich Ottó (romániai, CFR – Románia)
Kölcsönből visszatérhet: Lucas (Lucas Marcolini Dantas Bertucci, brazil-magyar, Diósgyőri VTK)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek: Králik Péter

Kiszemeltek:
Távozók: Gosztonyi András (lejár a szerződése), Dombó Dávid (lejár a szerződése), Claudiu Bumba (román, Mol Fehérvár – szabadon igazolható),
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérnek klubjukhoz:
Távozhatnak/érdeklődnek irántuk:
Lazar Csirkovics (szerb, lejár a szerződése), Herdi Prenga (albán, lejár a szerződése)

Legfrissebb hírek

NS-infó: a BL-ben gólt lőtt a Liverpoolnak – Debrecenbe érkezik orvosi vizsgálatra

Labdarúgó NB I
1 órája

Fenyő Noah: Újpestről megnyílhat előttem a Bundesligába vezető út

Labdarúgó NB I
3 órája

Rutinos szélsőt igazolt az NB II-es Csákvár

Labdarúgó NB II
11 órája

A Nyíregyháza új szerzeményei szerezték a legtöbb gólt – a ferencvárosiakat is megelőzve

Labdarúgó NB I
17 órája

ZTE: Borgest hamarosan bejelentik, klubrekordért távozhat

Labdarúgó NB I
21 órája

Az ETO-ból hárman, a Ferencvárosból ketten kerültek be az NB I 23. fordulójának álomcsapatába

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:02

Az ETO és a Videoton is szektorbezárást kapott a két csapat kupameccse nyomán

Labdarúgó NB I
2026.02.24. 21:41

Robbie Keane: Szinte az egész kezdőcsapatot kicseréltük a sűrű program miatt

Labdarúgó NB I
2026.02.24. 09:49
Ezek is érdekelhetik