NB I: kölcsön után végleg az MTK-é a mezőkövesdi védő

2023.06.02. 17:14
null
Bobál Dávid kölcsön után végleg az MTK-hoz kerül (Fotó: Koncz Márton)
A labdarúgó NB I-be feljutó MTK Budapest hivatalos honlapján számolt be róla, hogy kölcsön után végleg megszerezte a tavasszal Mezőkövesdről kölcsönvett védőt, Bobál Dávidot.

A klub kiemelte, hogy a 27 éves belső védő érkezésével lett stabil a csapat védekezése, s az első hat tavaszi bajnokit kapott gól nélkül hozták le.

Bobál Dávid 20 éves kora óta folyamatosan szerepel az NB I-ben, hiszen volt a Budapest Honvéd, a Paks és a Zalaegerszeg játékosa is, utóbbi klub csapatkapitánya is volt.

Bobál Dávid 159 mérkőzésen szerepelt az NB I-ben, ezek alatt hét gólt szerzett nyolc gólpassz mellett.


NYÁRI JÁTÉKOSMOZGÁS AZ MTK-NÁL
Érkezők: Bobál Dávid (Mezőkövesd, kölcsön után végleg), Hej Viktor (ukrajnai, Kisvárda)
Kölcsönbe érkezők:
Kölcsönből visszatérhet: Balázs József (Paksi FC), Biben Barnabás (Tiszakécske), Kosznovszky Márk (Kozármisleny), Lehoczky Roland (Mezőkövesd), Varga Bence (Kecskeméti TE), Várkonyi Bence (Kozármisleny)
Az utánpótlásból felkerültek/profi szerződést kötöttek:
Kiszemeltek:
Távozók:
Kölcsönbe távozók:
Kölcsönből visszatérhetnek klubjukhoz:

Távozhatnak/érdeklődnek irántuk: –
Legfrissebb hírek

A lelátó népét is lázba hozza a nagy munkabírású Peter Agba

Labdarúgó NB I
Tegnap, 11:47

Három meg nem adott gól, avagy a DVSC nem ért egyet az ítéletek MLSZ-indoklásával

Labdarúgó NB I
Tegnap, 10:29

Micsoda hétvége: parádés kapusteljesítmények és látványos gólok az NB I-ben

Labdarúgó NB I
Tegnap, 9:53

Preisinger Sándor: Az könnyelmű, akiben nincs alázat és felelősségérzet

Labdarúgó NB I
Tegnap, 8:22

A hétvége bakija: ezzel a góllal győzte le az Újpest a ZTE-t a labdarúgó NB I-ben – videó

Labdarúgó NB I
2026.09.21. 13:50

Így fordított az Újpest a Zalaegerszeg ellen – képgaléria

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 22:17

A Garami-emlékhely felavatása sem segített a hazaiakon – képeken az MTK és az ETO összecsapása

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:40

Csak egyenlíteni tudott, értékes pontokat hullajtott el Nyíregyházán a Ferencváros

Labdarúgó NB I
2026.09.20. 21:24